rheinfuss értékelése


rheinfuss>!
Brandon Sanderson: Elantris

Szép lassan beszereztem majdnem az összes Kozmerum-kötetet, de épp Sanderson első regényé nem olvastam, így ideje volt pótolni (plusz egy kihíváshoz is kell).

Az Elantris számomra elég nehezen indult, egyáltalán nem éreztem unalmasnak, sőt az íróra jellemző olvasmányos stílus jellemző rá, és szuper volt a megszokott alapos világbemutatás és a karakterek építése, mégsem rezonáltam a történettel. A második felére aztán értelmét nyerte (nyilván!) a hosszas felvezető és egy nagyon izgalmas, a világ történetével és a benne rejlő (rejtőző) mágiával és annak „felújításával” foglalkozó, itt-ott filozofikus fantasy lett. A lezárás pedig legalább olyan pörgős volt, mint amilyen ráérős tempó jellemezte az első felét, előbbiből még többet is olvastam volna. Így is kerek egész történetet kaptunk, azonban néhány eleméről még szívesen olvastam volna.

A karakterek nagyon tetszettek, főleg (valószínűleg ezzel nem vagyok egyedül) Hrathen belső küzdelme. Rajtuk keresztül nagyon szemléletesen tudta a szerző bemutatni a múlt és az abból kinövő jelen közötti konfliktust, Elantris bukásának szükségszerűségét, az ott élő emberek isteni voltának helyes vagy helytelenségét, és ahogy szép lassan kibontakozik, hogy a mágia elvesztésével az emberek hite legalább olyan mélyen rendül meg, mint a kormányzásba vetett bizalmuk.

Alapvetően egy elég komor világot vázol fel, de közben nagyon okosan és jó ízléssel használja a humor eszközét, különösen Saréné esetében, akinek politikai „ármánykodását” nagyon jól ellenpontozza a dialógusokban megjelenő verbális humor.


Brandon Sanderson: Elantris

Brandon Sanderson: Elantris

Elantris gyönyörű… volt. Az istenek városának, a hatalom, a ragyogás, a mágia lakhelyének nevezték. Aki ott járt, állítja, építőkövei is valamiféle belső fénnyel izzottak, s a város csodálatos és kiismerhetetlen varázslatok otthona volt. Éjjel ezüstös láng­oszlopként már messziről láthatóan világított.
Ám bármennyire fényűző volt is Elant­ris, lakói túlszárnyalták: hajuk csillogóan fehér, bőrük már-már fémesen fénylő ezüst – úgy ragyogtak, akár a város maga. A legendák szerint halhatatlanok vagy szinte azok voltak: gyorsan gyógyultak, s óriási erővel, szellemi és testi fürgeséggel áldották meg őket. Kezük egyetlen intésével varázslatot idéztek, s Opé­lon minden részéből zarándokoltak az emberek Elant­ris­ba, hogy gyógyulást, élelmet vagy éppen bölcsességet kérjenek a helyiektől. Istenségek voltak.
És bárki ilyenné válhatott.
Saód­nak nevezték, átalakulásnak. Váratlanul és véletlenül következett be – általában éjjel, azokban a titokzatos órákban, amikor az élet lelassul és megpihen. Koldus, mesterember, nemes vagy harcos: bármelyiket elérhette. A saód­dal a szerencsés kiválasztott élete véget ért, majd újrakezdődött; az illető maga mögött hagyta korábbi, közönséges létét, és Elant­ris­ba költözött. Elant­ris­ba, ahol boldogan élhetett, bölcsen uralkodhatott, és egy örökkévalóságon át imádták.
Az örökkévalóság tíz évvel ezelőtt ért véget.

Brandon Sanderson nagy sikerű első regényének jubileumi újrakiadását tartja kezében az olvasó – átdolgozva és kibővítve, korábban elvetett szemelvényekkel és egy ráadás novellával gazdagítva.

Hirdetés