Noro értékelése


Noro>!
R. F. Kuang: Mákháború

Amikor elkezdtem olvasni, 70 szöveges értékelés volt ezen a könyvön (azóta már 71), ezért nem is akartam írni róla, mert mi a csodának mutassam be a művet hetvenkettedszer? De motoszkál bennem egy gondolat, amit mégis szeretnék megosztani.
Ugye minden tapasztalt fantasy olvasónak megvolt legalább egy olyan epikus történet, amelyben a kiválasztott főhős elindul, hogy megszerezze a csodafegyvert, amellyel a gonosz ellenség egy csapásra legyőzetik? Ez a regény szerintem ennek a toposznak a teljes kifordítása. A főhős nem kiválasztott, még csak nem is rendes katona, csak egy félig-meddig kiképzett gyerek, akit odadobnak a frontra, hogy élje túl, ha tudja. Ott találkozik még néhány hozzá hasonló, különleges képességekkel bíró kölökkel, akik mind azt hiszik magukról, hogy ők a nagy hősök, akiken majd megfordul a háború menete. Pedig fogalmuk sincs az egészről, még csak nem is értik, hogy miről szól az egész konfliktus. Persze, hogy a végsőkig démonizálják az ellenséget, és mivel van néhány különleges adottságuk, elhitetik magukkal, hogy mindent jobban tudnak, mint a hadvezetés. Így hát hibát hibára halmoznak, és a maguk gyermeteg módján mindig találnak valami kifogást, ha egy bölcsebb hang megpróbál hatni rájuk. Igaz, ez lehetne egy gyengén megírt háborús fantasy is, de én mégis azt állítom, hogy ez maga a koncepció. A gyerekkatonák rácsodálkozása a háborúra, az összefüggések félreértelmezése, a saját szerepük túlértékelése, és a fokozatos sodródás a katasztrófa felé. Végeredményben ez a regény azt kérdezi tőlünk, hol húzódik a határ háborús hős és háborús bűnös között?

2 hozzászólás

R. F. Kuang: Mákháború

R. F. Kuang: Mákháború

Nikant elárasztja az ópium, amelyet a Mugeni Föderáció juttatott el a birodalom partjaihoz. A drog folyton emlékeztet a velük folytatott háborúra, amelynek csak a trifektaként elhíresült három hős – a Nőstényvipera, a Sárkánycsászár és a Kapuőr – tudott véget vetni. Ezen legendás lények mindegyike istenszerű hatalommal bírt, ők egyesítették a birodalom hadurait a Föderációval szemben. Azóta viszont évtizedek teltek el, és a trifekta felbomlott: a Sárkánycsászár meghalt, a Kapuőr eltűnt, egyedül a Nőstényvipera ül a trónon. Béke uralkodik, de az ópiumtól nem sikerült megszabadulni.
Amikor Zsin kiváló eredményt ér el a kedzsun – a birodalmi vizsgán, amely a legtehetségesebb fiatalokat válogatja ki az akadémiákra – mindenki megdöbben: a vizsgáztatók, akik képtelenek elfogadni, hogy egy Kakas tartományban élő háborús árva csalás nélkül teljesítheti a vizsgát; Zsin nevelőszülei, akik azt hitték, végre kiházasíthatják a lányt, és ezzel további üzleti előnyökre tehetnek szert; és maga Zsin is, aki ekkor jön rá, hogy végre búcsút inthet az addigi életét meghatározó rabszolgaságnak és kétségbeesésnek. Még nagyobb meglepetést okoz, hogy Zsin Nikan legkiválóbb katonai iskolájába, a Szinegardba nyer felvételt.
Közben a keskeny tengeren túl ismét mozgolódik a Mugeni Föderáció, az újabb háborúhoz már csak egy szikra kell… és lehet, hogy egyedül Zsin mentheti meg az országa népét. A lány ugyanis a Szinegardban rájön, hogy halálos, földöntúli erővel bír, tehetsége van a sámánizmus szinte mitikus művészetéhez. Pszichoaktív szerek és egy látszólag eszement tanár segítségével próbálja feltárni képessége mélységeit, és közben megtanulja, hogy a rég halottnak hitt istenek nagyon is élnek, ráadásul a hatalmuk uralása nemcsak az emberi mivoltát veszélyezteti, de egy teljes nemzet elpusztításával fenyeget.

Hirdetés