BBetti86  értékelése


>!
BBetti86 
Angus Watson: A vas kora

Érezni, milyen irányba akarja a szerző vinni a sorozatot, de ez egyelőre még csak a felvezetés. Annak pedig igencsak hosszú, közel 600 oldalban.
A történet Britanniában játszódik, ahol a druidák érzik, hogy közelegnek a rómaiak. Az egyik király ismeri a harci erejük, és úgy látja, csak akkor maradhat fenn a népe, ha kívülről rómainak látszanak. Így brutális háború kezd, rengeteg embert megöl és nyomorba dönt, hogy a tervét véghez vigye. A családját elvesztő harcos, Dug összetalálkozik az íjásznő Lowával, aki végezni akar a királlyal, akinek eddig hű embere volt. Tavasszal, a király lányával, aki szintén nem az apja útján járna. Ők indulnak el, hogy végezzenek a királlyal, és inkább harccal várják a rómaikat.
Vannak a sztoriban kalandok, el kell jutni a királyhoz, nem sikerülnek a tervek, és vannak mágikus ballépések is. Nem unalmas a regény, csak végig az az érzésem volt, hogy ez az előkészület a rómaiak érkezéséhez. Vagyis, a 600 oldalból egy lényeges esemény történik a nagyobb egészre nézve – ami nem sok.
Nem nagyon tudtak megfogni a szereplők. Tavasz volt a legszimpatikusabb, aki még reménykedik, vannak misztikus képességei, és akiben van potenciál. Dug és Lowa túlzottan nyersek és harcosok, a magánéleti szenvedésük meg különösen nem kötött le egy háborús fantasy regényben.
Egy-egy részletében vannak jó jelenetek és durva ötletek. A királynak bőven voltak ötletei, hogyan büntessen és kísérletezzen a druidája. A kannibálos rész… na, az elég gyomorforgató lett anélkül, hogy részleteibe megkaptuk volna az étkezéseket.
Az tetszett, ahogy a mágiát bevezeti ebbe a világba. Szinte megfoghatatlan, nem is mindenki hisz benne, de a sorok között már megjelenik.
Egyelőre azt érzem, ez egy feleslegesen hosszú felvezetés, és ez után kezdődik igazán a történet.


Angus Watson: A vas kora

Angus Watson: A vas kora

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A legendák nem születnek. Tűzben kovácsolódnak.

Fókanyúzó Dug, a kissé szerencsétlen zsoldos épp dél­nek tart, hogy csatlakozzon Zadar király seregéhez, ám útközben állandóan a rossz embert sikerül megmentenie.

Először Tavaszba fut bele, amikor a kislány a harcmezőn guberál, majd pedig Lowába, aki Zadar egyik legfélelmetesebb harcosa volt, de bosszút esküdött a király ellen, miután az kivégezte a nővérét.

Így aztán Dug reményei dugába dőlnek, és a több ezer fős sereg rossz oldalán találja magát – az pedig már csak tetézi a gondokat, hogy Zadart vérszomjas druidamágia is segíti. Dugnak csupán a harci pörölye, egy megmentett gyermek és egy kiszámíthatatlan, de magasan képzett harcos jutott, akit fűt a bosszúvágy… és valószínűleg ebbe pusztulnak majd bele mindannyian.

Dicsőséges nap lesz ez a halálra.

Hirdetés