gesztenye63 P értékelése


>!
gesztenye63 P
Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

Egy nehezen induló trilógia meglepően jól sikerült köztes kötete után joggal várhatod, hogy az ívet megtartva, a záró darab már csont nélkül hozza a parádés szintet. Aztán meg nem tudod, hogy a végén miért is fanyalogsz. Talán a túlzó várakozások. Pedig hát…
Az Elmúlás Pántjaiban Sanderson tökéletesen csúcsra járatja legnagyobb erősségét, a világépítést. Wax és Wayne kalandjai – persze számos múltbéli utalás és visszacsatolás segítségével – végre teljesen önálló szeletet hasítanak ki maguknak Scadrial történetéből, miközben markánsan megmutatkozik Elendel és a peremvárosok évtizedekre visszamutató ellentéte. A konfliktus pedig a legendás Pántok, az eddig ismeretlen, mindent felülmúló energiaforrás felkutatása körüli versenyfutás közben csúcsosodik ki. Itt aztán megkapunk mindent, amit egy jó Indy Jones film és egy kiváló Ködszerzet történet különös házassága csak adni tud. Allomanták, ferukimisták, és az ősi „sötét művészet”, a hemalurgia képviselői, ikerszerzetek, kandrák és Ferbli bácsi, aki egy új, kísérleti tenyésztésű allomanta sereget gründol éppen, hogy annak segédletével a Pakli megszerezhesse az uralmat az egész medence fölött.
Van tehát dolguk hőseinknek elég. Ráadásul az egész földi melóra végig rávetül Harmónia és Trell árnyéka is, akik isteni mivoltuknak megfelelően végig manipulálják a kulcsszereplőket. S végül megjelennek a világ legfrissebb szereplői, akik valahonnan, a misztikus ködbe vesző Délről érkeztek és az egyre modernizálódó steampunk világ automobiljai, vonatai, felhőkarcolói és lőfegyverei mellé eddig ismeretlen repülő szerkezeteket (pl. léghajót) és nem utolsó sorban a mágikus képességekkel kapcsolatban újabb kérdéseket (és néha válaszokat) hoznak a képbe.
A cselekmény szokás szerint nehezen indul, de azt követően az akció megállíthatatlanul zúdul végig a köteten, mintegy jóféle kalandregény lapjain. A karakterábrázolással kapcsolatban azonban úgy vélem egy életre be kell, hogy lássam, az már soha nem hozza azt az árnyalt, bonyolult, jellemfejlődést, vagy éppen -visszafejlődést produkáló izgalmas hátteret, amit én úgy szeretek látni egy ilyen komplex, rendkívüli professzionizmussal kimunkált fantáziavilág szereplőinél. Sokkal inkább érzem, hogy Sanderson minden energiája elmegy a szereplők „mesterségbeli tudásának” kimunkálására, arra, hogy az olvasó ezzel kapcsolatosan ne találhasson „szakmai hibát” (gondolok itt pl. a mívesek, vagy elmészek képességeire, azok ütköztetésére, vagy egymásra hatására stb.) egy-egy leírásban, vagy akciójelenetben.

Végül csak meg kell állapítanom, hogy Az Elmúlás Pántjai tökéletesen zárja a Kozmerum egyik részvilágának résztörténetét, de…
Valahogy most is az a gondom, mint egy másik, gyönyörűen kidolgozott világban játszódó sorozat (Az Ős könyve) kapcsán, miszerint elmúlt a kezdeti varázslat, nem taglóz már le úgy, mint az első kötet(ek) első ökölcsapásai.
Mindazonáltal ez a regény az univerzum fontos darabja, feltétlenül ajánlom.

5 hozzászólás

Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

Brandon Sanderson: Az Elmúlás Pántjai

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Háromszáz évvel a Ködszerzet-trilógia után Scadrial a modern kor küszöbén áll – vasútvonalak egészítik ki a csatornákat, elektromos világítás ad fényt az utcákon és a vagyonosok otthonaiban, az első acélvázas felhőkarcolók pedig egymással versenyezve törnek az ég felé.
Az Elmúlás Pántjai az Uralkodó legendás fémelméi; a történetek szerint az Uralkodó hatalmával ruházzák fel viselőjüket. Létezésükben csupán maroknyian hisznek. Egy napon aztán egy kandra kutató tér vissza Elendelbe, és az általa készített képek mintha a Pántokat ábrázolnák, valamint szövegeket egy olyan nyelven, amelyet senki sem ismer. Waxillium Ladrian feladata, hogy délre utazzon Új-Seran városába és nyomozni kezdjen a titokzatos felfedezéssel kapcsolatban. Az úton azonban olyan információk birtokába jut, amelyek nagybátyja, Edwarn, és a Pakli nevű rejtélyes szervezet valódi céljaira vethetnek fényt…

Hirdetés