Porcsinrózsa értékelése


>!
Porcsinrózsa
R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa

Ez a kötet már sokkal inkább tetszett, mint a sorozat első része. Remekül ábrázolta a korabeli Velencét, a társadalmi – politikai viszonyokat, a gátlástalan, hatalomra éhes pénzemberek ármánykodásait.Volt a történetben minden, ami egy jó kalandregényhez kell, így élvezettel olvastam. Amiért egy csillaggal kevesebbet adtam a maximumnál : kissé túl sok volt a halál, a vér, s olyan szereplői is áldozatul estek a regénynek, akiket jobban szerettem volna a folytatásban életben tudni.Persze, tudom, hogy mindez kelléke az ilyen típusú történeteknek. Mégis egy csöpp csalódás volt , ám ez nem csorbítja a könyv értékét, hisz nagyszerű cselekménye mindvégig jó szórakozást, kikapcsolódást nyújtott.


R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa

R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa

1610-ben, egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja.

Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni.
Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte.
A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa.
Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának?

R. Kelényi Angelika, Az ártatlan című könyve második részében, egy izgalmas, kalandos és romantikus utazásra invitálja az olvasókat a 17. század Velencéjébe. Ahogy azt már megszokhattuk, a regény története a hatalom, a vágy, a bűn és a szerelem gyilkos kombinációja, történelmi korba ágyazva.

Hirdetés