Finn_Hudson P értékelése


Finn_Hudson P>!
Alexandra Christo: To Kill a Kingdom – Egy birodalom végzete

Nem volt rossz, de nem is lett kedvenc. Túl sok magasztaló kritikát olvastam a könyvről és így eléggé nagy elvárásaim is lettek vele kapcsolatban, amiket így nem sikerült megugrania.
A történet első és utolsó fejezetei izgalmasak voltak, azonban a közepén egy kicsit lappangtak az események. Nem mondanám, hogy teljesen cselekménymentes lett volna, de azért előfordult pár fejezet, amikor unatkoztam. Ami viszont tetszett, ahogy az írónő a különböző birodalmakat bemutatta és mindegyik köré érdekes legendákat is szőtt.
A szereplőket nagyon megkedveltem, Elian és Lira közötti kis szócsaták és örlődések nagyon szórakoztatóak voltak. Kye és Madid pedig abszolút favorit lett. :)
A végén egy kis hiányérzetem volt és bár kedvenc nem lett, azért megérte elolvasni.


Alexandra Christo: To Kill a Kingdom – Egy birodalom végzete

Alexandra Christo: To Kill a Kingdom – Egy birodalom végzete

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Annyi szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok.
Vagyis a hálószobámban összesen tizenhét rejtőzik valahol a homok alatt. Olykor-olykor leások, csak hogy lássam, mind megvannak-e még. Lenn a mélyben, vérben ázva. Megszámlálom őket, és megnyugszom, hogy nem lopták el egyiket sem éjszaka. Azon se lepődnék meg, ha így történne. A szíveknek hatalma van, a magamfajták pedig egy dologra vágynak még az óceánnál is jobban: hatalomra.

A HERCEG SZÍVE LENNE AZ IGAZI TRÓFEA!

Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. A víz alatti világban nagy tiszteletnek örvend. Már csak egy szív hiányzik a gyűjteményéből – ám azt elhibázza. Anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan lénnyé, amitől a legjobb undorodik: emberré. Elveszi tőle a bűvös szirénénekkel képességét is, és megparancsolja, hogy a téli napfordulóig vigye el neki Elian herceg szívét, különben ember marad örökre.

Hiába ő a leghatalmasabb emberi királyság trónörököse, Elian herceg csak az óceánon érzi magát igazán otthon. A szirénvadászat pedig a hivatása. Amikor kiment egy lányt az óceán habjaiból, hamar rájön, hogy ő bizony más, mint aminek először hitte. Az idegen megígéri neki, hogy a segítségére lesz, és együtt fogják megtalálni a módját, hogyan pusztítsák el a sziréneket. De vajon megbízhat a lányban? És vajon hány alkuba kell belemennie Elian hercegnek, mire megszabadítja az embereket a legnagyobb ellenségtől?

Kirobbanóan sikeres nemzetközi bestseller, ami Sarah J. Maas és Marissa Meyer sorozataihoz hasonlóan vagány, izgalmas és szemtelen módon dolgoz fel egy klasszikus mesét.

Hirdetés