Szentinel értékelése


Szentinel>!
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Kár elvárásoknak ellentmondó fantasyként reklámozni ezt a könyvet, mivel nekem minden elvárásomat teljesítette. Az írónőt és ízlését előbb ismertem meg, mint a regényét, így volt már elképzelésem azzal kapcsolatban, mire számítsak. Pont azt kaptam. És elégedett vagyok.

Ma, hogy a magyar mese- és mondavilágon alapuló fantasykkel több író foglalkozik, mint valaha, már nem számít akkora kuriózumnak az Ólomerdő, mint amilyen 2007-ben lehetett, de még mindig egy látványos irodalmi teljesítmény. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az írója nem a tolkieni iskolát járta ki, inkább Le Guin, McKillip, Jones és Beagle professzorok növendéke volt. És látszik rajta, hogy figyelt órán.

Ha központi témát kellene megneveznem, mely áthatja az Ólomerdőt, akkor az ígéretek fontosságát emelném ki. A könyvben nagy hangsúly kerül rájuk, hiszen főszereplőnk – és mások – megérzik, ha beteljesületlen marad egy ígéret, vagy ha szánt szándékkal megszegnek egyet. Még a mágiarendszer is inkább efféle, szimbolikusan értelmezhető, semmint (ál)természettudományi pontossággal megalkotott valami. Amit örömmel fogadtam, mert ennek a történetnek idiótán állt volna egy sandersoni rendszer.

A történet felfogható egyfajta portálfantasynek is. Adott a mi világunk, azon belül is Gödöllő, és a Rengeteg néven ismert terület, ahol mindenféle mesebeli dolog felbukkan. Emese e két világ gyermeke, félig tündér, félig ember szerzet, akit édesanyja, Lóna hamar elhagyott, hogy visszatérhessen a Rengetegbe. Apja, István (és alkalmanként nagynénje, Adél) nevelte, és mindketten arra törekedtek, hogy Emese minél kevesebbet tudjon anyai származásáról. A dolgok persze máshogy alakulnak, és a lány hamar a Rengetegben találja magát, szintén egy ígéret miatt, amit apja nem tervezett megtartani…

Az Ólomerdő prózája szépen kimunkált. Él, lüktet, és látszik rajta, hogy magyar nyelven írták, nem pedig fordították. Változatos szókincse van, ám nem akasztja meg az olvasást. A történet sokáig építkezik; igazán csak az utolsó harmad pörög fel, ám ott már nagyon izgalmas fordulatot vesznek a dolgok. Emese történetén kívül néha megvillannak részletek a szereplők múltjával kapcsolatban, tehát hamar megismerjük a tündérnővérek viszályának okát, István és Lóna kapcsolatának történetét, Rabonbán átkának hátterét, stb. Ez utóbbi lett a kedvenc karakterem; nálam végig Adam Driver alakította. A könyvet nem tudom azoknak ajánlani, akiknél a fantasy = tolkieni iskola, de aki nyitott más megközelítésekre, az tegyen magának egy szívességet, és olvassa el.

Az Ólomerdő archetipikus példája azon regényeknek, melyeket külföldi szerzőtől nem kapsz meg. Hasonlót találni közöttük, de ha valaki a magyar mondavilágról akar szórakoztató könyveket olvasni, akkor azt csak a hazai írók tudják leszállítani. Kleinheincz Csilla pedig sikerrel teljesíti a feladatot.

2 hozzászólás

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt.

Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság.
Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte.

A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával…

Bár mese lenne!

Hirdetés