Marcus értékelése


Marcus>!
Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018

Mérföldkőnek tekinthető ez a kötet a magyar fantasztikus könyvkiadásban, mert aktuálisan (nagyrészt direkt ebbe a kötetbe) írt elbeszéléseket válogat, nemcsak adott írói körből, és két komoly szerkesztő is ott van a projekt élén. Az eredmény egy egyenletesen magas színvonalú válogatás, ami tényleg a mai magyar spekulatív novellatermésének az élvonalát mutatja be. Pár kritikám azért akad majd, de ha ez megér még további két-három évet, akkor onnantól kezdve intézménynek tekinthetjük.

Moskát Anita: A mesterhazugság – Első olvasásom Moskát Anitától, és hát ez alapján értem, hogy mi ez a nagy rajongás irányában. Először nem értettem a mögöttes jelentését annak, hogy ebben a világban a hazugság épít, az igazság rombol – pedig nem nehéz, csak gondoljunk bele, mennyiszer mosolygunk, amikor igazából nincsenek rendben a dolgok, és mi történne, ha mindig igazat mondanánk, és őszintén viselkednénk. Erős kezdés. 5/5

Buglyó Gergely: Hét perc és egyetlen pillanat – Egy éles váltással a humor irányába megyünk el, avagy az egy hit dice-os csontvázak titkos életébe nyerünk bepillantást. Nem forradalmi ötlet, de pont jól van összerakva. 4,5/5

Sziács Viola: Eleven kék – Egy speciális, menyegző előtti rituálé részese lesz a lány, ami után másképp néz a világra. Mondhatni, másképp veszíti el az ártatlanságát, mint ahogy arra számított. 4/5

Rusvai Mónika: Égigérő – Népmese másképp. Annyira elcsépelt, hogy ebből csak úgy lehet jól kijönni, ha nagyon jól van megírva. Amit nem mondanék. 3,5/5

Gaura Ágnes: Árnyék – Mese-kifordítás. Szeretne nagyon (sötét) hangulatos lenni, de inkább zavaros és erőltetett. 3/5

Tallódi Julianna: Féligaz – Leginkább a City and the City-hez tudnám hasonlítani az alapszituációt, hogy két eltérő dimenzió olvad össze, és ez néha konfliktust jelent az átlagembereknek. Főhősünket viszont nagyon érdekli a másik világ, és meggyőződése, hogy a két világnak együtt, egy dimenzióban kellene léteznie, így elkezd a dolgok mélyére hatolni – ennek viszont megvannak a maga veszélyei. Miéville-hez képest Tallódi Julianna sokkal érdekesebben építi fel magát a világot is, és mind a történet, mind a mögöttes filozófia erősebb. Szóval erős darab volt ez is. 4,5/5

Lőrinczy Judit: Macskakövek – Van Gogh szellemként járja a világot, és eltévedt szellemeket kalauzol a túlvilágra. Az írónő kő (vagy macska?) fetisizmusán kívül a címben szereplő macskaköveknek nincs sok értelmük, és hát a történet sem túl nagy szám. 3/5

Baráth Katalin: Halzsíros legenda – Második világháború, Finnország, mitikus (?) lény gyilkolászik. És ennek köze van a finnugor-magyar kapcsolathoz. Az a baj, hogy amikor a lényeg történne, akkor megszakad a történet, és csak egy megúszós mismásolásra telik. 3,5/5

Kiss Gabriella: Vendégség – A novella nagy része egy szimpla vidéki látogatás a (nagy)szülőknél, a kínos-szomorú érzést a maxra pörgetve. Aztán erre építve, ezt fokozva jön a csattanó, ami megpróbál egy gyomrost bevinni, de ez nem annyira sikerül, mert túl erős a megelőző (nem fantasztikus) rész. 4/5

Sepsi László: Brúsz – Beszámoló az értelmi fogyatékos szempontjából egy furcsa, fél-apokaliptikus világból, amiben a narrátort nem szeretik, és ennek komoly oka van. Volt mondanivalója is, ebben a formátumban nem voltak eléggé mélyek azok az ütések. 4/5

László Zoltán: Világvégék – Amikor eljönne a világvége, a közelben lévő emberek közül néhányan szuperhőssé válnak pár percre, amíg elhárítják a veszélyt. De a magyarok (vagy mindegy, kik?) sosem tudnak összefogni, mindenki saját maga hősködik, ráadásul utána a normálissá visszaváltozott embereket csak egy ideig emelik piedesztálra, utána inkább bajuk lesz belőle. Úgy éreztem, kicsit céltalan a történet, szétesik a mondanivaló. 3,5/5

Farkas Balázs: A nevetés íze – Az első fele olyan Stephen King-es horrorsztori, utána viszont túl direkt lesz, és már nem túl érdekes. 3,5/5

Sümegi Attila: Gúzs – Van mágia a világunkban, csak éppen függőséget okoz. Ez a baj ezzel a novellával: hogy a mágikus aspektussal igazából nem kezd semmit, ez egy szimpla függőség-történet, és annak is középszerű. Feleslegesnek éreztem. 3/5

Molnár B. Gábor: Ne etesd a trollt! – Sok érdekes elem volt egy egymásra dobálva, számok, fantasztikus lények, furcsa események, csak aztán nem állt össze egy működő egésszé. Lehet, hogy weird akart lenni, de az nem abból áll, hogy nem magyarázunk meg dolgokat. 3/5

Veres Attila: Fekete talán – Van egy nagyon részletesen kitalált, agymenés-jellegű, tapicskolós-horror folyamat leírása, amihez társul egy kis mondanivaló is (gyermekünk kényszerítése). Én utóbbit tekintem novella alapanyagnak, az előbbit annak, ami: folyamatleírásnak. Így nekem ez kicsit kevés volt. 3,5/5

Erdei Lilla: A jégkorszak tanúi – Magyarország évi középhőmérséklete 14 fokra kúszik néhány évtized múlva (jelenleg 10-11 körül van). Ez nyáron szinte folyamatosan 40 fok feletti hőséget jelent, és ebben a környezetben az okosotthonok, azokon belül is a légkondi megoldása kulcsfontosságúak lesznek a túléléshez. Itt voltak hitelességi problémáim (a hőszabályozásra van ezer más módszer), ráadásul van egy sejtésem, hogy az én hőség-elképzelésem messze esik az írónőétől (szeretem a hőséget), de mint biopunk koncepció, teljesen jó volt. Aztán jött egy törés a történetben, és szinte értékelhetetlen a többi rész. 3/5

Dragomán György: Kőasztal – Híd – Valhalla – Három, nem összefüggő egyperces. Változó színvonal, de a jövőben szívesen látnék több ilyet, más íróktól is. 4/5

Takács Bogi: Erdőszellem, erdőszellem – Renegát MI nanofelhő védi az erdőt. A gender-kérdés szerintem kilóg a szövegből, maga a történet pedig lóg egy kicsit a levegőben, de egynek elment. 3,5/5

Brandon Hackett: Mesterséges istenek – Egy kibergót beütésű világban MI-k alakítanak ki vallásokat, és azon keresztül kontrollálják-alakítják a fennhatóságuk alá tartozó embereket. Csakhogy az MI-k is jöttek valahonnan… Jó kis elszállt sztori, mármint távlataiban. 4,5/5

Néhány kritikai észrevételem:
– A női írók stílusa szinte megkülönböztethetetlen egymástól. Ha összeöntenénk a szövegeiket, nem tudnám megmondani, csak stílus alapján, hogy melyiket ki írta, vagy hogy egyáltalán más írta-e. Ez még a legjobbra, Moskát Anitára is igaz, hiába az ötcsillagos írás.
– Az urban fantasy megúszós műfaj, hiszen csak a (nagyjából) mai világba be kell tenni egy fantasztikus elemet. Csak akkor írjon valaki ilyet, ha a mű valamelyik eleme szélsőségesen jó.
– A mese kicsavarás szintén megúszós, bár egy hajszálnyival jobb. Ettől függetlenül igaz rá a fenti kitétel.
– A „mindennek az ellenkezője az igaz” egy idő után nagyon unalmas ötlet/világépítési technika tud lenni.
– Persze-persze, magyarok vagyunk, depisek vagyunk, de ez nem ment fel az alól, hogy a depizés is megúszós módszer. Vidám, pozitív novellát sokkal nehezebb írni, de hát ha valaki jónak érzi magát, annak be kell vállalnia. (Már látom is, hogy a 2021-es válogatás színes-lufis borítóval jelenik meg. :) )
– Nincs olyan, hogy csak egy novella. Minden egyes írásba bele kell tenni a maximumot, több okból is, de talán a legerősebb az, hogy az olvasó egy-egy írót ebből ismer meg, akkor is, ha egyébként ismert szerzőről van szó. Márpedig egy gyenge darabbal simán örökre elvághatja magát az illető, hiába van a háta mögött akár tucatnyi, népszerű könyv.
(+1 Nekem a fantasy-sf-weird-horror aránnyal nem volt gondom, de egyeseknek ez így csalódást okozhat.)

1 hozzászólás

Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018

Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018

Hazugságokból emelt város, halála után vezeklő festő, újragondolt mesék, háborúzó mesterséges intelligenciák, fonák Magyarországok: tizenkilenc válogatott novella merész jövőképekről és bizarr álmokról ismert és új szerzőktől.

Hirdetés