fekiyeti79 P értékelése


>!
fekiyeti79 P
Jeffrey Stone: Az Éj trilógiája

Istvan Stone* nem sokat gatyázik, nem fárasztja az olvasót hosszas felvezetővel, azonnal bele a svájci Joux-tó, és a lecsó közepébe:
Leon Silver, a tó közepén feltűnő, lila fényjelenség felé araszolván (természetesen jégen, hisz' nem Krisztus, hogy vízen járjon), elmélkedik egy kicsit saját magáról, és az életéről, amiből ki is derül, hogy ő nem egy hős figura, viszont meglehetősen kalandvágyó, és mindig is szeretett volna kiszakadni a hétköznapokból (ez nagyjából másfél oldal :))… Hát nesze neked, a fény egy portálnak bizonyul, ami el is repíti egy távoli világba, Cherubionba, mindenféle lények, mutánsok, boszorkányok, és félisteni hatalommal rendelkező hadurak közé, ahol is sorsfordító események részesévé válik…

*Habár a trilógiát Jeffrey Stone (Nemes István) neve fémjelzi, az első részt (Harc az Éj Kövéért) két barátjával (Kornya Zsolt és Rácz Mihály) közösen írta, és szerintem ez érezhető is rajta. Annak ellenerére, hogy a nagyobb rész Istváné, kicsit kapkodós, kicsit kaotikus, ahogy a főszereplő egyik helyről a másikra sodródik. Szó szerint sodródik, hisz nem sok beleszólása van a dolgokba; előszeretettel ájul el, miközben húzzák-vonják, viszik ahova éppen mennie kell. Így az utazásai nem, viszont a köztük lévő események érdekesek és izgalmasak. Miután ezen tili-toli árán megismerjük Cherubion három hatalmasságát (kiknek a sakkjátszmájába csöppen bele Silver), kicsit „letisztul” a történet, és már csak a fő célra, az Éj Kövének megszerzésére fókuszál…

A második rész (Az Éj Kardja) már csak két jóbarát (Nemes István és Kornya Zsolt) munkája, de – gondolom – Zsolt már csak afféle ötletadóként, segítőként működött közre; a regény 90%-ban István produktuma. Ebből kifolyólag (vagy nem) jóval összeszedettebbnek éreztem. Silver barátunk is kezdi saját kezébe venni a sorsát, már nem sodródik az eseményekkel, igyekszik maga alakítani azokat. Kezd felnőni a feladatához, mely nem kevesebb, mint Cherubion felszabadítása…

S, hogy sikerül-e elérni célját? Erre ad választ a trilógia záró epizódja (Az Éj Istene), ami már teljes egészében István műve, de ennek nincs igazán jelentősége, hozza az előző rész színvonalát, fordulatokban, kalandokban gazdag, Cherubion hosszú éjszakájának tökéletes befejezése. Habár a végső ütközet megint csak egy kicsit kapkodósra, sutára sikeredett, (van némi ugrálás is a múlt-, illetve jelen idejű fogalmazásmód között), de szerintem nem is valami monumentális bossfight volt a cél, hisz' a trilógia egészét nézve nem ennek a csatának, hanem az azt követő „levezetésnek” van jelentősége.

Leon Silver szerethető főszereplő, útja során szédítő hullámvasutat jár be, a szerény, riadt, alkalmi tanítóból a magabiztos, sőt öntelt hadvezérré válásig, majd ismét a mélybe, ahonnan a kiút (ha van egyáltalán) már maradjon a leendő olvasó felfedezésének öröme (vagy bánata)…
A mellékszereplők, ugyanúgy a segítők, mint az ellenlábasok eléggé kétélűek, abban az értelemben, hogy sose lehet biztos az ember, ki melyik oldalon is áll, ki az, aki egy pálfordulással árulóvá, vagy épp baráttá válik, s ez csak fokozza az izgalmakat.

A műfaji besorolásba én nem szeretnék belemenni, nekem ez egy Fantasy-Sci-Fi hibrid, kellő mennyiségű humorral, akcióval, kalanddal, fordulattal, mentes a mai fantasztikus regények túlírtságától, lényegretörő mégis „látványos”, érthető és szerethető. Aki még csak most ismerkedik a fantasztikummal, annak kora ellenére is jó belépő lehet ez a trilógia, bár azt nem segít eldönteni, hogy utána fantasyt vagy sci-fit olvasson az érdeklődő. :)

Én, személy szerint sajnálom, hogy nem olvastam ifjúként (azt nem mondom, hogy a megjelenések idején, mert cca 30 évvel ezelőtt nem igazán érdekelt az olvasás). Biztos, hogy más értékrend szerint ítélkeztem volna felette, de így is nagyon tetszett!
Méltó helye van a kedvenceim között! :)

M.j.: A szerzőtársak kibenlétére, és közreműködésére vonatkozóan segítségemre volt John Caldwell hivatalos honlapja: http://caldwell.hu/ejkove

>!
Cherubion, Debrecen, 2001
424 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639346403

Jeffrey Stone: Az Éj trilógiája

Jeffrey Stone: Az Éj trilógiája

Egy végzetes éjszakán Leon Silver bemászik a Joux-tó jegére, hogy közelről szemügyre vegyen egy lila fényjelenséget. Ám a jég beszakad alatta, s Leon átkerül egy másik világba, Cherubionba…
Cherubiont három félisten uralja, akik mesterük titokzatos eltűnése óta a hatalomért marakodnak. Choler, a Sötét Láng Ura a fekete mágia mestere. Melan, a Technokrata, a gépezetek és a józan logika megszállottja. Míg Sang, az Eszelős kiszámíthatatlan, a saját útját járja. Ám nem csupán ők veszélyeztetik Cherubion világát, hanem a szomszédos kontinensről meginduló elfajzott, mutáns seregek is, Otoaak vezetésével.
Leon megpróbálja kibogozni a rejtélyeket és megtalálni Cherubion valódi urát, az Éj Istenét.

Hirdetés