vicomte P értékelése


>!
vicomte P
Nicholas Eames: A Wadon királyai

Ez a könyv a tavalyi @SFF_Vektor által készített fantasy ajánlólistán is szerepelt, de én annak idején nem olvastam – volt némi fenntartásom a témával kapcsolatban – annak viszont nagyon örülök, hogy bepótoltam. Ez is egy olyan regény volt, ami a humorossága és a kissé idétlen alaphelyzete ellenére nem csak szórakoztató, de néhol kimondottan és meglepően érzelmes és mély történet lett, ahol nagyon gyorsan egy hullámhosszra kerültem a főhőssel.

A már említett kissé kifacsart alapvetés nem más, mint hogy egy erősen hentelésre optimalizált, nem csak nyomokban a szerepjátékok sablon világára emlékeztető vad kontinensen a kalandozók pont olyan sztárok, mint a való világban a rockegyüttesek.
Ezek a bandák valami baromi jól hangzó nevén futnak, van menedzserük és sajtósuk – vagyis beépített, a hősi tetteiket megéneklő bárdjuk – is. S valójában már rég nem küldetésekre, hanem turnékra járnak, és pont olyan slepp gyűlik köréjük, mint az IRL bandák esetében.
Régebben is így volt ez, de a nagy öregek, mint a Saga nevű banda tagjai, a Wadon királyai, legalább még valóban bemerészkedtek a rémségektől hemzsegő Belwadonba, és nem holmi arénákban mészároltak le mindenféle rabszolgaságba vetett szörnyeket.

A háttérvilág egyszerre idézi a régimódi D&D világokat – a szörnyek baromi ismerősek lesznek bárki számára, aki játszott D&D-t, vagy olvasott ilyen regényt – és klasszikus, szinte már-már Vance-i ihletettségű kard és boszorkányság sztorikat, ahol szinte mindenki többé-kevésbé álnok és önző, de ez még messze nem lenne elég az üdvösséghez.
Ami miatt igazából tetszett a könyv, azok a karakterek voltak – a Saga tagjai viharvert vén rockerként éldegélnek szétszóródva a világban és a főhős, a Lassúkezű Clay Cooper sem akar mást, csak nyugalomban felnevelni a lányát és nem túl gyakran kihúzni a gyufát az imádott feleségénél, ám amikor felkeresi a banda egykori frontembere, nagy nehezen mégis rááll, hogy egy minden bizonnyal öngyilkos küldetésbe vágva átszeljék a Belwadont és kimentsék Gabriel lányát egy szörnyek által ostromolt városból.
Az út során először össze kell verbuválni a régi társaságot, ami számos – többnyire vicces – kaland árán sikerül is, és ahogy megismerjük az egyes bandatagok sorsát, egyre inkább együtt lehet érezni velük. De nem csak velük találkozunk, hanem számos olyan figurával, akik így vagy úgy, de kapcsolódnak a bandához. Sőt, még azzal a nagy hatalmú drúinnal is többször összefutnak, akinek a serege azt a bizonyos várat ostromolja. A múlt az ő esetében is visszaköszön, és a világépítés is eggyel magasabb szintre lép, ahogy megismerjük az ő valódi szerepét, és az okot, ami miatt a felhergelt szörnyek élére állt.

A regény legnagyobb erénye szerintem az író finom arányérzéke. Egyszerre paródiája a szerepjátékos sablonoknak – ráadásul két eltérő szemléletű játék stílust is ütköztet off, szatírája a legordasabb show biznisznek. S mindeközben nem csak hol vaskosan, hol finomabban ironizál az epikus fantasy világmegváltó és világmegmentő hősein, de olyan karakterépítést visz végbe, hogy a főszereplők minden esendőségükkel és számtalan hibájukkal dacára szimpatikussá válnak. S mindezeket nem csupán jó – néha kissé vaskos, de soha sem alpári – humorérzékkel adja elő, de ahol kell, megrendítő erővel képes a legmélyebb emberi érzésekről, a szeretetről és az önfeláldozásról, is írni.

2 hozzászólás

Nicholas Eames: A Wadon királyai

Nicholas Eames: A Wadon királyai

A dicsőség sosem megy ki a divatból!

Egykor legendás harcosok voltak. Clay Cooper és bandája, a Saga a legjobbak között is a legjobb volt. Rettegték a nevüket, világszerte a zsoldoscsapatok királyainak számítottak.

Aztán szögre akasztották a kardot, megnősültek, megöregedtek, elhíztak, alkoholisták lettek – súlyos esetben mind a négy egyszerre. A dicső időknek mindörökre vége, marad a család és merengés az elmúlt szép napok felett.

Egy nap azonban Gabriel, az egykori frontember kopogtat be Clay ajtaján végső kétségbeesésében: a lánya ugyanis a világ túlsó felén rekedt egy város falai közt, amelyet szörnyek hordája ostromol.

A két férfinek össze kell szednie a bandát egy utolsó turnéra, hogy együtt átvágjanak a Belwadonon. Biztosak lehetnek benne: elvadult kannibálok, fejvadászok, bosszúszomjas istenek és mindenféle szörnyeteg állja majd útjukat. A legnagyobb veszélyt azonban maga a Horda jelenti. Ha Clay és a banda le akarják győzni, ismét hinniük kell abban – és el kell hitetniük öregedő társaikkal és a feltörekvő ifjakkal egyaránt –, hogy érdemes mindent kockára tenni a mindenkori zsoldosok legértékesebb fizetségéért: az örök dicsőségért.

Induljon hát a búcsúturné!

Hirdetés