mandris értékelése


>!
mandris
Iain M. Banks: The Player of Games

Viszonylag régóta szemezvén a Kultúra sorozattal, és oly sok jót hallván róla, nagyon vártam már, hogy elolvashassam a Játékmestert, amelyet már korábban beszereztem. Ősz elején végre előállt a várva várt alkalom. Nagy elvárásokkal kezdtem hozzá, de az elején rögtön kicsit megcsappant a lelkesedés, mert nehezen rázódtam bele. A kezdés valahogy nem tudott magával ragadni, de valahogy csak túlestem rajta. Ezt biztatásként is írom azoknak, akiket esetleg szintén nem győzött meg az eleje. Ahogy elkezdett feltárulni előttem a Kultúra világa és kezdtem kicsit átlátni a helyzetet, meg végre történtek dolgok, elkezdett érdekelni a könyv. Végül a könyvet megszerettem, de a szerző feltételezhető szándékaival ellentétben, a Kultúra világa nem lett számomra túl szimpatikus.

A Kultúra a szűkösség utáni világrendben működik, ami lehetővé teszi, hogy lakói – emberek és intelligens gépek egyaránt – felszabaduljanak a termelő tevékenység terhe alól és hobbijaiknak, szenvedélyeiknek éljenek. Így lehetséges, hogy főhősünk, Jernau élete abból áll, hogy különböző játékokat játszik rendkívül magas színvonalon. E tevékenységében pedig valóban nagy eredményeket ért el, viszonylagos ismertségre és elismertségre. Így keveredik bele az Azad Birodalom névadó játékába, amely alapvető fontosságú a birodalom működése szempontjából, hiszen a birodalom vezető pozícióit a játékban mutatott teljesítmény alapján töltik be.

A regény innentől a párhuzamba állítás eszközével dolgozik, és újra és újra szembeállítja egymással a Kultúra utópisztikus(nak szánt) berendezkedését az Azad Birodalom disztópikus világával, ahogy utóbbi egyre inkább feltárul Jernau előtt. Ahogy Jernau, úgy mi is egyre inkább elborzadunk annak láttán, milyen romlottság van a Birodalmat működtetők lelkének mélyén. Mi emberek persze mindkét berendezkedésben magunkra ismerhetünk, de főleg a Birodaloméban találunk olyan jegyeket, amelyekkel kapcsolatban boldogok lehetünk, hogy nem ismerünk magunkra. Összességében a szembeállítás talán kicsit didaktikusra sikeredett, bár kétségtelen, hogy a regény végén napvilágra kerülő információk spoiler valamelyest árnyalják ezt. Miután egyszer beindult, a regény maga megtartja a magasabb fordulatszámot a cselekmény terén, a tétek egyre nőnek, és bár nagyrészt előre látható, mi következik, mégsem unjuk az olvasását. Így jutunk el a végkifejletig, és mint olvasó, alapvetően elégedettek lehetünk, mert kaptunk egy izgalmas űroperát, amely mégsem csak egy sima játékról szól, hanem nagyobb tétekről, és a végén spoiler

Amit ezen túl írok, azok alapvetően olyan gondolatok, amelyeket a regény elindított bennem, és olyan dolgok, amelyeket a szerző (illetve egyes olvasók) és én (illetve egyes olvasók) vélhetően máshogy látunk, de ezek magát az olvasmányélményt nem rontották, sőt. Alapvetően szeretek elgondolkodni, és erre sokszor alkalmasabbnak bizonyulnak az olyan szerzők és könyvek, amelyekkel alapvetően nem tudok egyet érteni, mert így nem fenyeget, hogy fenntartások nélkül elfogadjak valamit csak azért, mert a szerző és én hasonlóan látunk dolgokat, és mert jól esik elfogadni. Banks, ha jól értem, minden hibája mellett, utópiának tekintette a Kultúrát (a regény így a Moylan által kritikai utópiáknak nevezett regények sorába illeszkedik), amely első ránézésre talán valóban annak is látszik: az emberiség számtalan nyűgtől felszabadul, ami manapság még meghatározza az életét: nem kell dolgozni, viszont meg van minden lehetőség az önkiteljesítésre, különböző tudatmódosítókat termelő belső elválasztású mirigyeket növesztett, bármikor módosíthatja nemét, drasztikusan megnőtt az életkora, és minimálisra csökkent a baleseti halál kockázata, ráadásul ebben a világban mindez nem az uralkodó osztály hatalmának fenntartását szolgálja, mint a Szép új világban, az emberek közötti egyenlőtlenségek sem olyan nagyok, meg még sok más megkülönbözteti a Kultúrát a Szép új világtól. Minden bizonnyal, sokak számára többedik ránézésre is elég vonzóak ezek a kilátások, míg mások számára jobban megnézve már nem. Én ez utóbbi táborba tartozom, de az ok perspektíva (és általában világnézet) kérdése. A Kultúrában élni talán valami olyasmi, amit áhíthatnak az emberek, de javukra véleményem szerint nem szolgál. De mindez nem vont le a könyv szubjektív élvezeti értékéből, de azért én a magam részéről azt javasolnám, hogy óvatosan lelkesedjünk a felvázolt jövőért.

2 hozzászólás

Iain M. Banks: The Player of Games

Iain M. Banks: The Player of Games

The Culture – a human/machine symbiotic society – has thrown up many great Game Players, and one of the greatest is Gurgeh. Jernau Morat Gurgeh. The Player of Games. Master of every board, computer and strategy. Bored with success, Gurgeh travels to the Empire of Azad, cruel and incredibly wealthy, to try their fabulous game… a game so complex, so like life itself, that the winner becomes emperor. Mocked, blackmailed, almost murdered, Gurgeh accepts the game, and with it the challenge of his life – and very possibly his death.

Hirdetés