Csabi P értékelése


>!
Csabi P
Láng Zsolt: Bolyai

Van előnye, ha az ember elolvas pár értékelést a Molyon, mielőtt belekezd egy könyvbe. Láng könyvével kapcsolatban többen sérelmezték, hogy várakozásaik ellenére ez nem egy Bolyai életrajz. Vagy legalább is nem olyan, amilyent vártak. Így aztán én már nem is vártam ilyesmit, kellő nyitottsággal kezdtem bele az olvasásba, talán emiatt is tetszett annyira.

A regényben felváltva követik egymást a Bolyairól szóló fejezetek az író Svájcban töltött félévével foglalkozó részekkel. A matematikusról szóló részek valóban nem adnak ki egy komplett életrajzot, főleg az életének második felével foglalkoznak, abból is epizódokat emel ki Láng. Ezekből Bolyai élettörténete nem áll össze, annál inkább Bolyai maga. Végül is az e az ember, ami történik vele, amit tesz, vagy az, ami a jelleméből fakad? Becsapós kérdés, mert mindkettő, de ez a regény az utóbbira koncentrál. Bolyai folytonos harcára apjával, aki, finoman szólva is nehéz embernek tűnik, küzdelmére az elismertségért, amit Gauss és Lobacsevszkij árnyékában sosem kapott meg, és küzdelmére a matematikával, a nyelvvel, na meg általában mindenkivel, aki nem az ő szellemi szintje, és hát ők voltak, amerre a szem ellátott.
Lángot dicséri, hogy bennem kialakult egy határozott Bolyai kép, nem éreztem azt, hogy lyukak vannak az életrajzban, hiányérzet nélkül tettem le a könyvet.

A párhuzamos fejezetek az író féléves svájci ösztöndíjáról szólnak. Főképpen a Bolyai iratok tanulmányozása lett volna a célja ennek az időszaknak, ami nem kis feladat, tekintve az iratok kuszaságát, értelmezhetetlenségét, így aztán – legalább is remélem – senki sem azzal az izgalommal olvasta ezeket a részeket, hogy milyen világraszóló felfedezést tesz Láng. Vállalva a spoilervadászok rám zúduló dühét, elárulom, semmilyent. Ezzel szemben éli az életét, jön-megy, knausgaardi módon nem történik semmi. Vagyis mégis, a regény második felében egy valódi nyomozásba csöppen egy gyilkosság kapcsán, kicsit kilóg ez a szál a könyvből, de végül is szórakoztató a maga módján.

A könyv további erénye, hogy nagy tudással és intelligenciával van megírva, ezt én mindig többre tartottam a tucat családregényeknél, vagy a nyomor színes-szélesvásznú tálalásánál. Na és remek a humora, amire kortársmagyarban manapság úgy kell vadászni.


Láng Zsolt: Bolyai

Láng Zsolt: Bolyai

„Amikor megszulettél, azt gondoltam, te fogod a régi és az új világot összekötni, te leszel a híd a sötét szakadék fölött. Még most is ebben a reményben gondolok rád. Tudom, hogy feladataid vannak, ne tedd tönkre magad…"
A fenti sorokat Bolyai Farkas írja fiának, a szintén matematikus Bolyai Jánosnak. Az ifjabb Bolyai a regény címszereplője, a tizenkilencedik századi zseni, a matematika Mozartja, a zene Einsteinje, mert nemcsak a nemeuklideszi matematika megalkotása fűződik a nevéhez, hanem zeneelméleti munkáiban is korszakos felfedezéseket tett, melyeket a korabeli tudományos körök hitetlenkedve fogadtak. Miközben kibontakozik előttünk egy bonyolult apa-fiú kapcsolat, s tanúi lehetünk egy meg nem értett gondolkodó mindennapi tépelődéseinek, aközben a történet másik szálán épp az ő rendkívüli életét és kéziratos hagyatékát tanulmányozza napjainkban Láng Zsolt regényének író hőse, aki ösztöndíjasként egy svájci kolostorban tölti napjait. A történet fonalát 12 683 jegyzetpapír zűrzavaros kupaca vezeti – hol részesei vagyunk keletkezésüknek, hol kiderül róluk, hogy szerzőjük halála után évtizedeken keresztül gondatlanul hányódtak, bizonyos lapjai gyújtósként végezték, egyik-másikkal ablakot is pucoltak.
Időben és térben váltakozó fejezetek között két férfi élete tárul fel előttünk, míg az egyik révbe ér, a másik „a reménytelenség lavináját húzta, vonta, robbantotta, idézte, rántotta magára".
„Mióta feljegyzéseit, levélvázlatait, leveleit, töredékes írásait olvasom, meg vagyok győződve, hogy Bolyai mindent látott, ami körülötte zajlott, de semmiről nem beszélt. Sokan érzéketlennek látták. Mások bolondnak. Nagyjából harminc év alatt született meg az ominózus, egymás mellé felstócolt két papírhalom. 1833-ban tért haza Marosvásárhelyre, és 1860-ban halt meg, olyan mellőzöttségben, amelynek máig érződik a hidege. Persze a mellőzöttséget részben ő akarta."

Hirdetés