vicomte P értékelése


>!
vicomte P
Michael Moorcock: Melibonéi Elric

Annak idején, míg a Merítésen dolgoztunk, többször is eltűnődtem rajta, hogy vajon a ’60-70-es évek fantasy szerzői miért nem lettek igazán népszerűek itthon?
Van persze egy szűkebb kör, akik ismerik és értékelik ezeket a mára már klasszikussá vált regényeket, de a nálam 15-20 évvel fiatalabb fantasy olvasók számára többnyire meglehetősen ismeretlenül cseng Zelazny, Vance, Anderson vagy épp Moorcock neve. Az egyik ok nyilván, hogy a könyveiket többnyire 20+ éve adták ki, így többnyire antikváriumokban lehet hozzájuk jutni, de gondolom legalább annyira meghatározó ok, hogy csak a zsánert alaposabban ismerők számára nyilvánvaló, hogy mennyire fontos mérföldkövek is a regényeik.

Moorcock az SFF új hullámának brit fenegyerekeként a fantasyben is egyszerre tudta megújítani és kicsavarni a howardi klisékbe rögzült kard és boszorkányság történeteket, és a tolkieni farvizén elszaporodó küldetés központú epikus fantasy sztorikat.
Ehhez elég egyszerű alapképletet alkalmazott, amelyre aztán néha szürrealistán elborult világokat és történeteket épített fel.
A legnagyobb dobása az volt, hogy a fantasy kliséket tudatos módon kezdte alkalmazni, és ettől hirtelen sokkal mélyebbé, szinte jungi archetípussá nemesedtek a szereplői: az Hős, a Hős Bajtársa, Szerelme és az Ellenfele. Ezek mind-mind visszatérő elemei lettek az Örökkévaló Bajnok ciklusnak, akik egy kaotikus multiverzumban, a Káosz és Rend erőinek véget nem érő háborújában hol ehhez, hol ahhoz a félhez csapódva harcolnak. És szinte soha nem érik el azt a megnyugvást, amire áhítoznak.

Az Örökkévaló bajnok ciklus legerősebb figurája minden bizonnyal Elric, az albínó herceg, aki egy dekadens nép – a kelta mitológiát ismerők számára elég egyértelmű, hogy a Sidhe-ek – utolsó császára.
Elric egy amorális faj tépelődő uralkodója, aki értékeli ugyan a népének kifinomult szokásait és kultúráját, mégis érzi, hogy a világban betöltött szerepük a végéhez közeledik, és – bár maga sem tudja, hogy hogyan – változást szeretne elérni. Ehhez ebben a regényben a végső lökést egy trón ellen szőtt összeesküvés adja meg, amelynek következtében Elric kénytelen feladni az addigi visszahúzódó életmódját és saját, sápadt kezébe venni egy hadjárat lebonyolítását, hogy leszámoljon méltatlan kuzinjával és kiszabadítsa elrabolt szerelmét.
A hadjárat során elsősorban nem kardforgató tudását, hanem mágikus hatalmát használja fel és megidézi Ariochot, a Káosz egyik urát, akinek segítségével végül nem csupán a kihívójával számol le, de visszahozza a világra az egyik Átokpengét, a Viharhozót is, amely ezt követően számtalan véres és tragikus kaland során lesz a társai.

Elric a tipikus antihős, aki már fizikailag is antitézise a howardi klisék barbárjainak: gyenge – csak bizonyos főzetek segítségével képes egyáltalán mozogni – kifinomult, aki a nyers erő helyett inkább mágiával vagy az eszével kívánja megoldani a konfliktusokat. Nincs benne rosszindulat, de az indulatai el tudják ragadni spoiler, és bár idealista, mégis tud kegyetlen és közönyös is lenni.

Az Elric saga nyitókötetét nyugodtan merem ajánlani mindenkinek, aki már túl van pár tucat Conan novella olvasásán és szeretné megismerni Conan (egyik lehetséges) antitézisét egy jól megírt, kompakt regény hőseként.

35 hozzászólás

Michael Moorcock: Melibonéi Elric

Michael Moorcock: Melibonéi Elric

Bőre mint a napszította csont, hosszú tejfehér haja válláig ér. Finoman metszett arcából két karmazsinszín szem tekint a világra, pillantását lehetetlen sokáig állni. Alakja bölcsességet, hatalmat és rég elfeledett sötét tudást sugároz – ő az Arany Birodalom máguskirálya, az átkozott albínó herceg, ő Elric Melibonéi. Meliboné szigetkirályságán még dívnak az ősi rituálék, noha a faj hatalma már öt évszázada semmivé foszlott. Fényét, ragyogását az Új Királyságokkal folytatott kereskedelemből tartja fenn, no meg abból, hogy fővárosa Imrryr a világ kalandorainak kedvelt találkahelyévé vált. Lehet-e szakítani a rituálékkal és tradíciókkal csak azért mert nem használnak többet? Egyvalaki, akinek elég hatalma van még Elrichez képest is, úgy gondolja: nem. Azt jósolja, hogy Elric a birodalom bukását fogja okozni. S ezzel kezdetét veszi a tragédia, mely csak évek múlva tetőzik, ám valóban pusztulást és bukást hoz a világra. Miközben előkerül a legendás léleklopó vámpírkard is – a Viharhozó.

Hirdetés