fekiyeti79 P értékelése


fekiyeti79 P>!
Gianfranco Manfredi: Suttogó Szél 1. – Karmok

Ned Ellis újra belecsap a lecsóba!
Fura, de nekem mindig Ned Kelly jut eszembe róla, pedig Suttogó Szél egyáltalán nem bandita, viszont annál inkább Mitić/Day-Lewis* reinkarnációja.
Mint említettem volt az első rész értékelésében, nekem a western nem tartozik a kedvenceim közé, de „családi vonásból” adódóan nem vetem meg, és ha jó történet is párosul a környezettel, akkor ugyanúgy tudom élvezni, mint egy sci-fit, vagy egy fantasyt. Amikor még misztikus töltet is társul hozzá, ahogy jelen esetben, akkor pedig abszolút nem bánom, ha újra szól a hatlövetű.
Itt pediglen van misztikum rendesen, főleg a Karmok című fejezetben, melyet teljes mértékben áthat az indián hitvilág minden varázsa…
Suttogó Szél, újsütetű társa (Poe) kíséretében visszatér falujába, ahol egy hatalmas sas garázdálkodik, elrabolva egy gyermeket, így hát nincs mit tenni, nyomába kell eredni a „fenevadnak”, hogy mindenki békére lelhessen. Előtte azonban tanúi lehetünk egy-két törzsi rítusnak, valamint a falu bohóca, Önmagát Ölő, és Poe jóvoltából néhány vicces momentum is tarkítja a történetet.
Miután Ned útra kél, az akció már-már átcsap kalandos fantasybe, tovább színesítve ezt az amúgy sem hagyományos westernt.
Ez a fejezet önmagában is olvasható, szemben a Lady Charity című résszel, mely teljesen az első kötet eseményeire épít, tovább szőve az ott megismert Howard Hogan körüli mizériát. Itt már kevesebb a misztikum, inkább összeesküvéses-nyomozós történet, aminek a korabeli Chicago szolgáltatja a helyszínt, és Poe is jóval nagyobb szerepet kap.

A Suttogó Szél már az első részével bizonyította számomra, hogy van helye a hazai piacon, és a folytatás sem okozott csalódást.
Nem is igazán tudok belekötni, a rajzok szépek, részletesek, a történet(ek) mozgalmas(ak), izgalmas(ak), nem is kell több egy kellemes kikapcsolódáshoz.

Mj.: Kicsit szkeptikusan álltam a hír előtt, miszerint a történet kiválik a Maximum Bonelli sorozatból, és önálló életre kel, de elolvasva ezt a kötetet már nincsenek kétségeim; véleményem szerint abszolút az előnyére fog válni az „elszakadás”, ami nagyobb terjedelmet (dupla részek) és sűrűbb megjelenést tud biztosítani a sorozatnak.
Végül, de nem utolsó sorban a kötet fényes borítót kapott a korábbi matt helyett, és ez ugyancsak pozitívum.

* Gojko Mitić – Winnetou, és Daniel Day-Lewis – Az utolsó mohikán.


Hirdetés