Ivenn P értékelése


>!
Ivenn P
J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

A legszebb és leghosszabb tündérmese, amelynek valaha részese lehettem és amelynek valószínűleg még számtalanszor a részese leszek újra. Gondolkodás nélkül öt csillagot adok az egészre, mert ez egy olyan különleges élmény a maga 1774 oldalával, amit más történet aligha adhat meg. Nekem Tolkien a nagybetűs ÍRÓ, akit évek óta csodálok, és aki mindig elkápráztat ezzel az óriási, lenyűgöző, apró részletekig kidolgozott világával, amit képes volt megálmodni számunkra.
A Gyűrűk Ura elolvasása egy régi adósságom volt a Mester felé, hisz olvastam már tőle A hobbitot, a Szilmarilokat, Húrin gyermekeit és még a mesegyűjteményét is – csak A Gyűrűk Ura volt az, amely eddig kimaradt életműve legfőbb darabkáiból. Azonban egyáltalán nem bánom ezt a kissé furcsa sorrendet, mert úgy érzem, hogy minden más könyve csak A Gyűrűk Urát készítette elő számomra, minden más annak előzménykötete volt, és ennek köszönhetően hatalmas élményt nyújtott úgy olvasni a fő trilógiát, hogy már ismerhettem Középfölde mítoszait és történelmét. Hosszú oldalakat írhatnék, hogy mennyire szerettem/szeretem ezt az egészet, mennyire szeretem a karaktereket: Samu bátorságát és nagy száját, Legolas és Gimli barátságát, Gandalf összes velős és mulatságos megszólalását, Faramir arany szívét, Théoden nemességét… Vagy írhatnék arról is, hogy mennyire rajongtam Móriában a Balrogért – sőt, mindenért, ami Móriában játszódott! –, mennyit mosolyogtam Szarumán álnokságán még az utolsó pillanatban is, mennyire lenyűgöztek Lothlórien aranyló fái, mennyire tetszett, hogy Pippin és Trufa végül igazi lovagokká váltak. Végtelenül hosszú listát írhatnék arról, hogy mennyit jelentett nekem ez a történet, de képtelen vagyok ennyi élményt, érzést összefoglalni, amely a három kötet alatt ellepett és amelyet most, az utolsó rész után érzek.
Csak annyit tudok mondani, hogy ezt a történetet olvasni kell, kihagyhatatlan alapmű, Tolkien legcsodálosatosabb meséje, amely ha egyszer rabul ejt, akkor onnantól fogva soha nem ereszt. Ez egy életre szóló kaland, amelybe mindig vissza lehet térni és ahova el lehet menekülni – és érdemes is elmenekülni – a mindennapokból. Nekem ez a kedvenc eszképista fantasy-m.


J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a három vaskos könyvben, amikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, amikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdőtündék fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az ember fajnak.
Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs.

Hirdetés