mate55 értékelése


>!
mate55 
Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk

Ha nem látod tisztán a múltadat, a jelenben csak kóbor „angyal” lehetsz. Amikor a stílus és a szavak összecsengése által, a karakterek és a történet szinte eltörpülnek. Egy történelem gondosan válogatott változata, amiben Stefánsson újra és újra, az olvasó hangulatával játszik. Diszkrét kísérlet formájában kibontja a történetet és elküldi az olvasót Keflavikra, Izland délnyugati partjára. Ahogy az író oda-vissza visz minket a közelmúlt történelmének három korszaka között (a nagyapa meséje, Ari ifjúsága és visszatérése Izlandba), egy történet jelenik meg az életről, a szerelemről, a családról és még sok minden másról. Az izlandi élet nem mindig könnyű, ám a költői lélek és az elemek elleni fizikai küzdelem közötti kellemetlen egyensúly inspirált valami csodálatos írást. Érzékelhetővé teszi azt a távolságot, amelyet az izlandiak éreznek a világ többi részeihez képest, mert bár szereplői jönnek és mennek, vonzza őket otthonuk, különösen a táj elszigeteltsége. Aris és Keflavik sorsa összekapcsolódik, ahol a természet erői, a társadalom fejlődése, az emberi akarat és a működés valami olyat hoz létre, amely az elkerülhetetlenségre emlékeztet. Jelen és a múlt, az emlékezés és feledékenység, feledés és bűntudat, az élet és a halál, a fény és a sötétség együtt élnek ebben a regényben, összehívva a jó és a gonosz, valamint az emberiséget meghatározó ősi erők örök csatáját. spoiler

3 hozzászólás

Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk

Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk

Izland legnagyszerűbb írójának költői, mondern családi sagája az egész huszadik századon átível. A regény egyetlen nap története, de ebben a hosszú, fárasztó napban több mint száz év emléke gomolyog. Mikor is kezdődött minden? Amikor a költő-könyvkiadó Ari felbukkan, hogy néhány év dániai távollét után egy hirtelen jött családi ügy miatt visszatérjen abba a jobb napokat látott, apró izlandi városba, ahol felnőtt? Vagy gyermekkorában, a hetvenes években, amikor a sör be volt tiltva, a lemezjátszó hangszóróiból a Pink Floyd dübörgött, a legfőbb munkaadó az amerikai hadsereg volt, és a halgyár igazgatója botrányos halált halt? Vagy még régebben? A nagyapja korában?Honnan és hogyan jutottunk el eddig a napig? Hogyan lett pontosan az, ami éppen van? Miképpen formálódik az ember? A szerző ebben a filozofikus, vitriolos humorú mélabúval átszőtt, önéletrajzi elemeket sem nélkülöző művében próbál meg választ találni a kérdésekre. Jón Kalman Stefánsson mondatai rabul ejtenek, elemi erejűek, mint egy folyó sodrása vagy a hömpölygő felhők a Keflavík fölé boruló, végtelen égbolton.

Hirdetés