vicomte P értékelése


>!
vicomte P
Katherine Arden: A lány a toronyban

Bár egyértelmű, hogy ennek a sorozatnak nem én vagyok a célközönsége, ennek ellenére ezt a részt egy árnyalatnyival jobban élveztem, mint az előzőt és korántsem bántam, hogy az eredeti terveimmel szemben, végül is az SFF listázáshoz bevállaltam az olvasását.

Arden alapvetően jól ír, látszik, hogy alaposan ismeri a szláv mitológiát és mesevilágot, valamint az adott korszak történelmében is kellőképpen jártasnak tűnik, így aztán számomra elég hitelesen festette fel a környezetet, amiben a főhősnő, Vászja próbál boldogulni.
Az olvasási élménynek az én esetemben jót tett, hogy az előző kötettel szemben itt az elsődleges fókusz nem annyira a régi hit és a kereszténység szembeállítása lett (bár nem sikkadt el ez a szál sem), hanem a nők helyzete ebben az ultrakonzervatív férfiközpontú társadalomban. Na, nem mintha konkrétan Vászja helyzetét találtam volna annyira érdekesnek, vagy átélhetőnek, de hasonló problémákkal – úgyis mint hátrányos megkülönböztetés, a társadalmi konvencióknak megfelelő szerepekbe való kényszerítés – bárki küzdhet, akár még ma is. Meg hát, a gyerekkorom kedvenc mese- és ifjúsági regény hősnői is olyan „fiús” – vagyis PC megfogalmazásban: a nemi sztereotip szerepektől eltérő habitusú – lányok voltak, mint Vászja, ami kedves emlékeket ébresztett bennem.

Azonban maga a történet nekem kicsit kevés volt. A fő sztoriszál kicsit lassan bontakozik ki, és a fő antagonista spoiler motivációja és szerepe haloványra sikeredet. Arról nem is beszélve, hogy a drámai csúcspont és a főleg végső leszámolást szerintem sokkal jobban is elő lehetett, sőt, elő is kellett volna készíteni. A magam részéről nem bántam volna, ha inkább a vele való kapcsolat kibontása kapott volna nagyobb súlyt és több teret a történet során, mint egynémely inkább érzelmes vonal.

Összességében azonban a kifogásaim ellenére is alapvetően jó, érdekes és élvezhető regényt olvastam, annak ellenére, hogy itt-ott még átüt rajta a kezdő írók bizonytalansága, sőt a trilógiába gondolkozás átka is ott lebeg fölötte.
Mindenesetre én ezek után minden bizonnyal a befejező részt is el fogom olvasni.


Katherine Arden: A lány a toronyban

Katherine Arden: A lány a toronyban

A Medve és a Csalogány varázslatos története tovább folytatódik. A rettenthetetlen fiatal nővé serdült Vászját választás elé állítják: vagy férjhez megy, vagy kolostorba vonul. Ő azonban inkább megszökik otthonról – ám hamarosan az ostrom alá kerülő Moszkva városának védelméhez kell segítséget nyújtania.

Vászja számára nincs túl sok lehetőség, miután árvaságra jutott, és faluja boszorkánynak kiáltotta ki: vagy zárdába vonul, vagy hagyja, hogy a nővére összeboronálja egy moszkvai herceggel. Bármelyiket is választja, egy toronyba zárva éli majd le az életét, elzárva a tágas világtól, melyet annyira szeretne felfedezni. Így hát a kalandot választja: fiúnak álcázva magát lóháton nekivág az erdőnek. Miután a falvakat rettegésben tartó útonállókkal folytatott küzdelemben kivívja magának a moszkvai nagyherceg elismerését, gondosan meg kell őriznie a titkát, hogy valójában lány, nehogy elveszítse az uralkodó jóindulatát – még akkor is, amikor rájön, hogy a nagyhercegséget olyan titokzatos erők fenyegetik, melyeket csak ő, Vászja tud megállítani.

Hirdetés