Noro értékelése


>!
Noro
Jan van den Boomen: Kőerdő, szellőkör és más történetek

A Magus-történeteket a kezdetektől nyomon követem, és megvan itthon az összes olyan első kiadás, amely megérdemli, hogy itt legyen. Ennél fogva nem fűz nagy barátság az olyan kiadványokhoz, amelyekben 450 oldal régebbi novellához egy 100 oldalas új kisregényt csatolnak. De szerencsére a gyűjtés kényszeréről már régen leszoktam, az olvasásra pedig ott a könyvtár.

A kötet első négy darabjáról már nyilatkoztam a vonatkozó Legendák és Enigmák kötetekről írt értékeléseimben (Gáspár András (szerk.): A holtak légiója, Gáspár András (szerk.): Erioni regék, Gáspár András (szerk.): Hideg karok ölelése). Itt talán csak annyit tennék hozzá, hogy a Téli égből mintha megszabadult volna a korai novellákra nagyon jellemző, barokkos jelzőrengeteg egy részétől. (3,5/5 csillag) A Fattyúgyík, villám, szerzetes pedig igazán eredeti színfoltja a kötetnek: ez a sztori az álompapok furcsa világát mutatja be, és most nem az antissra gondolok, hanem e figurák sajátos életfelfogására. (5/5 csillag)

Rémlik, hogy valamikor a Hadak árja c. válogatást is olvastam, de talán két novella kivételével semmire sem emlékszem belőle. Az egyik nevetségessége miatt maradt meg bennem (kráni vérszúnyog…), a másik pedig az itt is leközölt Kárhozottak. Ennek a novellának alighanem még jót is tett, hogy kiemelték szóra sem érdemes közegéből. A történet egyike azon kevés irodalmi alkotásoknak, amelyek érdemben tudtak hozzátenni a világ közelmúltjának egyik legfontosabb eseményéhez, a Dúlás néven ismert háborúhoz. A szerző Pyarron ostromát egy toroni küldöttség szemszögéből meséli el, akik – a kontinens túlsó végéről érkezvén – kívülállóként kerülnek két tűz közé. (Az ember azt hinné, hogy a Sogroniták így képzelik el a mennyországot :D) Nagyon érdekes, hogy azt, amit mi a jó és gonosz harcaként fogunk fel, az az ő számukra két, lényegében ismeretlen fél közötti összecsapás, amelyben morális szempontból nem foglalnak állást. (5/5 csillag)

A hit városa c. kötet szintén nem volt kedvencem, és ebből Boomen írása, az Istenek és emberek sem tud kiemelkedni. E novella tulajdonképpen nem több, mint egy vallási-politikai tárgyú szócséplés, érdemi befejezés nélkül. Az egyetlen, amiért talán érdemes volt beválogatni, az az, hogy témájában kapcsolódik az előzőhöz, ugyanis a fent említett Dúlás következményeiről mesél. (2/5 csillag)

A Bolond beszédről már írtam a Bíborgyöngyöknél (Kornya Zsolt (szerk.): A fogadás). Itt még csak annyit, hogy nagyon szép példája a szerző azon törekvéseinek, hogy időnként egészen eredeti szemszögből mutassa meg Ynev világát. Itt egy bukott diák – lényegében egy művelt csavargó – meséli el, hogy mit lát ő a kalandozók háborújából, ami az alidaxi bíborgyöngyökért zajlik. (4/5 csillag)

A sötétség szíve c. gyűjteményt nem olvastam, így a következő két novella számomra is ismeretlen volt.
Az Én bárdom, én édes kicsi bárdom egy hagyományos felfogásban spoiler megírt, csattanóval végződő darab. Egy kezdő szerző tollából még meg is dicsérném, de Boomentől eléggé sablonos volt. (3/5 csillag)
Az Éjszín, éjféli illatok ellenben eredeti és ötletes történet. Ebben egy autista kislány sorsát követhetjük nyomon, akit különleges képességgel áldottak meg az istenek. Felismerhető benne néhány áthallás a Lágy szélben… c. kisregénnyel, de önmagában is érdekes olvasmány. (5/5 csillag)

A Törésvonal a Manifesztációs háború sorozat első részének egy hangulatteremtő darabja. A háború első napjaiban (vagy talán előttük) játszódik, és nagyon jól adja át azt a „harctéri sokkot”, amelyet az amundok váratlan megjelenése okoz. Egyúttal príma bevezető a jelen kötet címadó kisregényéhez is. (4/5 csillag)

A Kőerdő, szellőkör valahol azokra a régi Boomen-novellákra emlékeztet, amelyek az óelfek és az aquirok fajháborúiba engedtek betekintést. Bár ez a történet a jelen korban játszódik, emberi szereplője úgyszólván nincs, csak két idegen faj képviselői, amelyek közül még az elfek (homoki elfek) is mélységesen idegennek érződnek. Kultúrájuk morbid, halálközpontú. Ami pedig az amundokat illeti, azt hiszem, hogy most először látjuk őket a 2.0-as változatukban. Róluk A Kos és a kobra éve függelékében volt már szó, de nem emlékszem olyan történetre, amelyben szerepe is lett volna az isteni kötelékekből felépülő bolytudatnak és a testüket a közösség igényeinek megfelelően formáló amund szolgakasztoknak. E kisregény ennek megfelelően valódi csemegéket rejt a Magust komolyabban ismerő olvasóknak, ellenben egyáltalán nem könnyű olvasmány. (4/5 csillag)

2 hozzászólás

Jan van den Boomen: Kőerdő, szellőkör és más történetek

Jan van den Boomen: Kőerdő, szellőkör és más történetek

A szerző legújabb novelláskötetében az immár huszonöt esztendős Ynev előtt tiszteleg. Az ünnepi alkalomra leporolt és csinos, új ruhába öltöztetett írások a kezdetektől követik a magyar szerepjáték-irodalom legsikeresebb fantázia-világának eseményeit, legyen szó a kisemberek megpróbáltatásairól, kultúrák és hitek összecsapásáról vagy mindent felforgató kataklizmákról.

A válogatás széles tablót nyújt a hatalmas kontinens mindennapjairól, lapjain felbukkannak északföldi embervadászok és kiégett álomjárók, eljutunk az ostromlott Pyarronba, vagy hosszasan barangolhatunk a legendás földrész legnagyobb városának, Erionnak utcáin.

A régebbi írások mellett a kötetbe került, címadó kisregény itt mutatkozik be először. Az Ibara mélysivatagának lakóit állítja a középpontba, az amundok és a homoki elfek évezredekre nyúló háborújának egy új, eddig még nem ismert fejezetéről rántja le a leplet.

Hirdetés