ftamas értékelése


ftamas>!
Steven Erikson: A sötétség kohója I–II.

Kurald Galajn egy ősi vidék, ahol a tiszték laknak. Élükön van a sötétség anya, aki magához ölelte a sötétséget, így ő már nem tiszte, hanem valaki, akinek hatalma van és akit istenként imádnak és talán azzá is válik. Ez pedig nemcsak neki, hanem a követőinek is hatalmat jelent. Uruszander a légió vezetője, de a légiót feloszlatták, mert épp nincs háború és ezt a légió egy- vagy nagy- része nem tudja feldolgozni, ezért elszabadítják a káoszt és megpróbálják az anya társára kenni, mert így ellentétet szíthatnak a nemesek között és arra számítanak, hogy feltámaszthatják a háborút.
Ezen a sötét kíméletlen harcoktól tarkított vidéken vannak még az Azathanaik, akik régi idők erősebb gyengébb istenei és akiknek egy része fizikailag is kapcsolatban van a halandókkal. A Dzsagutok, akik szintén nagy hatalmú lények és az erejük az Azathanaikkal vetekszik. Egy ősi folyamisten, akiknek a hívei orgyilkosok és egy mágikus maró anyagú tengerpart ami szörnyeket okád ki.
Erikson új fantáziadús regénye egy hihetetlenül kegyetlen világot mutat be, ahol a halandók az istenek jakszerei és ahol eluralkodik a pusztulás és a káosz. Maga történet nagyon nehéz olvasmány, (kegyetlen nehéz lehetett fordítani), annyira, hogy volt egy két szereplő akikkel elvesztem. Jó lett volna, ha lett volna egy szószedet, a főbb szereplők leírásával. Ha valaki nem olvasott még Erikson, akkor készüljön fel, mert ha a A Malazai Bukottak Könyvének regéje a mély víz, akkor ez maga az óceán. Ja és óvatosan a szereplők megkedvelésével, mert sokan, de nagyon sokan fognak meghalni….

1 hozzászólás

Steven Erikson: A sötétség kohója I–II.

Steven Erikson: A sötétség kohója I–II.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Itt az idő elmondani a szomorú történetet, ami előkészít minden később következő történetet… és azokat is, amiket már elmondtak.

A sötétség korát írják és a Kurald Galajnnak nevezett ősi vidék – a tiszte andiik otthona, Sötétség Anya birodalma – veszedelmes helyzetben van. A nagy harcos, a hős, Vatha Uruszander támogatást élvez, hogy házasságot kössön Sötétség Anyával, ám Drakonusz nagyúr, Anya társa útjában áll az efféle gőgös becsvágynak.

A vetélytársak közelgő összecsapása nyomán repedések futnak végig a birodalom egészén és lábra kap a szóbeszéd a polgárháborúról, miközben ősrégi, rég halottnak vélt hatalom emelkedik elő a tengerből. Senki nem látja át valódi célját, és képtelenség felfogni a benne rejlő erőt. Első látásra elkerülhetetlennek tűnik, hogy minden lángba boruljon, és a tűz kellős közepén ott állnak a Sötétség első fiai – Ano­mander, Andariszt és Dúló Szilcsasz, a Purake-birtok gyermekei –, akik arra készülnek, hogy átformálják az egész világot…

Ez a megátalkodott családi viszályok, féltékenységek és árulások, a vad mágia és a korlátok nélküli mágikus hatalom nagyívű történetének kezdete… na és egy kardé, amit ekkor készítenek.

Hirdetés