Voorhees értékelése


Voorhees>!
Jo Walton: A király neve

A Tir Tanagiri ciklus második, befejező kötete sem hozott sajnos a történetben színvonal emelkedést. Öt év telt el a béke kivívása óta, mikor a nagykirályságot ezúttal belső ellenség fenyegeti: a szerző a valós történelemhez képest évszázadokkal korábban bekövetkező vallásháborúról számol be, legalábbis elsőre annak tűnik, később azonban fény derül a valódi indokokra.

Az egész történet nem bővelkedik magyarázatokban. Az igazat megvallva logikusan halad előre a sztori, viszont izgalmakból jelentős hiányt szenved az olvasó. A csataleírás sem volt kifejezetten élvezetes, egyebekben pedig unalmas tárgyalásokról és összefüggéstelen dialógusokról olvashatunk.

A végkifejlet előre borítékolható, a mágiáról szinte semmit nem tudunk meg, az istenek szerepe nem világos és elhanyagolható. Az írónő mesélni ugyan tud, de izgalmat csempészni az írásaiba már sokkal kevésbé.

Összességében nagy csalódás a ciklus, és továbbra sem értem, miért választotta a Delta a Mesterművek közé.


Jo Walton: A király neve

Jo Walton: A király neve

Néhány nyugodt év után az egy korona alatt egyesített Tir Tanagirit újra veszély fenyegeti, mikor árnyakban lapuló ellenségei elérkezettnek látják az időt, hogy lecsapjanak, és polgárháború tüze emészti el a nehezen kiharcolt békét.

Sulien ap Gwiennek, Urdo nagykirály leghűségesebb vitézének újra kardot kell ragadnia, hogy megvédje mindazt, amiért hosszú éveken át vérét ontotta igaz uralkodója oldalán. Ellenségei ezúttal nem csak távolról érkező megszállók, hanem régi haragosok, egykori barátok, fekete mágusok és egy olyan ellen, kinek az acél mit sem árt: a saját félelmei.

A legendás király utolsó csatáját vívja birodalmáért, mely nem csak egyszerű halandók között dúl, a sziget régi és új istenei is kinyilvánítják akaratukat.

Vajon fennmaradhat-e a súlyos áldozatok árán kiharcolt béke népek és vallások között, vagy végérvényesen széthullik Urdo álma?

Ki viszi tovább az örökségét, ki lesz a következő nagykirály?