tiborszerintabor P értékelése


tiborszerintabor P>!
Leonard Mlodinow: Az emberi gondolkodás rövid története

Leonard Mlodinow: Az emberi gondolkodás rövid története Az ember útja az első kőszerszámoktól a kozmosz megismeréséig

A könyv angol és magyar címe nagyon eltérő, a magyar cím pontatlan, az eredeti angol cím viszont fontos a könyv alapkoncepciójának megértése szempontjából, ezért érdemes a cím elemzésével kezdeni. Az angol cím: The Upright Thinkers – The Human Journey from Living in Trees to Understanding the Cosmos – ami magyarul azt jelenti: Úttörő gondolkodók – Az ember útja a fákon éléstől a kozmosz megismeréséig. Az angol cím alapján a koncepció az, hogy az ember mint „majomszerűség” lemászott a fáról, a makogás helyett beszélni kezdett, és elkezdte megérteni maga körül a világot, eljutva e terén a kozmosz megismeréséig. A világ megértése és a tudományos-technikai forradalmak hátterében pedig „úttörő gondolkodók” állnak. A magyar cím szerint a könyv az emberi gondolkodás rövid történetéről szól – holott ez nem igaz, a természettudományos, azon belül is lényegében fizikai, kémiai és biológiai vonatkozású valóságmegismerés egyes mérföldköveiről szól a könyv.

Ami ebből a koncepcióból szembetűnő: ez a fajta „primitívtől a fejlettig”-történelemszemlélet a baloldali ideológiákra jellemző sajátosság, másrészt ebben a koncepcióban az ember és az emberi önreflexió, illetve az emberi tudat természete lényegében mellékes, elhanyagolt, figyelmen kívül hagyott körülmény. A könyvben az anyagi külvilág és annak törvényszerűségei felé forduló, és a törvényszerűségeket a maga vélt érdekei érdekében hasznosító ember a főhős – az önmagát vizsgáló, az önmaga, a társadalom és a világ „mélyebb működését” megérteni próbáló ember nem. A könyv tehát csak az anyagi világ vizsgálatáról szól, a „szellemi”, illetve „lelki” világ vizsgálatáról nem. Ez a hozzáállás, illetve látókör jelentősen leszűkíti a témát, miközben a cím, tévesen, valamiféle „egyetemes” tartalmat ígér.

A mű tudományfejlődés-koncepciója, hogy a természettudományok területén bizonyos téveszméket kell megdönteni, és ez biztosítja a fejlődést. Az ókorban és a középkorban a „gondolkodók”, illetve a „gondolkodni próbálók” úgy gondolták, hogy a természetnek és a társadalomnak van egyfajta felsőbb hatalmak által rendelt hierarchikus és tökéletes rendje. A rend és annak „háttere” pedig az emberi értelem, illetve intuíció segítségével megérthető, felismerhető. A „teremtett rendben” mindennek, úgy az égitesteknek, mint az embereknek megvan a maga helye és szerepe. Az ókori görög, illetve a középkori keresztény tudomány, illetve filozófia számos vonatkozásban spekulatív jellegű és erősen tekintélyelvű volt, és a tekintélyes filozófusok, illetve az egyház hivatalos felfogását nem illett megkérdőjelezni.

Az újkori, 16-17. századi, fizikai jelenségekkel foglalkozó tudósok számára a nagy ókori szintézisalkotó, Arisztotelész volt a „mumus”, aki úgy gondolta, a világot metafizikai, illetve „felsőbb szintű célszerűségi” elvek irányítják, illetve, hogy a bolygók a Föld körül keringenek, és a Föld az Univerzum középpontja. Arisztotelész számos egyéb hiedelmet is leírt, amit a középkori tekintélytisztelő „keresztény tudósok” vakon elhittek. Fordulatot, illetve „forradalmat” néhány megfigyelő és kísérletező tudós, Tycho Brahe, Kepler, Kopernikusz, valamint Galilei és Newton munkássága hozott az újkor kezdetén, a 16-17. században – az „úttörő tudósok” elvetették Arisztotelész hibás tanait, a célszerűen működő világ helyére egy mechanikusan, illetve nem tökéletesen működő, alapvetően „Isten-telen” világképet állítva.

Az újkori tudományos forradalom kapcsán meg kell jegyezni: innen, a Földről nézve úgy tűnik, mintha a bolygók és a csillagok a Föld körül keringenének – csak ez egy „partikuláris jellegű”, „korlátozott érvényességű” állítás. Ahogy korlátozott érvényességű állítás, hogy, egyszerűen fogalmazva, a „levegőben elengedett dolgok a földre esnek”, mert ez csak földi körülmények között igaz, ahol a testekre hat a gravitáció. A newtoni forradalmat annak kimondása jelentette, hogy a testek – nem földi körülmények között – egyenes vonalú és egyenletes sebességű mozgásban maradnak, ha külső körülmény nem kényszeríti azokat ezen „egyensúlyi” állapot megváltozására – ilyen külső körülmény lehet a közegellenállás, a súrlódás vagy a gravitáció, illetve egy másik test is. Mivel a bolygók nem egyenes vonalú egyenletes mozgással haladnak, hanem a Kepler által leírt elliptikus pályán, ebből következik, hogy a bolygókra erő hat.

Már Halley és munkatársainak is gyanították, hogy „Kepler törvényei akkor lennének igazak, ha feltételeznénk, hogy a Nap minden egyes bolygót olyan erővel vonz maga felé, amely erő nagysága a bolygó Naptól való távolságának négyzetével arányosan csökken.” Azt sejtették tehát, hogy a Napnak van egy bizonyos „erőtere”, illetve „vonzereje”, ami a távolság növekedésével gyengül. A sejtést Halley-nek és munkatársainak nem sikerült bebizonyítaniuk – Newton-nak viszont sikerült igazolnia, hogy „a szabadesés és az égitestek pályamenti mozgása ugyanannak az erő- és mozgástörvénynek a kétféle megnyilvánulása”. Newton megalkotta a mozgás általános elméletét, amelyben három fizikai mennyiség és azok kapcsolata játszik meghatározó szerepet: az erő, az impulzus (mozgásmennyiség) és a tömeg. Érdekesség, hogy Newton mechanikával foglalkozott, azonban a Naprendszerben a bolygókra nem mechanikai erő hat, tekintve, hogy nincs olyan szilárd anyag, ami összeköttetést biztosítana az égitestek között. Ehhez teszem hozzá kérdésként, hogy vajon a Nap és annak tömege vonz-e, illetve a bolygók a Nap körül keringenek-e – vagy pedig a Nap a többi bolygóval együtt egy bizonyos vonzerőt kifejtő „örvényáramlásnak” a része?

Ami a klasszikus égi mechanika és a modern, atomon belüli mechanika közötti analógiát illeti, a szerző azzal utasítja el Bohr atom-naprendszer modelljét, hogy a bolygóknak nincs elektromos töltésük, tehát nem jó a hasonlat. Úgy gondolom, a szerzőnek nem sikerült a lényeget megértenie, ami ebben az esetben nem az elektromos töltés, hanem az elrendeződés: az atommag körül az elektronok olyan sávokba, pályákba, héjakba rendeződnek, mint ahogy például a bolygók rendeződnek pályákba a Naprendszerben, azzal a kiegészítéssel, hogy van egy belső „sáv” a viszonylag gyors mozgású és viszonylag kis méretű kőzetbolygókkal, és van egy külső sáv a lomha mozgású, nagy méretű gázbolygókkal. (E vonatkozásban az sem lényeges, hogy az atomok mélyén bizonyos „entitásoknak” nem határozhatók meg pontosan bizonyos paramétereik.) Hozzáteszem, a sávos elrendeződés a mágnesesség vonatkozásában is jellemző.

A klasszikus természettudományos területek esetén bizonyos vonatkozásokban a szerző próbálja érzékeltetni, hogy egyrészt a felfedezésekhez, feltalálásokhoz szükség van megfelelő eszközökre (távcső, mikroszkóp), másrészt vagyonra vagy támogatásra, valamint „részeredményekre”. Newton Tycho Brahe, Kepler, Galilei részeredményeire támaszkodva állította össze gondolatrendszerét, Mengyelejev pedig Boyle, Dalton és Lavoisier eredményeit használta fel a kémiai elemeket magában foglaló periódusos rendszer megalkotásához. (A szerző Mengyelejev munkáját Darwinnal társítja, miközben Linné munkásságához kellene hasonlítania, tekintve, hogy ő alkotta meg az élővilág rendszertanát, osztályozási rendszerét.)

A szerző néhány mondat erejéig utalt arra, de úgy gondolom, a jelenséget nem a helyén kezelte, hogy az újkori forradalmár tudósok „rendezetlen gondolatvilágúak”, illetve korlátoltak voltak, hiszen felfogásuk részben „középkori” volt: Kepler, Galilei a csillagjóslás értelmében vett asztrológiával is foglalkozott, míg Newton alkímiával és Biblia-értelmezéssel. Linné pedig, a fajok rendszerbe foglalója a fajok állandóságában és teremtettségében hitt. Elgondolkodtató helyzetről van szó: vajon miért nem tudtak túllépni a múlt furcsaságain ezek a tudósok? És vajon ezek a nagynak mondott elmék, ezek a „szám(olás)mániás” tudósok miért nem foglalkoztak az emberi és társadalmi körülményekkel?

Ami a könyv szerkezetét illeti, az aránytalan és torz: a valamivel több mint 300 oldalas könyvből a klasszikus fizika (mechanika) taglalása kb. 70 oldal, a klasszikus kémia és a biológia összesen ennyi, míg a modern fizika több mint 100 oldal, aminek történetét csak nagyjából a II. világháborúig követi, azaz lényegében a kvamtummechanika „hőskorszakát” mutatja be. Tovább torzítja a képet, hogy bizonyos személyekkel a szerző kiemelten foglalkozik, így például Newton-nal. A könyv több mint fele mechanika, a fizika elektromágnesességre vonatkozó területe nem került külön fejezetbe. A modern kémia és biológia leírása hiányzik. A fizika, a kémia és a biológia ugyanakor még nem fedi le teljesen a természettel, illetve a nem emberi világgal kapcsolatos összes jelenséget.

Hasznosabb lett volna a „sztárkultusz” logikája és vezérelve helyett a bizonyos jelenségekről, valóságterületekről való gondolkodás útjait és zsákutcáit bemutatni (pl. bolygómozgás, evolúció, stb.) – megfelelő aránytartással, egyben jelölve, hogy az egyes területekhez kik mit tettek hozzá, illetve milyen mértékben járultak hozzá az adott terület jobb megértéséhez. Így jobban láthatóvá vált volna, hogy vannak analizáló, adatgyűjtő és vannak szintetizáló, rendszerező tudósok. Ez lett volna a természettudományos emberi gondolkodás rövid története..

A könyvet jól érzékelhetően egy fizikus-természettudós írta, aki a humán tudományok, így különösen az emberi tudat működésével foglalkozó pszichológia, illetve a társadalom működésével foglalkozó szociológia világával nem foglalkozik. Az ember és a társadalom működésének ismerete azonban nem lehet független a természettudomány történetétől és a technológia fejlődésétől – a minimum e vonatkozásban legalább annak tisztázása, hogy alapvetően jól, vagy alapvetően rosszul működik a társadalom, tekintve, hogy ez adja a tudományos kutatás keretét, és ha a társadalmi működés alapvetően problémás, az súlyos következményekhez vezet.

A társadalmi állapotokkal összefüggő kulcsfontosságú probléma, hogy vajon a civilizatórius keretek között a technológiai fejlődésnek mi az alapvető mozgatórugója: a tudásvágy, a hírnévvágy, a haszonvágy vagy valami más? A tudományban esetenként az ok a tudásvágy, jellemzően viszont a haszonvágy és a hatalomvágy a meghatározó: mennyi pénzt vagy egyéb „ előnyt” jelent a befektető számára az új technológia és találmány? A technológia fejlődésének meghatározó ágazata köztudottan a hadiipar – ami egy elgondolkodtató állapot, és nem egy világhoz való egészséges hozzáállást tükröz. Ezek a körülmények is azt mutatják, hogy egy súlyosan problémás világban élünk – ahol nem annyira „fejleszteni”, hanem inkább „gondolkodni” kellene..

A szerző egyfajta diadalmenetnek mutatja be a tudomány részleges történetét, és elfelejt „relativizálni”: a civilizáció és az urbanizáció létrejötte egy bizonyos nézőpontból tekintve hasznosnak tűnik, hiszen kialakult az árutermelés és a kereskedelem, amely körülmények egyebek mellett megteremtették az egyének szakmaiasodását, illetve az ismeretek specializációját. A városokban kialakult az írás, az olvasás és a számolás kultúrája és „technológiája”, illetve létrejött egy értelmiségi réteg. Nézhetjük azonban más nézőpontból is a helyzetet: az államok ilyenkénti kialakulásának következménye lett a hatalomgyakorlásra kiválasztás irracionális gyakorlata, a társadalmi elnyomás és igazságtalanság, állandósultak a háborúk és népfelkelések, és beindult a „kizsákmányolás gépezete”, ami a modern időkre kiteljesedett – halálos végveszélybe sodorva a 21. századra az emberiséget. A tömegpusztító fegyverek fejlesztése, a folyamatos fegyverkezés, az ipari méretű környezetrombolás miért jelentene fejlődést jelent az emberiség számára? Ráadásul egy olyan közegben zajlik mindez, amelyben egyre több ember van, míg a rendelkezésre álló erőforrás egyre kevesebb..

A könyv érdekesen van megírva, ugyanakkor keverednek a tartalomban tudományos jellegű megállapítások szubjektív, a szerző életére vonatkozó magánjellegű megjegyzésekkel – ami a kisebb hiba lenne, a nagyobb, hogy a könyv tartalma torzan strukturált és koncepciója nem elég alaposan átgondolt.

A témához kapcsolódó további értékeléseim:
Hawking – Mlodinow: A Nagy Terv https://moly.hu/ertekelesek/3365296
Lao-ce: Tao Te King https://moly.hu/ertekelesek/3321609
Kaku: A jövő fizikája https://moly.hu/ertekelesek/3079123
Szent-Györgyi: Az őrült majom https://moly.hu/ertekelesek/3305493
Lorenz: A civilizált emberiség.. https://moly.hu/ertekelesek/3380535
Lovelock: Gaia halványuló arca https://moly.hu/ertekelesek/3432564


Leonard Mlodinow: Az emberi gondolkodás rövid története

3.488 FtKönyvtündér ·
4.990 Ft –30%
3.523 Ftjoarshop.hu ·
4.990 Ft –29%
3.593 FtÚj Könyvek ·
4.990 Ft –28%
3.740 Ftkonyvkolcsonzo.hu ·
4.990 Ft –25%
3.742 FtKönyvmarket ·
4.990 Ft –25%
3.792 FtMai-Könyv ·
4.990 Ft –24%
3.992 FtJókönyvek.hu ·
4.990 Ft –20%
4.241 FtRégikönyvek.hu ·
4.990 Ft –15%
4.242 Ftálomgyár könyvesboltok ·
4.990 Ft –15%
4.242 FtRocky ·
4.990 Ft –15%
4.491 FtLíra ·
4.990 Ft –10%
Könyvtár
Leonard Mlodinow: Az emberi gondolkodás rövid története

Néhány millió évvel ezelőtt őseink lejöttek a fáról, és felegyenesedve kezdtek járni. Szabaddá vált kezükkel szerszámokat készítettek, elméjükkel pedig felfogták az őket körülvevő világot.
Leonard Mlodinow szenvedélyes és gondolatébresztő utazásra viszi magával olvasóit az emberi előrehaladás és a tudomány fejlődésének kulcsfontosságú állomásain keresztül. Eközben lebilincselően újszerű képet rajzol fajunk egyedi tulajdonságairól és társadalmunkról, amelynek köszönhetően eljutottunk a kőszerszámoktól az írott nyelvig, a kémia, a biológia és a modern fizika megszületésének köszönhetően pedig napjaink technikai civilizációjáig.
Útközben koronként bemutatja a tudományos gondolkodást befolyásoló kulturális környezetet, valamint a neves filozófusok, természettudósok és gondolkodók színes személyiségét; Galileit, aki jobban kedvelte a festészetet és a költészetet az orvostudománynál, ezért kimaradt az egyetemről; Isaac Newtont, aki egy hegyes szerszámmal nyomta a saját szemét, hogy jobban megértse a fény és a színek változásait; és Antoine Lavoisier-t, aki két hétig csak tejet ivott, hogy megvizsgálja annak szervezetére gyakorolt hatását. Charles Darwin, Albert Einstein, Werner Heisenberg és sok kevésbé ismert, de éppoly zseniális elme bukkan fel a könyv lapjain. Ezekből az élettörténetekből kiderül, mennyire tudható be az emberi fejlődés annak, hogy makacsul keresték a válaszokat a helyesen megfogalmazott egyszerű kérdésekre, a miértekre és a hogyanokra.

Az emberi gondolkodás rövid története nemcsak a természettudományok kedvelőinek szól, hanem mindenkinek, akit érdekel az alkotó gondolkodás és a világ megértéséért folytatott szakadatlan küzdelem. A könyvet áthatja a szerzőre jellemző intelligencia, éleslátás, tájékozottság és hitelesség, így válik a mű az emberiség szellemi kíváncsisága előtti nagyszerű tisztelgéssé.