bartok_brigitta P értékelése


bartok_brigitta P>!
Nicholas Eames: Véres Rózsa

Olyan érdekes, hogy mindig azokról a könyvekről a legnehezebb beszélni, amelyek igazán, de igazán tetszenek. Könyvhöz méltó értékelést akartam írni, de akárhogyan is csavartam a szavakat, mindig egy katyvasz lett a végére, szóval úgy döntöttem, hogy hagyom, hogy a szívem vezessen, és lesz, ami lesz.
Nincs jobb szó rá, akárcsak a Wadon királyait, a Véres Rózsát is imádtam. Jól eső érzés volt visszatérni az Eames által teremtett világba, és viszont találkozni néhány korábban megismert hőssel, megismerkedni egy újabb generációval. Fogalmam sincs, hogy az írónak van-e ennyire fantasztikus stílusa, vagy a fordító az, akinek ezt az olvasmányosságot köszönthetjük, de bárhogyan is, szinte fájt letennem. Nem tudom, hogy mikor jutok oda, de ez a könyv is felkerült azon – képzeletbeli – listára, ahol az újraolvasandókat gyűjtögetem.
Az új banda – Fabula – szereplői nagyon szerethetőek, még azok is, akiket nem azért teremtettek. Mindig egy kicsit a régi szerepjátékok világára emlékeztet ez a felállás. Azt hiszem, hogy nem árulok el nagy titkot azzal kapcsolatban, hogy mindannyiuk közül a sámán, Barnu lett a kedvencem. Az ő története különösen kedves, szívbemarkoló volt számomra, minden porcikáját szerettem; szívesen összefutnék vele egy ívóban, hogy első-kézből hallgassam meg az életútját. Akárcsak az első részben, itt is a karakterek voltak az érdekesebbek, bár a cselekmény fősodrása is nagyon élvezetes volt, az összes kliséjével együtt.
Külön örültem visszatérő karaktereknek, az első részben megismert kalandok enyhe és kevésbé enyhe utószelének. A történet izgalmas, kacagtató, néhol keserédes, abszolút méltó az első részhez.


Nicholas Eames: Véres Rózsa

Nicholas Eames: Véres Rózsa

IDEJE KÉT VÉGÉN ÉGETNI A GYERTYÁT

Betelt a pohár: Tam Hashfordnak elege van abból, hogy egy ardburgi kocsmában világhírű zsoldosok sörét csapolja, és közben bárdok dalait hallgatja, akik dicsőségről, legendás kalandokról és hőstettekről énekelnek. Amikre még véletlenül sem az álmos kisváros falain belül kerül sor.

Így amikor az egyik legnagyobb zsoldosbanda a hírhedt Véres Rózsa vezetésével Ardburgba érkezik, Tam kapva kap a lehetőségen, hogy dalnokként melléjük szegődjön. Mindig is ilyen kalandról álmodozott, és nem kell csalódnia: a banda olyan útra indul, amelynek csak kétféle végállomása lehet: dicsőséges győzelem, vagy halál. Esetleg mindkettő.

TURNÉ INDUL, LEHET WADULNI!

Nicholas Eames legújabb regénye ismét tökéletesen vegyíti a rock’n roll életérzést a cinikus humorral és a fantasyvel.

Hirdetés