pat P értékelése


>!
pat P
Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét

Az egyik legszomorúbb és legdühítőbb könyv, amit valaha olvastam.
És e véleményem megformálásához a szerző egyébként elég érdekes humora is nagyban hozzájárult.

Fura amúgy, mert igazából nem is kezd sokat az alapmotívummal, miszerint új vallás vs. régi, milyen érdekes a hitvilág, a gondolkodás megváltozása, a következmények. Lamentáltunk rajta sokat, de nagyon mélyre nem mentünk a témában.
Érdekesebb volt az indirekt és inkább implicit módon tálalt betekintés az észt történelembe – amiről az egyszeri nem-észt olvasó nyilván keveset tud, de azért úgy összeáll, mi is történt akkor arrafelé, és hát érdekes, na.
Legjobban a folytonos változás, a múlt és a jövő, a folytonos búcsúzás, az elsők és utolsók, az elengedhetetlenség és a melankólia haláltánca fogott meg és bűvölt el – és hát igen: a változás nélkülözhetetlen, de gyakran nagyon nehéz és szomorú.
Megtanultam közben felnézni a kígyókra, és bizony, más szemmel tekintek eztán a mackókra is.
Rávilágított a könyv arra is, hogy a világ összes lányos édesanyja, anyósa is egyforma valahol; a szélkötő és a szerzetes fergeteges párbeszéde pedig további univerzális tényezőkre világított rá, igen zseniálisan.

Az utolsó 20% már nagyon sok volt. Ennyi kegyetlenséget, szürreális borzalmat és reménytelenséget még úgy is nehezen viseltem, hogy értem én a humort meg a szimbolikát.


Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét

Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét

A farkasháton vágtázó, kígyónyelven az ég felé sziszegő, rettenthetetlen észt harcosok mitikus korának leáldozott. Mindenki a faluba települ, hogy az új kor kihívásainak megfelelően szántani, vetni kezdjen, kenyeret egyen, templomba járjon és németül tanuljon.

Főhősünk, Leemet és családja azonban az erdőben marad, hogy utolsó „igazi észtként” megvédelmezzék az ősi hagyományokat és a természet varázserejét. A végnapok azonban egyáltalán nem telnek sivárul. A meglepő fordulatokkal és furcsa szokásokkal tarkított ősi világban nem a farkastenyésztő após és a méregfoggal megáldott nagypapa a legnagyobb szám: viperákkal lehet felebaráti közelségbe kerülni, és még a medvékkel folytatott szerelmi viszony sem kizárt, bár kissé körülményesebbé teszi a magánéletet. Valahol a föld mélyén pedig ott szunnyad titkos barlangjában a legendás fegyver, az Észak Sárkánya.

Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét történelmi hűségre véletlenül sem törekvő, fanyar humorral átszőtt, már-már egzisztencialista fantasy, mely nem véletlenül nyerte el a Stalker-díjat, és többek között Terry Prachett regényfolyamához is hasonlították már. Azon túl, hogy sodró lendületű, különös kalandregényként olvasható, nem szűkölködik a minden korra érvényes, vitriolos társadalomkritikában sem.

Hirdetés