Szentinel értékelése


>!
Szentinel
Greg Keyes: The Charnel Prince

Fokozódik az élmény.

Greg Keyes a sorozat második kötetében úgy felcsavarta a dolgokat, hogy még nagyobb élmény volt olvasni, mint az első részt. A szereplőink folytatják utazásukat a világban, és szembesülnek megannyi machinációval, melyre korábban gondolni sem mertek. De ez vonatkozik saját magukra is. Minden szereplő saját magát is jobban megismeri, de senkit nem villanyoz fel az, amit talál.

A szálak ugyanazok, mint az eddigiek. Ott van Fehér Aspar, a király berkésze, ki most már a Káptalan megbízásából indul szedett-vetett csapatával a Vadrózsa-király nyomába. Eközben a királyság központjában Muriel királyné kénytelen szembenézni azzal, hogy politikai hatalma férje halála miatt igencsak meggyengült, és ráadásul még a Káptalan is meg kíván szabadulni tőle. Anne Dare, a király utolsó megmaradt lánya és örököse kénytelen elfogadni, hogy senkiben nem bízhat, szíve pedig annyira megkeményedik, hogy már az is kétséges, tud-e valaha is szeretni. Sir Neil, a királynő leghűségesebb lovagja pedig parancsra elhagyja úrnőjét, hogy felkutathassa a király által törvényesített örököst. Az új szál pedig, melyet megismerünk, Leovigild „Leoff” Ackenzalhoz kötödik, aki az új udvari zeneszerzőként mutatkozik be. Ő az udvari intrikákkal és cenzúrákkal kell megküzdjön, melyeket egy művész kreativitásával óhajt megoldani.

A The Briar Kingre írtam azt, hogy nagyon véres. Nos, a The Charnel Prince kábé megduplázza a gore mennyiséget. Lovecrafti horrort idéző atmoszféra, szertartások és Clive Barkert idéző vérengzések borítják be ezt a magából egyre jobban kiforduló világot. Martin light a s*ggem; Martin egy lightos Keyes! Ez a könyv nagyon jól eljátszik azzal a kérdéssel, hogy „mi lenne, ha a középkorban valóban felbukkantak volna a mesebeli szörnyetegek és varázslatok?”. Elfeledett mesék alakjai kelnek életre, a Káptalan által betiltott (mégis, hívei által gyakorolt) okkult tudományok kerülnek elő, miközben kiéleződik a háborús helyzet, és az egész világot csak egy hajszál választja el attól, hogy saját vérébe fulladjon.

Az eddig általam elolvasott két kötet alapján ez a széria a megtestesült dark fantasy élmények közé sorolható, mindezt felesleges, izzadságszagú közhelyek nélkül és a régi és új között egyensúlyozva hozza létre. Meglátjuk, mennyire tart ki a színvonal a következő kötetre. Ha ilyen marad, akkor új kedvencet fogok avatni.


Greg Keyes: The Charnel Prince

Greg Keyes: The Charnel Prince

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

The Briar King has woken and, with the aid of monsters formerly found only in folk tales, is destroying the forest and the people who live on its bounty. Aspar White, the king's forester, has been assigned the impossible task of killing the fearsome newcomer, but will discover that nothing about the Briar King is as straightforward as expected.

Meanwhile Leoff, young composer and self-professed coward, becomes embroiled in the horror of a town's destruction – motivated by an intrigue that leads him to the aid of Muriele, widowed Queen of Crotheny. As she fights to save her family, the queen despatches a trusted knight, Neil, to save her youngest daughter – in whose hands may rest the entire kingdom's future. But as prophecies, saviours and assassins close in, the mother's plan may leave Princess Anne – and the kingdom – as vulnerable as ever.

Hirdetés