Solymár_András IP értékelése


>!
Solymár_András IP
Alan Moore: Halo Jones balladája

Ajaj…ajajajj…megtörtént, aminek sosem szabadott volna megtörténnie. Azt olvasom a borítón, hogy Alan Moore és nem vagyok maradéktalanul kielégülve. Igen, jogos a perverz áthallás, szándékosan hagytam benne. Alan Moore-t olvasni mindig perverz gyönyör. Most viszont, bármennyire is fáj, le kell húzzam a mestert…egy kicsit.

Kezdjük a természetes dolgokkal. Először is zseniális. Mit gondoltatok, hogy azt fogom mondani, hogy Alan Moore nem az? Lesújtana hazug fejemre a kígyó isten dühe. Nem, Halo Jones zseniális minden tekintetben. A Mester immár egyértelműen forrása és nullpontja az eredeti ötleteknek. Az a fajta író, aki képes trendeket létrehozni, megingatni már meglévőket és egyszerűen úgy összerakni az egyszerű, mindenki számára elérhető építőkockákat, ahogy senki más.

Így jobban belegondolva az az érdekes helyzet állt elő, hogy ami a könyvnek az erőssége, az a gyengesége is valamilyen tekintetben. Nézzük egy kicsit alaposabban.
Először is ez egy csaj képregény. Végig csajokról van szó. Megjelennek ugyan férfiak, de azok vagy agyatlan zombik, vagy robotok, vagy klónozott izomagyak, vagy rosszfiúk, vagy a legrosszabb: mellékszereplők. És itt jön be az első nagy pozitívuma és hiányossága. Imádtam, hogy csajokról szólt. Tetszett, hogy nem izomagyú férfiak rohangálnak fel és izmoskodnak fel alá, miközben…na tudjuk a hagyományos felállást. De…hol vannak a férfiak? Végig az volt az érzésem, hogy kifelejtődtek belőle, mintha ott lenne a helyük valahol, de a kamera olyan szögében vannak, ami már nem látszik. Ez egy kicsit zavart. Sőt, helyesbítek: nem is az zavart, hogy nincsenek férfiak, az zavart, hogy nem tudom miért. Kihaltak? Kevesen vannak? Elpusztultak? Egyszerűen leléptek a színről és rábízták a menő csajokra a dolgokat? Ennyi kellett volna, hogy meglegyen a „Ja, ahha.” Érzés és tudjak tovább figyelni a menő csajokra.

A másik kissé problémás dolog a képregény csajosságával, hogy nem is annyira csajos. Igen, csajok vannak benne, de szegénykéim egy olyan világban élnek, ahol nem igazán tudnak csajoskodni. Kemény a világ. Verekedni kell, túlélni és megküzdeni a világ összes nyavalyájával, mert abból van bőven. Kissé az volt az érzésem, hogy azért csajos képregény, mert a férfiak hülyén néznének ki cicanadrágban. Bár igazán elgondolkodtató ilyen formában is, az elandrogünizálódott társadalom, ahogy a nemi szerepek annyira elmosódnak, hogy igazából szinte megkülönböztethetetlenek.

Ezt a kis problémát leszámítva egyetlen rossz szavam nem lehet. A világépítés csodálatos, elképesztő ötletekkel teli. A szereplők egyenként egyéniségek és megkülönböztethetők. Mindennek íze van, érdekes, cseppet sem szokványos, üdítő.

A nagy szidás után pedig hadd mondjam el a nagy örömöm. Nagyon tetszett, hogy Jones mellőzte a hősködést. Nem mentette meg a világot. Nem győzött le negyven harcedzett katonát és nem nem táncolt a hulláik felett. Nem hódított meg minden szüzet és nem halmozott fel mérhetetlen gazdagságot. Nem szerezte meg a titkos tudást és igazából nem csinált semmi nagyot. Élt. Próbálkozott. Igent mondott itt, nemet ott, ahogy a szíve diktálta. Elindult és igazából onnan történt minden magától. Na ez az a valósághűség, ami nagyon hiányzik rengeteg scifiből és fantasyből, amihez volt szerencsém. Ilyen szintű természetességet legutoljára talán Gemmelnél olvastam, de hát ő legendás harcosokról ír, csak jól.

A rajzstílus őszintén annyira nem ragadott meg, de nem is tudom kifogásolni. Eredeti, részletes, koherens elejétől a végéig, tele rengeteg eredeti ábrázolással és ötlettel. Érdemes megállni és áttekinteni.

Szóval mit mondhatnék? Elképesztő képregény, minden tekintetben eredeti és érdemes az olvasásra. A Mester nem okozott csalódást, semmi esetre sem, csak hát Moore beleesett abba a hibába, mint az eminens tanuló: nála már a tökéletes az alsó határ.

6 hozzászólás

Alan Moore: Halo Jones balladája

Alan Moore: Halo Jones balladája

Elindult világot látni és eljutott a csillagok közé. Olyan kalandokban volt része, amilyenekről egy átlagember még csak nem is álmodik. Pedig csak egyátlagos lány volt, aki kezébe vette a sorsát.

Halo Jones a Broncson él – egy futurisztikus nyomornegyedben, ahol se munka, se szórakozás. Arról ábrándozik, hogy egy nap kiszabadul innen, és bejárja a galaxist. De egy olyan városban, ahol a legkisebb incidensből is véres zavargás kerekedik, a bevásárlás pedig olyan életveszélyes kaland, amely hosszas tervezést és buddhista kézigránátokat igényel, a szabadságnak komoly ára van.

Halo Jones kallódó másodrendű állampolgárból az univerzumot keresztül-kasul bejáró világcsavargóvá válik, az űrhoszteszkedés és a hadsereg embertelenségének végletei között megtapasztalja a társadalmi hierarchia legalját és legtetejét, miközben végig makacsul keresi a szabadulás és a kiteljesedés lehetőségét.

A Halo Jones balladája lebilincselő sci-fi űropera egy hétköznapi nő korántsem hétköznapi életéről. Alan Moore és Ian Gibson klasszikus műve felújított kiadásban, kiszínezve kerül az olvasó elé.

„Az egyik legelső képregényklasszikus. Legalább olyan jelentős, mint a Watchmen, a V mint vérbosszú és A sötét lovag visszatér. Ha a képregények fontosságáról beszélünk, a Halo Jonesnak a lista elején kell szerepelnie.” – Neil Gaiman

Hirdetés