Bori_L P értékelése


Bori_L P>!
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Több, mint fél éve keresem a szavakat ehhez az értékeléshez, és ha nem erről a könyvről lenne szó, akkor talán el is engedném. Nem tudom, miért ilyen nehéz összekaparni a mondatokat. De hát vannak olyan könyvek, amikről úgy érzem, hogy elég lenne csak azt mondani, hogy „ez csodálatos, olvassátok!” – és az Ezüstkéz is ezek közé tartozik. Az értékelés az első két részre nézve spoileres részeket is tartalmaz.

Bár az Ólomerdő történetét szinte kívülről tudom, az Üveghegyből sokkal inkább Lóna története maradt meg, mint Emeséé, úgyhogy első olvasásra nem is igazán emlékeztem, hogy honnan indulunk, hol ért véget az előző kötet. Utána elolvastam egyben az egész trilógiát off, és így jobban helyükre kerültek a dolgok.

Szóval, az van, hogy a tündérek földje sosem volt gyerekmese, de ez a rész már a maradék ifjúsági regény jellemzőit is levetkőzte, kifejezetten nem gyerekeknek szóló történet. Az elején megismerkedünk végre Rabonbán múltjával, egy lenyűgöző, ugyanakkor fájdalmas életúttal, tündökléssel és bukással, vággyal, átkokkal. spoiler Fekete herceg. Sárkányfi. Ezüstkezű. Áruló. Átkozott.

Rabonbán történetét követően pedig következik a végső harc: a tündérek harca a sorssal, az emlékekkel spoiler. És ez az egész annyira szép és annyira bonyolult, hogy én most itt nem is vállalkoznék arra, hogy sokat mondjak róla (talán majd egyszer, valahogy a tizedik olvasás környékén). A lényeg talán az, hogy Emese is felnő spoiler, és el kell döntenie, hogy milyen szerepet vállal magára: spoiler Szóval ez a történet valahol a felelősségről, a döntésekről és a következményekről szól. De szó valahol a nagyravágyásról és az önelégültségről is, meg arról a bizonyos jó szándékról, amivel a pokolba vezető út is ki van kövezve. Meg az életről, az emlékekről és a halálról.

Méltó befejezése ez a sorozatnak. De reménykedem, hogy nem búcsúzunk el végleg Héterdőtől és Szépországtól, mert annyi történet, ennyi mese van még, amit szeretnék megismerni! Firenéről, Lónáról, a csillagfalvakról, a sárkányokról…

2 hozzászólás

Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Eltört a világ, meghasadt az Üveghegy, felbolydult egész Szépország: az álom, amely évszázadokon át markában tartotta a Rengeteget, és peremén a végzetnők hegyét, elillan. Megszűnik a varázslat, amely fogságba ejtette a hegybe zárt sárkányt, és elkezdenek ébredezni az eddig alvó fák, állatok, tündérnépek – és a félelem is.

Emese mögött hosszú, súlyos döntésekkel szegélyezett út áll, de még mindig messze a vége, ráadásul egy olyan világban kell helyt állnia, ahol még a sorsszálakat fürkésző végzetnők is rettegnek a jövőtől. Ha a rendíthetetlen lány csakugyan az Ezüstkezű néven ismert hős, akkor ő lesz az, aki mindenkit megment, ám ebben senki, még ő maga sem lehet biztos. Lehet, hogy Szépország csak Rabonbánra számíthat, a tündérbirodalom régi rendje azonban olyan gyökeresen átalakul, hogy talán még a megkeseredett lovag sem tehet érte semmit.

Kleinheincz Csilla Ólomerdője 2007-es megjelenése óta a magyar fantasyirodalom klasszikusa lett, a trilógia régóta várt befejező része pedig nem egyszerűen méltó lezárás, hanem meglepetésekkel teli és szívszorító regény a hősszerepről, a sors szőtteséről és a változás áráról.