donzella értékelése


>!
donzella
Joe Abercrombie: A Hősök

Sokat küzdöttem a könyvvel, mire végigrágtam magam rajta… és ehhez képest igen későn világosodtam meg. Az alaptrilógiához illetve e sorozat első részéhez képest a történet szereplőinek nem volt küldetése, ha a puszta túlélési vágyat nem tekintjük annak.
Ez a könyv bármilyen időben, szereplőkkel játszódhatott volna tulajdonképpen, a háború borzalmai, az emberi élet értéke, mindig ugyanaz, mindig ugyanannyit ér, csak az eszközök változnak. Igencsak fájó, mennyire pontosan megragadta ezt az író.

Na de a szereplők… amennyire kedveltem az Első Mágust még a A penge maga c. könyvben, úgy vált egyre unszimpatikussá, ebben a részben pedig sikerült rendesen megutálni. Ugyanakkor szomorú, hogy a valóságban is mennyi ilyen „karakter” van. Szívesen olvasnék egy olyan történetet, ahol valaki rendesen rátapos.
Aztán ott van, egy csomó kedvelhető szereplő Begy, Whirrun meg az egész csapat – persze, hogy jobb ha nem kedvelsz meg senkit, mert a következő oldalon már halott lehet.
A másik oldalon Kutyaember – akinek lehetett volna sokkal erősebb szerepe, mint az a pár mondat, meg hogy itt volt, ott volt, méltatlannak érzem.
spoiler

És, tulajdonképpen miért is indult ez a háború?


Joe Abercrombie: A Hősök

Joe Abercrombie: A Hősök

Az Unió királya féltékeny szomszéd, és nem hajlandó mosolyogva nézni, ahogy Fekete Métely még feljebb kapaszkodik. Megszületett a parancs, és a seregek máris Északföld sarában caplatnak előre. Több ezer ember gyűlik össze egy elfeledett kőgyűrű körül egy haszontalan dombon, egy jelentéktelen völgyben. És bizony sok éles fémet hoztak magukkal.

Három véres napon át tartó csatában döntenek Északföld sorsáról. Mivel azonban mindkét seregben dúl az ármány, az intrika, az ellenségeskedés és a kicsinyes féltékenység, valószínűtlennek tűnik, hogy éppen a legnemesebb lelkek, vagy akár a legerősebb karok győzedelmeskednek.

Három férfi. Egy csata. Hős egy szál se!

A Hősök vádirat a háború és a teljhatalomra törekvők kétkulacsossága ellen: véres, erőszakos, de sohasem öncélúan. Átszövi a maró humor, a kifinomult jellemábrázolás és az emberi gyengeségekbe beletörődő bölcsesség.”
– Eric Brown a Guardianban

Hirdetés