Petya15 értékelése


Petya15>!
Bán Mór: Túl a rőt hold mocsarán

Ahogyan a kötetben is elhangzik: soha életemben nem halottam, esetemben, olvastam ennél nyugtalanítóbb történetet. S igen, a kis horror történetben a II. világháborús események, a háború borzalmai jól vegyülnek a horrorisztikus eseményekkel. Kellően komor, mégis olvasmányos történet Bán Mór tollából. Azonban jól érződik néhol a kezdeti írás (a kötet még a Hunyadi -kötetek előtt 2005-ben íródott). A Hunyadi köteteknél sokkal jobban megjelenik a folyamatos és pörgős történetvezetés, de már itt-ott ebben a kisregénynél érződik a cselekmény filmszerű mozzanatai.
A tankok és a katonás fegyelem, a legjobb pillanatai a történetnek.
Bár távol áll tőlem a horror műfaj, mégis végig kíváncsivá tett, és lekötött.


Bán Mór: Túl a rőt hold mocsarán

Bán Mór: Túl a rőt hold mocsarán

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A TÚL A RŐT HOLD MOCSARÁN egy különleges hangulatú horror kisregény,
szigorúan csak felnőtt olvasóknak. Limitált, sorszámozott és dedikált
példány!

A történet eredetileg 2005-ben született – azaz évekkel az első
Hunyadi-regény előtt –, egy Cherubion-antológiába, mely azonban sosem
készült el, nem jelent meg. A kisregény egészen mostanáig várt a
sorsára. A Túl a rőt hold mocsarán elsősorban Raoul Renier, azaz Kornya
Zsolt munkássága előtt hajt fejet, hiszen a történet java része az
általa kitalált városban, Saint Sanguéban játszódik, ugyanakkor Kornya
történeteinél több száz évvel később, a II. világháború végnapjaiban…
Bán Mór azonban nem csak Raoul Renier világából merített, amikor megírta
ezt a rendkívül sötét, nyomasztó hangulatú horrort. Egy merész húzással
fogta ugyanis Antoine de Saint-Exupéry legendás karakterét, a kis
herceget, és egy olyan halhatatlan, sátáni figurát faragott belőle, hogy
aki elolvassa a történetet, annak többé már sosem fog ugyanúgy hangzani
a kérés: „Rajzolj nekem egy bárányt!”

Hirdetés