Marcus értékelése


>!
Marcus 
Wayne Chapman: Ősi titkok láza, acélnak vihara

A MAGUS irodalmának művei (jó esetben) nemcsak a szerepjátékra és a többi regényre támaszkodnak, hanem létezik a háttérben egy évtizedek óta bővített és csiszolgatott világleíró anyag, ami mára terjedelmében valószínűleg valahol a Révai lexikon környékén járhat. Akár elrettentő is lehet, hogy Ynev – rajongók által összeállított – szószedetének aktuális változata majdnem 1200 oldalnál jár.

Wayne Chapman, Ynev, illetve Satralis világának megalkotója ebben a kötetben a fenti háttéranyagok közül a saját maga által írtakat szedi össze és tárja a közönség elé. Ezek azok az anyagok, amire a szerzők gyakran hivatkoznak, és egy-egy részét itt-ott már olvashattuk, de vannak benne olyanok is, amit a belső körökön kívül még senki sem látott – vagy éppen direkt ezen kötethez lett végleges formába öntve.

Az első szekció a világ teremtésével foglalkozik. Megismerjük a Kilencek és az Egy örök küzdelmét, a korok előtti világot, illetve nagyon más megvilágításba kerül néhány nagy ynevi esemény, köztük Avida Dolor és Kyria háborúja, vagy éppen a Krán-Godon konfliktus. Bónusznak kapunk még néhány általános alapvetést mind a földrajzról, mind az ynevi emberekről.

A második rész már hosszabb, és Ynev mai politikai térképére nagy hatást gyakorló birodalomra, Godonra és Erevínre koncentrál. Dél-Ynev mindig is misztikusabb, elvontabb volt, mint a „sárdagasztó” észak, így a godoni magiokrácia története önmagában is érdekes, ráadásul ez a túlracionalizált utópia képezi Shadon, Gorvik és Pyarron létezésének alapját. Ha úgy vesszük, Godon mind a mai napig létezik, és a pyarroni eszmén keresztül talán még a kyr kultúránál is fontosabb szerepet játszott Ynev mai emberi társadalmainak kialakulásában – hiába folynak a fehérhajúak a csapból is.

Az erv országok kialakulása kétségtelenül földhözragadtabb képet mutat, de az Észak-Ynev jelenét és jövőjét meghatározó konfliktus, a Zászlóháború megértéséhez nélkülözhetetlen. Személyes meggyőződésem, hogy az Északi Szövetség bármelyik országa izgalmasabb, mint Toron összes egyedi vonása, és ez az eredettörténet egy kicsit közelebb viszi az olvasókat ehhez.

A könyv utolsó nagyobb fejezetében Ynev több tízezer éves történelmének öt fontosabb csatájáról kapunk egy-egy leírást. Az első csata az, amit Cranta és a frissen partraszállt kyrek vívnak, hogy utóbbiak megvethessék lábukat a kontinensen. Ebből a részből külön kiemelném a kyrek hajóútjáról szóló részeket, ami helyreteszi, hogy nem volt ez olyan egyszerű folyamat. A második csata a kötet egyik csúcspontja, ez az Avida Dolor ellen vívott második gra-tinoli csatáról szól, és nagyon jól mutatja, hogy az egyszerű „x nyert y ellen” mennyire másképp néz ki folyamatában.

Amennyire érdekes volt az első két csata, annyira unalmasra sikeredett a maradék három. Godora és a kalandozók megütközése a nomád hordákkal biztosan fontos az utóbbiak szempontjából, de egyébként eléggé marginális a jelentősége (ráadásul biztos elaludhattam valahol, mert nem vettem észre, hogy a kalandozóknak annyira fontos szerepe lett volna a hadmozdulatok során). Shadonnak a gorviki megszállás alatt lévő Shadvik ellen vívott csatája megintcsak történelmileg fontos, de az átlag olvasónak nem túl izgalmas. Az utolsó, Shadon belháborúját eldöntő csatában pedig úgy repkednek a királyi és hercegi címek, hogy nagyjából egy mukkot sem értettem belőle.

A csaták egyébként – a gra-tinoli kivételével – mind erősen chapmaniek. Ez azt jelenti, hogy van az egyik oldal, ami kétbalkezes hülyék gyülekezete, motiválatlan és háttértámogatás nélküli katonákkal, míg a másik oldalon zseniális(nak mondott) hadvezérek vezetik szuper-elit seregtesteiket. Egyes csaták biztosan kínálnak ínyencségeket a történelemben és hadtudományban jártasabb olvasóknak, máshol viszont a brilliáns hadvezetés kimerül abban, hogy a mágusok százezrével robbantják fel az agyatlanul masírozó hordákat.

És ez csak egy a kötettel kapcsolatos számos kifogásolható dolog közül. Az elgépelések és egyéb nyomdahibák (ez a kifejezés egyébként egy masszív ferdítés, szegény nyomda azt nyomtatja ki, amit leadnak neki) a leggyatrább Valhallás könyveket idézi. A szerkesztés hiányának még nyilvánvalóbb jele, hogy a lábjegyzetek össze-vissza vannak (azaz nem mindig az első megjelenéskor definiál valamit), és számos a felesleges szövegismétlés is. (Utóbbi a második kötetben majd fokozódik, ahol lesz 30-40 oldalas „újrázás” is, igaz, ebből a kötetből.) Maga a válogatás is esetleges és kaotikus, bár a teljes anyag méretéhez képest valószínűleg ez az 520 oldal is nagyon kevés. És komolyan nem fért bele egyetlen egy nyamvadt térkép sem, miközben tucatszám repkednek a többség számára ismeretlen földrajzi nevek?

Az írásmód külön kitérőt érdemel, mert aki nem bírja Chapman stílusát, az óvatosan vágjon bele ebbe a kötetbe. Az, hogy a történészi stílus néha kicsit szárazabb, egyáltalán nem baj, ez szerintem szándékos, és így jó. De a százával kreált új ynevi kifejezések, amelyek a világbéli nyelvtől függetlenül mind valamilyen angol-latin származékok, vagy hogy minden és mindenki ugyanúgy beszél és gondolkodik, eléggé zavaró tud lenni. A mondatokból néha nehéz kihámozni az értelmet (a kedvencem az „utóbbi” utalószó, amihez nagyítóval kell keresni, hogy mégis melyik utóbbira gondol), de ennél sokkal rosszabb az, amikor szándékosan homályosan van valami megfogalmazva. Ez utóbbi ( ;) ) sokat ront például a Godonról szóló részeken, mivel pont ott lennének a világépítés szempontjából legizgalmasabb új dolgok. Az átnevezésekről és ellentmondásokról ne is beszéljünk, ezek már szinte természetesnek számítanak.

Említhetnék még hibákat, de inkább összefoglalnám, hogy mi ez a könyv: a Summarium világleírását idéző, kicsit kaotikus, kicsit szerkesztetlen ynevológiai háttérjegyzetek részleges gyűjteménye. Aki szereti a világleírásokat olvasni, akinek tetszett a Summarium, aki szeretne elmélyülni Chapman és mások MAGUS-írásainak a hátterében, annak ez egy izgalmas és érdekes könyv lesz. Akiket inkább köt le a regények és novellák cselekménye, akinek elég csak egy vázlatos háttérvilág a kalandok megfelelő átéléséhez, vagy aki lábrázást kap a „bullák és bányajogok” irányzattól, az maradjon a fikciónál ehelyett a fiktív nem-fikció helyett.

1 hozzászólás

Wayne Chapman: Ősi titkok láza, acélnak vihara

Wayne Chapman: Ősi titkok láza, acélnak vihara

A Gorduin és Garmacor regényeiről ismert szerző tizen­harmadik önálló kötetének számos hőse van, de főszereplője csak egy: a világ, melyet műveiben megteremtett és a fejlődés egyedülálló képességével ruházott fel. A szférák övezte Satralis, mely minden múló évtizeddel elevenebben él a szerzők és az olvasók képzeletében – az ősöreg Ynev, mely tárt kapukkal várja mindazokat, akik a magukénak érzik.

Wayne Chapman regényes hangvételű tanulmányait elsősorban azoknak ajánljuk, akik jól eligazodnak Yneven, de annak születéséről és fejlődéséről, az ifjabb civilizációk felemelkedéséről és az utóbbi négy világkorszak sorsdöntő csatáiról még nem tudnak eleget.

Hirdetés