vicomte P értékelése


>!
vicomte P
Ed McDonald: Hollóvér

Ez a regény a tipikus példája annak, amikor egy jobb sorsa érdemes sztorit egy tehetséges, de még nem túl kiforrott író az épp aktuális trendek és a vélt (??) olvasói (réteg)elvárások fényében úgy kotyvaszt össze, hogy legyen benne minden, ami szerinte spoiler egy grimdark sztoriba kell.
És ez még csak-csak elmegy, de amikor azt szeretné elérni, hogy még a főszereplőt is megkedveljük, akkor kettőt lapoz a szakácskönyvben, és mákoslecsó lesz a végeredmény.
Hogy maradjak a kotyvasztós hasonlatomnál: itt a világleírás és a stílus volt az alaplé, a történetív a levesbetét, a karakter ábrázolás pedig a fűszer, amitől az egésznek íze lett volna.
Mert hát az adagolás…
Na, azon még volna mit finomítania az írónak.

Aki olvasta az első részt, vagy a alzsáner klasszikusát, A Fekete Sereget, annak ismerős lesz az alapvetés: az emberiséget inhumán (itt kissé cthulhuid) varázsló félistenek, a Mélység Királyai fenyegetik, akik ellen a Névtelenek, ezek az emberi mivoltukból teljesen kifordult ősmágusok küzdenek, már korántsem az emberiség javáért, sokkal inkább a saját hatalmuk növelése és persze a túlélésük érdekében. Ebben a háborúban mindkét fél beveti a legsötétebb mágiát és teljes közönnyel áldozzák fel az emberek tízezreit, és torzítják rémálommá a világot a a céljaik elérése érdekében.
Egy ilyen világhoz nyilvánvalóan jól illik a sötét, káromkodásokkal teli és cinikus tónusú narráció, amiből sütnie kell a reménytelenségnek.
Ezek voltak a jó részei az előző résznek és ennek a kötetnek is.

De a történet ebben a részben rohadtul nem talált be nálam.
Pedig teljesen jól indult és kisebb morgásaimat leszámítva (amelyek elsősorban a főszereplő bénaságából fakadtak – erről majd később) egész szépen építkezett, és bár egy idő után már nyilvánvaló volt, hogy inkább egy epizodikus szálat kaptunk fel, de ez engem nem szokott annyira zavarni, főleg, ha mindeközben mélyül a világkép és épülnek a karakterek is.
Csak hát itt nem erről volt szó.
A fő konfliktust egyfajta felemelkedési kísérlet gerjeszti spoiler.
Ez alapvetően teljesen logikus és konzekvens továbbgondolása az előző kötet lezárásának, és valójában a világ hatalmasságai is többé-kevésbé érthető módon reagálnak erre a törekvésre, aminek következtében a könyv nagyjából háromnegyedéig a sztorival nem is volt nagy gondom.
Viszont azután beütött a mennykő!
Jöttek a tök értelmetlen, nullázós megoldások spoiler és aztán mindez egy olyan mészárlós csúcsjelenetben tetőzik spoiler, ami nem csak kínos, de világidegen is. De nyilván az alapvetésekből következett, hogy ezen az akadályon túl kell jutnia a főhősnek, de az író fantáziájának csődjét mutatja, hogy úgy gondolta, hogy ezt így kell megoldani…
A végső leszámolás viszont még ennél is gázosabb volt a számomra: a legkulisszahasogatóbb ZS kategóriás boolywoodi spoiler akciófilmek vért, beleket, könnyet és egy érzelmes párbeszédet ezüst tálcán feltálaló izéjének forgatókönyvírója is megszégyenülten kullogna a sarokba, hogy van még hová fejlődnie.

Ez a történeti lejtmenet nyilván nem jöhetett volna létre, ha Gallharrow parancsnok nem olyan, amilyen. Mert hogy egy nagydarab, kissé retardált – valahogy nem derült ki, hogy ennyi ésszel valójában miért is ő az Éjszárny parancsnoka –, iszákos pöcsről beszélünk, aki rohadtul nem nőtt föl, és amikor nem az önsajnálat pöcegödrében tapicskol, akkor olyan B kategóriás keménycsávót alakít, akinek a szavatossága már a ’80-as években lejárt.
És amikor keménykedik, még mindig jobb, mint amikor az író szándéka szerint a sérült és sebezhető lelke is megvillan. Mert azokban a jelenetekben, amikor elragadják az érzelmei, legszívesebben tökön rúgtam volna. spoiler

Összességében ez nem egy rossz, hanem egy elrontott könyv, amit én személy szerint nagyon sajnálok, mert a világ, a hangulat és még a sztori is (többé-kevésbé) rendben van, de ha valaki nem tud karaktert építeni és hitelesen pozitív érzelmeket ábrázolni, akkor könyörgöm, k****ra ne is tegye!

22 hozzászólás

Ed McDonald: Hollóvér

Ed McDonald: Hollóvér

Négy év telt el azóta, hogy a Nall-gépezet visszaverte a Mély Királyait a Kárhozatba, de a szörnyek így is tüzes esőt ontanak az égből, és más sötét erők is szervezkednek a köztársaság ellen. Új hatalom van születőben: a Fénylányként ismert, ragyogásba burkolózó szellem látomásokként jelenik meg városszerte, az őt istenítő szekta pedig egyre nagyobb erő és befolyás birtokába jut. Az eluralkodó káosz megállíthatatlan.
Galharrow és az Éjszárnyak vajmi keveset tehetnek a szekta – vagy a Névtelenek különös parancsai – ügyében, de mikor ismeretlen tettesek feltörik Szarkaláb széfjét, és nyoma vész egy rettentő hatalmú tárgynak, akkor mindent meg kell tenniük, hogy visszaszerezzék. Csakhogy ehhez válaszokra lesz szükségük, márpedig ezekért kénytelenek fejest ugrani a lidércnyomásba: a Kárhozat kellős közepébe.

Ed McDonald lehengerlő stílusban, váratlan húzásokkal bővíti ki és mélyíti el az Éjszárny veszélyekkel és pusztulással teli világát. A Hollóvér méltó folytatása 2017 egyik legjobb grimdark fantasyjének.

Hirdetés