trombitang értékelése


trombitang>!
J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

Néhány helyen olvastam, hogy ezt a regényt „kötelezővé” kellene tenni… Szerintem viszont NEM! És nem azért, mert nem tetszett. DE, nagyon-nagyon tetszett. Saját tapasztalat is (és nem mondok ezzel semmi újat), hogy ha valamit (itt regényt, verset, drámát, stb.) nem a megfelelő életkorban, és/vagy nem a megfelelő lelkiállapotban próbálnak letuszkolni az ember (leginkább a kamaszok) torkán, azzal többet ártunk, mint használunk. Ebben a formában nem hoz hasznot senkinek, azt pedig, hogy egyszer véletlenül megszeressük az olvasást, jó eséllyel lehetetlenné teszi. Szóval én nem szeretném, hogy ez a történet pl. Az ember tragédiája sorsára jusson: hogy később, amikor már tényleg az elme és a lélek hasznára válhatna, senki nem emeli le a polcról, mert pusztán a cím láttán görcsbe rándul az (már felnőtt) ember gyomra. Pedig csak úgy, mint az előbb említett emberiségdráma, A Gyűrűk Ura is egy igazi gyönygyszem. De nem a mai fiatalság ingerküszöbére van hangolva. A Mester lassan építkezik és nagyon körülményes (most jó értelemben). A súlyok sem ott vannak, ahol egy fiatal srác várná: két oldalon keresztül olvashat a pipafűről és kis túlzással ugyanennyi oldalban le van tudva a Helm-szurdoki csata is. Nem mutat be kéjes élvezettel végrehajtott kínzást, és olajos angolnaként a padlóra hullt zsigereket sem. Ez egy klasszikus, epikus történet a JÓ és a ROSSZ harcáról, a lehető legszebben tálalva. Történet a barátságról, szeretetről, hűségről, összetartozásról, kitartásról. Mindazon dolgokról, melyek ma is egyenesbe hozhatnák a világot. Persze nem azt akarom ebből az egészből kihozni, hogy ez a fiatalságnak nem való.. Bárki belevághat. Csak ne legyen kötelező! Ha mondjuk az első 200 oldal után beletörik a bicska (mint nekem anno, mert nem volt hozzá türelmem) akkor nyugodtan visszatehessük a polcra. Mert eljöhet az idő, amikor ebben az őrült, rohanó (hamari) világban, pont egy lassú folyású történetre lesz szükségünk, ahol a szereplők a legnagyobb bajban sem feledkeznek meg a tisztességről, a becsületről, de még a jó modorról sem.


J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a három vaskos könyvben, amikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, amikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdőtündék fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az ember fajnak.
Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs.

Hirdetés