pável  értékelése


>!
pável 
Lőrinczy Judit: Ingókövek

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

„A halálfélelem az egyetlen biztos dolog, amiből tudja az ember, hogy még él.”

Háborús regénynek nem volt rossz, még a fantasztikum is meglett volna benne – de ezt a szálat sokkal inkább nevezném látomásokkal telinek, azaz nem értem, hogy került a könyv az Ad astra sci-fi-jei közé. Sima háborús regényként pedig utánlövésnek érzem, hiszen a szerző az utószóban maga sorolja fel a téma klasszikusait, pár szakmunka mellett, melyet maga is használt. Mindamellett egy helyenként igazi tehetséggel, végig jól megírt – kissé túlírt – nagyregény ez, egy modern (anti)hőseposz (amennyiben az itteni hősök legnagyobb teljesítménye a túlélés).

Talán nem voltam eléggé fogékony ezekre a víziókra, melyet természetesen lehetséges fantasztikumnak is olvasni, sőt muszáj, ha valaki csatlakozni akar a regény rajongótáborához, de nálam ez túl vékony, erőtlen szála a regényszövetnek, bár ez a bújtatott, rejtett szálvezetés alighanem írói szándék. Lőrinczy amúgy megmutatja, elég profi író ahhoz, hogy ez ne véletlen legyen, ahogy esik úgy puffan módon. Talán az én fantasztikus műfaj iránti fogékonyságommal volt megint a baj, vagy talán tényleg az arányok, a hangsúlyok ügyében volt a bibi, ki tudja már. A jó könyvek is csak úgy találnak bele egy-egy olvasó szívébe, ahogy a „keroszinka” pilótanője, Galina öléből potyogtatja a gránátokat a nyemecek fejére az éjszaka csendjében – vagy korán robban, vagy későn, hol meg telibe kap. Nálam besült.

Mindazonáltal érzékletes leírás a pokolról, melyet az ember csak teremteni képes magának, a háború és a két egyformán zsarnok hatalomnak is jól sikerült bemutatása a regény – de mindaz, mondom még egyszer, amit ígértek nekem, meg amiről a szerző szinte mentegetőzve ír az utószóban, hogy egy kicsit ilyen műfajú, egy kicsit meg olyan a regénye – hát annak csalódás volt, a „maradék” pedig leginkább önismétlésnek tűnt a már garmadával létező remek háborús, sőt egyenesen Sztálingrádos témájú könyves- vagy filmes feldolgozások sorában. Az ingóköves cím kifejtése egyenesen kínosra sikerült szerintem (megreccsent az idő féltengelye, meg ilyenek – csak hogy ironizáljak is), a fantasztikum helyett szereplő látomásosság pedig semmi többet nem jelentett, mint a háború poklában elkínzott katonák természetes biológiai reakcióit, pedig nagyon nagyon vártam, mit lehet kihozni a háborús regények és sci-fi harmadik típusú találkozásából… hát ezért a négy alá, sajnálom.
(2014)


Lőrinczy Judit: Ingókövek

Lőrinczy Judit: Ingókövek

Sztálingrádot elátkozta a neve. A németek és szovjetek több százezer áldozatot követelő csatájáról mindenki hallott már – ám a másik, melyet a város és a halál vívnak egymással, évszázadok óta folyik, és mind a győzelem, mind a vereség lelkekbe kerül… Wilhelm Galler, a magányos mesterlövész életre kelő szobrok és különös látomások között bolyong a néptelen városban; Wolfgang Lindt hadnagy a lelkét elemésztő emlékek elől menekülne, ám Sztálingrád nem ereszti; Galina, a pilótanő a Volga túlsó partjáról száll az elátkozott vidék fölé; a sztálingrádi Vaszilij pedig ismeretlenné vált utcákon kísérti a sorsot – és próbálja lefizetni a végzetét. Négy ember, szembenálló felek, akiket azonban mégis összeköt a közös sors és a láthatatlan gúzs, amelyet Sztálingrád font köréjük.

Hirdetés