bartok_brigitta P értékelése


bartok_brigitta P>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Nagyon nehéz szavakba önteni, amit ez az olvasás okozott nekem, mert úgy érzem – és ez nem túlzás –, hogy az idei évem legjobb könyvét tettem le néhány perccel ezelőtt. Minden sorát imádtam, és már most elő is vettem a következő kötetet, hogy az értékelés után újra belemerülhessek a riganték történetébe.
Egy időben nagyon rá voltam kattanva az ilyen epikus történetekre, de mostanában valamiért hanyagoltam őket. Ha mégis sikerült rávennem magam arra, hogy elkezdjek egyet, valahogy mindig meguntam az elején, mert nem kötöttek le. Nem tudom eldönteni, hogy ezúttal az „újdonság” varázsa tepert-e le, vagy Gemmell lebilincselő stílusa, de az biztos, hogy akár szerelmeslevelet is írhatnék ehhez a könyvhöz. De nyugi. Nem tervezem.
A cselekmény és a világfelépítés tetszetős, jól érthető és gördülékeny; Az író úgy oszlatja el az információkat a regényben, hogy azok érdekesek legyenek, az olvasónak egyáltalán nem kell tartania attól, hogy hosszú és szájbarágós oldalakon kell keresztülverekednie magát. Nagy kedvencem a hitvilág. A szellemek, a sors-koncepció, a jelképek. A történet mozgalmas, epikus, ami bemutatja, hogy hogyan válik egy gyáva fiából retteget hős.
Nagy erőssége a regénynek a karakterárnyalás, hiszen itt senki sem fekete, vagy fehér. David Gemmell egyaránt bemutatja a szereplői világos és sötét oldalát, és meg sem próbál finomítani az esetleges hibáikon csak azért, hogy szimpatikusak legyenek. Nem bánik kesztyűskézzel Connavarral, nem egy alkalommal sodorja olyan helyzetbe a fiút, ahol nehéz eldönteni, hogy melyik döntés a jó, vagy melyik a rossz – vagy van-e egyáltalán olyan, hogy jó döntés? Ki áll a jó, vagy ki áll a rossz oldalon? A karakterek nagyon emberiek, a maguk esendőségével és sebezhetőségével, erényeikkel vagy éppen utóbbiak hiányával. Nagyon szerettem a különböző szemszögből íródott kis epizódokat, mert így a mellékszereplők is sokkal közelebb kerültek hozzám, és sokkal könnyebb volt megérteni a motivációjukat.
Sok-sok kedvenc jelenetem van. Az író egyaránt ért a sötét humorhoz, és a szívszorító jelenetek megalkotásához. Nagyon jól megtalálta az egyensúlyt a fájdalom és az öröm között, így a kettő között valóban megtalálható volt maga az élet.
Részemről jár a csillagos ötös. Sőt. Annál több is.


David Gemmell: Kard a Viharban

David Gemmell: Kard a Viharban

A tüzes és büszke riganték mélyen a zöldellő hegyek között laknak, a levegő és a víz isteneit, valamint a föld szellemeit imádva. Köztük él egy harcos, aki magán viseli a sors bélyegét. Abban a viharban született, mely megölte apját: ő Connavar, és a bátorságáról szóló történetek bozóttűzként terjednek tova.

Ám a seidhek mágikus faja – mely vén, akár az idő – is felfigyel az ifjú harcosra, és fenyegető árnyékuk az életére vetül. Mert hamarosan könyörtelen sereg kél át a vízen, mindörökre elpusztítva a riganték életének örök ritmusát.

Connavar, aki megesküdött, hogy megvédelmezi népét, olyan feladatot vállal magára, melynek során az ellenség szívéig kell hatolnia. Útközben szert tesz egy ajándékra: egy kardra, mely éppoly hatalmas és halálos, mint kovácsolói, a seidhek. Connavar így nyeri azt a nevet, ami egyként csempész félelmet barát és ellenség szívébe – a nevet, mely egyszerre hirdeti dicső, ám keserű sorsát. Így lesz ő a… Démonpenge.

Hirdetés