rheinfuss értékelése


>!
rheinfuss
Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai

Nagyon érdekes és izgalmas műfaji kavalkád, mely úgy indul, mint egy átlagos, képzeletbeli városban játszódó fantasy (lásd Tolvajok városa), ahol egy csapat velejéig jó lelkű tolvaj ravaszabbnál ravaszabb és összetett terveket eszel ki arra, hogy a nemességet tehermentesítsék vagyonuk egy részétől (lásd bármelyik heist-mozi, pl. Ocean's Eleven), miközben a háttérben valami sötét és veszélyes hatalom emelkedik fel (mellyel a grimdark műfajhoz közelíti a történetet). Kalandregénybe illő, kincsvadászattal is kevert, rendkívül szórakoztató és csavaros történetet mesél el, és miközben filmszerűen peregnek az események, kifinomult humorral is bír, mely egy ponton igen sötét fordulatba torkollik, végül már-már egyes akciófilmes zsánerelemekkel is rokonságot mutató leszámolás következik.

Talán érezhető a fentiekből, hogy a Locke Lamora hazugságai szinte elviselhetetlenül színes zsánerkavalkád, és mégis nagyon jól működik. Átgondolt, ügyes történetvezetés, jól adagolt információk teszik élvezetessé az olvasását, és bár látszik a kezdő írók azon szándéka, hogy mindent el akar mesélni az első kötetében, ezek mégis értelmes, a cselekményt szolgáló egységé állnak össze. Sőt, elsőre úgy tűnhet, hogy a terjedelmes is indokolatlan, de az egyes fejezeteket megszakító és a múltba révedő, a jelenre folytonosan reflektáló közjátékok is fontossá válnak, nem mellesleg még egy felnövéstörténet jegyeit is beépítik a regénybe. Ugyanakkor utóbbi feltételezhetően elmarad majd a folytatásban, és akkor kíváncsi vagyok, hogy a még nagyobb terjedelmű második részben mi lesz az, ami nem laposítja el a történetet, de szurkolok, hogy ez a magas minőség megmaradjon.

*Igazából csak 4 csillagot akartam adni a kötetnek, de olyan jól szórakoztam rajta, és a végére olyan szépen érnek össze a szálak, olyan jól építgeti egymásra az egyes műfajokat, hogy nem adhattam kevesebbet, és biztos vagyok benne, hogy a szerzőről sokat fogunk még hallani a jövőben is.

4 hozzászólás

Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai

Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai

Camorr városa épp olyan, mint középkorunk Velencéje – leszámítva furcsa és felkavaró épületeit, melyeket egy ősi, idegen faj emelt, az árnyékukban megbúvó méregkeverő fekete alkimistákat és a mindenki által rettegett varázslókat. Ebben a városban él az ifjú Locke Lamora, aki csak annyiban emelkedik Camorr több százezer lakója fölé, hogy bármelyiküket bármikor képes becsapni művészetté fejlesztett szélhámosságával.
Senki sem sejti, hogy a legendás Camorr Tövise, a legyőzhetetlen kardvívó, a szegények barátja, a mestertolvaj, akinek a falak sem jelentenek akadályt, nem más, mint a jellegtelen külsejű, a víváshoz alig értő Locke Lamora. és bár valóban a gazdagoktól lop – hiszen ki mástól lenne érdemes? –, a szegények soha nem látnak a zsákmányból egyetlen rezet sem. Locke ugyanis kizárólag saját magának, valamint szorosan összetartó csapatának, az Úri Csirkefogóknak dolgozik.
Camorr ősi városának szeszélyes és színes alvilága az egyetlen hely, amit a tolvajbanda tagjai valaha otthonukként ismertek, ám most egy titokzatos háború darabokra szaggathatja ezt a világot. Locke és barátai gyilkos játszmába keverednek, és hirtelen a puszta létükért kell küzdeniük…

A „Locke Lamora hazugságai” mesterien ötvözi az urbánus fantasy gazdag képzelőerejét a kalandregények könnyedségével, szórakoztató és nemegyszer megrázó élményt nyújtva az újdonságra vágyó olvasóknak.

Hirdetés