Bíró_Júlia értékelése


Bíró_Júlia>!
Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

Szóval ilyen, amikor Pratchett ténylegcsakugyanigazából YA-t ír.
Mert itt most valahogy csupa olyan kérdés merül fel – mert a Krétán folyó boszorkánykodást épp Stefánia korábbi történeteiből elég alaposan ismerjük már, e téren újdonság igazából nem jelenik meg-, amit tetőtől talpig Estélyis Jelenetekbe burkolózva és Első Csókokkal körítve szokás megoldani Narratópia földjén. Mármint, ha a célközönség fülig gázol az első viszonzatlan éspervagy véget ért szerelmében, a külvilág meg nem értésében és annak a fojtó tudatában, hogy a jövő hét is nagyjából úgy fog zajlani, mint az előző.
Tulajdonképpen Stefániával is pont ez történik, ahogy fokozatosan maga alá temeti a jobb és rosszabb napokkal való hadakozás, és egyik napról a másikra nagyjából semmivé lesz a távoli kilátás is arra, hogy ez később esetleg máshogy lesz. Mert van itt ugyan új ellenség, időnként olyan megjelenési formákkal, hogy a japán horrorokon edzett vizualitásom elismerően vigyorgott tőle, de azért itt a fő konfliktus a vágyott és a valóságos élet között látszott folyni leginkább. spoiler spoiler Alátámasztásként megjegyzem, hogy Amáltól a komplett fígli klánig a mellékszereplők durván teljes egésze éppen csak azért bukkan fel, hogy látni lehessen, hogy megvan még. Most annyira nem fontosak, hogy bennem még az is felmerült, hogy minek belőlük mindegyik. spoiler
Viszont Sir Terry még mindig Sir Terry; a segítő szakmákban folyamatosan jelenlévő kiégésveszélyt, a fizikai és mentális kimerültséget igen közelről lehet itt tanulmányozni. Ahogyan azt is, mi a különbség a és a kéretlen, mindenki életét felborogató segítség között. Mint ilyet, különösen ajánlom a bármilyen segítő szakmákban dolgozóknak, meg azoknak is, akik valamiért szentül hiszik, hogy az előbbiek valamilyen különleges adottságokkal bíró emberek (akik pont úgy születtek, hogy meg tudják és akarják csinálni mindazt, amihez a többieknek épp nincs kedve meg ideje). spoiler

1 hozzászólás

Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Sajogi Stefánia, mint a Kréta boszorkánya a rászorulókkal törődés nem valami dicső munkáját végzi.

De valaki – vagy valami – félelmet kelt, sötét gondolatokat ültet el a fejekben és haragot szít a boszorkányok ellen. Stefániának fel kell kutatnia a nyugtalanság forrását, és gyökerénél kell legyőznie a gonoszt.

Az apró, de kemény csip-csap népek segítségével Stefánia szembeszáll a szörnyű veszéllyel: ha elbukik, vele bukik az egész Kréta is…

Hirdetés