Ezüst P értékelése


>!
Ezüst P
Levan Berdzenisvili: Szent sötétség

Nini, egy újabb kaukázusi varázsképesség…! A grúzok még a börtönbéli vagy büntetőtelepen játszódó kalandokról is úgy tudnak írni, hogy az embernek az a benyomása támad, mintha a szabad életből tett kényszerű kitérő csak egy szigorított osztálykirándulás vagy nyári tábor lenne, amit ugyan a hátad közepére sem kívánsz, legszívesebben sikítva rohannál haza anyádhoz, és összességében egy borzalom az egész, de míg tart, azért csak megesik egy s más, ami van annyira hihetetlen és tragikomikus, hogy évek múltán röhögve idézd vissza.

Térdcsapkodós röhögés ugyan nem feszíti Levan Berdzenisvili visszaemlékezését, de a finom mosoly kavarta csintalan szellőcske rendre meglibbenti mindegyik történetének szövetét. Ha a Gulag citrommal kínál, csinálj magadból Szókratészt, lakj jól a grúz konyha remekeinek említésével, hallgass versmondót a szögesdrót árnyékában, tanulj nyelveket (Örkény óta tudjuk, milyen hasznos), és sose légy rest ráérő idődben könyvekről vitázni. Évek múltán pedig állíts emléket annak a tizenöt fickónak, akikkel anno együtt ültél, és akiket ilyen vagy olyan okból sosem feledsz. Kész is a személyes, szórakoztató, gondolatébresztő, egyedi hangvételű memoár.

Ugyan nem gulagos sztori, ráadásul fikció is, de a „grúz” és „börtönös” címke vidáman illik Nodar Dumbadze Fehér zászlók című művére, és mivel nálam az említett alkotás örök etalon (olyannyira, hogy az iránta érzett szerelmem valahol az exoszféra magasságában ugrál), szegény Berdzenisvili könyvének elég kemény kihívója akadt a szívemért vívott küzdelemben. Abszolút elfogultságom okán a trónfosztás persze nem sikerült, helyi kedvencem továbbra is Zaza sittes hányattatásainak meséje, de azon túl, hogy igazi öröm volt egy újabb grúz szerzőtől olvasni, egy percig sem vitatom, sőt, gondolkodás nélkül elismerem, hogy Berdzenisvili kötete is jól megírt, figyelemreméltó, színvonalas mű. (Ráadásul Berdzenisvili még Dumbadzét is említi a kötetben, na tessék. Meg aztán ott az a zsivány kis anekdota Szimonovról meg az ő csalfa feleségéről – igazi csemege.)

Némileg telhetetlenül szúrnám még ide, hogy bár – mint említettem – szerfelett feldobódtam, amiért újabb grúz irodalmi alkotás jutott el hozzánk, a teljes, mennyei elégedettség csak akkor fog eltölteni, ha egy szép napon Aka Morcsiladze angolul Journey to Karabakh címen futó regénye is megjelenik magyar fordításban. (Még film is készült belőle, teszem hozzá, csak hogy érezzük, nem holmi semmiséggel van itten dolgunk.)


Levan Berdzenisvili: Szent sötétség

Levan Berdzenisvili: Szent sötétség

Levan Berdzenisvili (1953) grúz író, politikus, akadémikus az illegális Grúz Köztársasági Párt alapító tagja (1978), a Tbiliszi Nemzeti Parlamenti Könyvtár igazgatója (1998-2004), parlamenti képviselő (2012-2016). Klasszika-filológusként végzett Tbilisziben. Arisztophanész műveiből doktorált, az összes komédiáját lefordította grúzra. Három évig (1984-1987) politikai fogolyként ült a Gulagon szovjetellenes propagandatevékenység vádjával.
„Életem legjobb évei voltak” – írja a szerző félig-meddig komolyan, mivel egyrészt fiatal volt, másrészt a KGB buzgalma folytán remek társaságba keveredett: ebben az utolsó Gulag-érában, a glasznoszty és a peresztrojka idején kivételes emberek, művészek, értelmiségiek gyűjtőhelye volt a munkatábor. A foglyok büntetésképpen kesztyűt varrtak normában, szabad idejükben pedig holt nyelveket tanultak egymástól, a valódi kommunizmus lehetőségét vagy lehetetlenségét latolgatták, gitároztak, énekeltek, könyveket rendeltek postán, költészeti estet rendeztek, és a kollektív éhezés közepette szókratészi dialógusokat folytattak – többek közt a világ legjobb ételeiről.
A Szent sötétség egy korszak derűs nekrológja. Számvetés. Megírásának ötlete egy kórházi ágyon született, a sötétség és a fény megvilágosító határmezsgyéjén. A szerző lágerbeli sorstársainak állít benne emléket, kinek-kinek komolyan, érzelmesen vagy szórakoztatóan, fanyar humorral, hiszen ezekbe az elit körökbe bekerült egy-egy másféleképpen színes egyéniség is, afféle falu bolondja, vagy a politikában olyannyira járatlan személy, aki az emberi jogokat és a demokráciát nagyjából a homoszexualitással azonosította.