kecske értékelése


>!
kecske
Nicholas Eames: Véres Rózsa

„A folytatást felemás viszolygással várom, kb úgy mint amit az emberiség érezhetett a 90-es évek elején, jól is elsülhet, de alaposan nézd meg, hogy mibe nyúlsz.”
Írtam a Wadon Királyainál.
Aztán meg közben utána lehet olvasni, ezt még mindig a 80-as évek inspirálta. Pedig olyan mint a 90-es: még indul valahogy, egész élvezhetően, de a végére már semmilyen és klisés lesz, pancser főgonosszal meg egyéb 100-szor látott megoldásokkal.
Végülis egyébként ez limonádé fantasy(legalábbis nálam) többet nem is érdemes elvárni tőle, mint hogy jól essen és felfrissítsen. Az pedig bőven megvolt.
A borító eszméletlenül jó, ezt fontos kiemelni.
Aki kitalálta a „sámulás” és „örömakármilye” szavakat az szálljon magába egy kicsit.

Folytatás lesz még, azt már biztos letesztelem mielőtt beszerzem, mert maga a szerző emleget olyan szavakat mint a „Hip-hop”. Hol is a hányós vödröm? Finoman szólva nem az én világom, de azért nyitott vagyok, elvégre a Wadon Királyain kiemelkedően, ezen meg kimondottan jól szórakoztam, de abszolút pacsi, hogy nem trilógia. Ha ennyiben hagynám se marná a tudatalattimat sötét éjszakákon, hogy van egy befejezetlen trilógia, hiányzik egy könyv a polcról. Mert nem.
spoiler


Nicholas Eames: Véres Rózsa

Nicholas Eames: Véres Rózsa

IDEJE KÉT VÉGÉN ÉGETNI A GYERTYÁT

Betelt a pohár: Tam Hashfordnak elege van abból, hogy egy ardburgi kocsmában világhírű zsoldosok sörét csapolja, és közben bárdok dalait hallgatja, akik dicsőségről, legendás kalandokról és hőstettekről énekelnek. Amikre még véletlenül sem az álmos kisváros falain belül kerül sor.

Így amikor az egyik legnagyobb zsoldosbanda a hírhedt Véres Rózsa vezetésével Ardburgba érkezik, Tam kapva kap a lehetőségen, hogy dalnokként melléjük szegődjön. Mindig is ilyen kalandról álmodozott, és nem kell csalódnia: a banda olyan útra indul, amelynek csak kétféle végállomása lehet: dicsőséges győzelem, vagy halál. Esetleg mindkettő.

TURNÉ INDUL, LEHET WADULNI!

Nicholas Eames legújabb regénye ismét tökéletesen vegyíti a rock’n roll életérzést a cinikus humorral és a fantasyvel.

Hirdetés