gesztenye63 P értékelése


>!
gesztenye63 P
Tünde Farrand: Farkasország

Soha nem kedveltem a disztópikus alapvetésű (úgy is, mint elrettentő jövőképet felvázoló) regényeket, azonban bukkantam már rá közöttük kifejezetten minőségi darabra is. Nem ez volt az.
Csak néhány – reményeim szerint, nem túl dehonesztáló – gondolat, aztán mindenki helyezze el a könyvet a táncrendjében úgy és oda, ahogyan és ahová gondolja:
– alapvetésként indítunk egy brit földön kb. három évtized alatt kialakult (értsd: általánosan elfogadott és támogatott, gazdaságilag működő) aberrált társadalmi berendezkedésből, amely egyfajta antihumán fenntartható fejlődés-modellre épül (később akad valami utalás arra, hogy más államok is átveszik a mintát) és bizonyos társadalmi rétegek szisztematikus, rendszerszintű megsemmisítésével marad működőképes;
– ez a fura, embertelen társadalmi rend egy részleteiben nem ismertetett gazdasági apokalipszis (tulajdonképpen a hagyományos társadalom- és egészségbiztosítási rendszerek összeomlásából adódó gazdasági válság) egyfajta kiútjaként merül fel a semmiből – szóval lóg a levegőben a regény világa, és ha van kedved, találj ki hozzá, valami hihető, működőképes előzményt (megjegyzem, nem egyszerű, szerintem egy közgazdaságtanban jártasabb olvasó lelkesen metélné a csuklóját olvasás közben);
– két idősíkban vezetett mesélő technika, melyek közül feltételezem, az egyiknek az lenne a célja, hogy a közelmúlt történéseinek bemutatásával megágyazzon a másiknak, amely bizony a jelenidőben futó cselekmény vezetésére hivatott. A probléma csak annyi, hogy cselekmény nincs, így meglehetősen nehéz a szerző feladata a néhány, ötletszerűen felengedett múlt-lufi rendszerbe helyezésével, vagyis óhatatlanul öncélúvá válnak a múltra mutató közlések is;
– a karakterkészlet kimerül néhány egydimenziós figurában, akik cél és feladat nélkül billegnek ide-oda és leginkább az év talán legbénább csattanójára várnak, hogy végre lezáruljon nyomorult sorsuk;
– a történet töltelékeként túlnyomórészt használt dialógusok, kimódolt, erőltetett szituációk legjava általában életszerűtlen, kényszeredett, és az alapvető konfliktus által törvényszerűen megkívánt mélységes érzelmi töltetet még nyomokban sem tartalmazza;
– a történetből való menekülésként a szerző egy milliószor elcsépelt (lásd „A menekülő ember” és társai) ötletet vet be, a rendszert működtető hatalom hátterének kvázi magyarázataként és óhatatlanul belekeveredik egy kínosan erőltetett konteo gondolatmenetébe;
– mindezt lezárandó pedig kapunk egy olyan szirupos végkifejletet, amely bármely színvonalasabb Romana, vagy Júlia füzetkében bőven elférne, a szakorvosi rendelő előtti várakozás hasznosnak nem nevezhető, de legalább unaloműző kitöltésére.

Összességében középszerű, jellegtelen tucatáru. A Farkasország számomra nem lett az év sikerkönyve, de mindez csupán az én személyes impresszióimra alapozott vélemény, azért csak tegyetek vele egy próbát.


Tünde Farrand: Farkasország

Tünde Farrand: Farkasország

2050, London: a társadalom a szűk eliten kívül a fogyasztás alapján tagolódik három rétegre, és mindenkinek eleget kell dolgoznia, keresnie és költenie, hogy kiérdemelje lakhatási jogát. Amikor pedig valaki már nem költi tovább a pénzét, nonprofit személynek minősítik, és vissza kell vonulnia valamelyik fényűző Méltóságházba, ahol előbb kilenc csodás hónap várja, aztán a békés eutanázia.
Miután az építész Philip egy nap a bankszámláján lévő megtakarítással együtt eltűnik, felesége, Alice azon kapja magát, hogy biztosnak hitt otthonát és lakhatási jogát is elveszítheti. A nő nekilát kideríteni, mi történt, és nyomozása során nemcsak saját családja sorsáról, hanem az új társadalmi rend mögötti valóságról is megtudja a szörnyű igazságot.
A Magyarországon született, de Angliában élő szerző bemutatkozó regénye ijesztően aktuális disztópia a Ne engedj el… szellemében.

Hirdetés