Razor SMP értékelése


>!
Razor SMP
Cameron Johnston: Az áruló isten

Őszinte leszek, ennél a könyvnél először a borító fogott meg, majd a fülszöveg elolvasása úgy döntöttem, hogy adok neki egy esélyt és bizakodok, hogy nem az inverz chokito-effektus fog érvényesülni.
Egy eléggé hosszú, főként sci-fikkel teli időszak után vettem a kezembe ezt a könyvet, szóval a változatosság miatt (fantasy ugye), már eleve plusz ponttal indult. A könyv E/1-es mesélő módja nem zavart különösebben – volt szerencsém már pár ilyen regényhez –, csak hamarabb megkedveltem a főszereplőt, Walkert. Persze ez a típusú narratíva magával hozza azt, hogy Edrin majd mindig az események sűrűjében forog. Ez különösen a végén érződik erősen, amikor az addig nyugodtabb tempóban haladó nyomozást felváltják az egymást követő akciók és a mindenféle és mindenfelé folyó testnedvek.
A regény világa tetszett, teljesen logikus, hogy ha vannak erős varázslók, akkor ők legyenek a társadalom élén, ne holmi koronás fők. Ehhez aztán jól passzolt az istenkép is spoiler, még ha olyan igazán sokat a végére sem tudtunk meg róluk.
Úgy összességében elégedett voltam a regénnyel. Nagyjából önmagában is megáll, de persze várom a jövő évre ígért befejező kötetet.

>!
Főnix Astra, Hajdúböszörmény, 2018
430 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155632907 · Fordította: Habony Gábor

Cameron Johnston: Az áruló isten

Cameron Johnston: Az áruló isten

Egy várost elképzelhetetlen borzalmak fenyegetnek, ezért a leggyűlöltebb száműzöttjében kell megbíznia, máskülönben mindent elveszíthet.
Edrin Walker tíz éve menekül démonok és adósságok elől. A becsületét vesztett mágus hazatér, hogy megbosszulja barátja kegyetlen halálát. Lynas olyan titokra derített fényt, ami végzetes lehet egész Setharistre nézve. Próbálta figyelmeztetni az Arkánumot, a várost uraló varázslókat, de nem járt sikerrel. Élve nyúzták meg, és Walker minden vágást érzett. Most a gyilkost keresi, és semmi sem állíthatja meg. Mágusok, halandók, démonok vagy akár istenek – Walker szénné égeti mindet, ha kell. Végül is, nem ez lesz az első eset, hogy megöl egy istenséget…

„Sötét és gazdag fantasy ötletes mágiarendszerrel, amitől égnek áll a szőr az ember tarkóján.”
– Ed McDonald, az Éjszárny szerzője

Hirdetés