Zanbar értékelése


Zanbar>!
Bán Mór: Gadur kapui

Gadur's gates…

És most vágtatunk.
Hová vágtatunk?
Fogalmam sincs…

Tekintetettel arra, hogy már a Hadak Ura utolsó harmada is ezt a kötetet alapozta meg, vagy inkább kezdte el, kicsit nehéz meghatározni hol kezdődnek a dolgok. Azt persze könnyű, hogy hol végződnek – sehol és sajnos ez nem jó.
A csillagokból űrhajókkal érkezett, az elkorcsosult embernépet rabigában tartó Hor papok a történet végére oly mértékben elkényelmesedtek, hogy szolgáik az orruk előtt szervezkednek ellenük, és látszólag azt sem vennék észre, ha az égből rájuk zuhanna egy cetféreg… És még mindig azokról a Hor papokról beszélünk, akik valahogy összehozták a Világfalat, Gadurt, az Adrioni erődöt, kirángatták a sírból Kara Gur harcosait, és nem sokkal vérszláv horda Kárpáthiába történő betörése előtt még iszonyú badass dolgokat műveltek Izsorban…
Ők lennének hát az ellenség, melyet egy prófécia vezérelt, annak tehát értelemszerűen megfelelő Zoltának kell legyőznie zajos sikerrel. Zolta sajnos hordozza az összes hasonló karakter vonásait, miszerint a; nagyon hamar, nagyon jól belerázódik a szerepébe, b; jól is csinálja c; ha pedig valami balul sül el, akkor mázlija van, de hatalmas. Ez főleg azért zavaró, mert hiába több szereplős a regény, valójában csak ő kap igazi, érdemi teret, így a többiek nem tudják ellensúlyozni, ami ezen a köteten már nagyon nyomot hagyott.
Bán továbbra is kiválóan, ám immáron terjengősen időzik az „ős, magyar” kultúrán annak mondáin, népviseletén, ráadásul továbbra is nagyon kilépve a történet addig szövegtestéből, elidegenítve azt tőle. A seregszemle így hiába érdekes nagyon kilóg.
A kötetet egyértelműen sújtja, hogy voltaképpen egy hatalmas történet „vége”, úgy, hogy közben nincs igazi önálló története. Minden ami fontos benne az előző kötetekben született meg, itt már maximum véget ér, mégis úgy érzi az ember, hogy a közel 1200 oldala valahogy mégis kevés volt ahhoz, hogy szépen kereken befejeződjön a történet.

Ismervén a többi kötetet – egy novella maradt ki mindösszesen – arra jutottam, hogy Bán ezt a történetet egyfajta „középrezárt” gerincnek szánta a világában, hiszen Kéreg Népe, a Jég és Vér, vagy éppen a Füvek Tornya már sokkal keményebben foglalkozik azzal, hogy milyen is a világ mely a végítélet után maradt és legfőképpen milyenek a benne élő emberek.


Bán Mór: Gadur kapui

Bán Mór: Gadur kapui

A Hunyadi-ciklus szerzőjének nagy sikerű Nomádkirály fantasysorozata megújulva, átdolgozott kiadásban kerül az olvasók elé.

A vérszláv seregek átlépik a dunai határt, és megkezdik Nomádia elözönlését. A törzsszövetség új vezére vakmerő, de roppant kockázatos tervet sző a végső ütközet megvívására. Minden fegyverforgatóra szükség van ezekben a vészterhes napokban. Ahogy bátor felderítőkre is, akik a Rif-hegység végtelen mély tárnáin keresztül jutnak közelebb a Hor-papok rettegett erődkatedrálisához, Gadurhoz.

Az utolsó, pusztító csata során számos kérdésre választ kaphatunk. Sikerül-e megállítani a vérszláv hordákat? Mit, avagy kit rejtenek Gadur sötét kazamatái? Zolta harcosai megtalálják-e végül a Porladó Király ékeit? Sikerrel egyesítik-e erőiket az ősi ellenségek: a dunavai, és a nomádiai magyarok?

A Nomádkirály-ciklus negyedik, befejező könyve újabb területekre, újabb kalandokra csábít egy nem létező, mégis oly ismerős világban, Kárpáthiában…

Hirdetés