Noro  értékelése


>!
Noro 
Christie Golden: A Holtak Tánca

A Ravenloft világa volt az első olyan AD&D setting, amely eltávolodott a hagyományos szerepjáték-felfogástól. A középkori varázsvilágban élő, a gonoszt legyőző kalandozók (vagyis az epikus fantasy) helyett a Ravenloft a gótikus horrort vette alapul. Ebben a világban a gonosz erők uralkodnak: Ravenloft tartományait egy misztikus köd veszi körül, amely más világokból vonzza magába a legkegyetlenebb figurákat. Ezeket a szörnyetegeket (akik nem egyszer emberek, vagy legalábbis annak születtek) a köd aztán megteszi egy újonnan létrejött ország – hivatalos nevén „birtok” – teljhatalmú urának. Minden Ravenloft birtoknak sajátos stílusa van, amely egy többé-kevésbé körülhatárolható „horror témára” épül. A legtöbb magyarul megjelent regény a vámpírokat vagy a vérfarkasokat állítja középpontba, e könyv témája azonban a haiti vudu. Ez (persze az eredeti közegéből kiragadott zombi-jelenséget leszámítva) nem igazán klasszikus fantasy-elem, talán ennek is köszönhető, hogy a könyvben feltűnően kevés AD&D-sablon jelenik meg. Még a környezet is inkább a XIX. századi New Orleanst idézi: hála annak, hogy a Ravenloft világának nincs fix „technológiai színvonala”, mint más fantasy univerzumoknak – az ókortól az újkorig bármi megjelenhet benne, attól függően, hogy a ködök mikor és honnan kebelezték be az adott birtokot.

A holtak tánca annyiból jellegzetes Ravenloft regény, hogy nem hivatásos kalandozók szerepelnek benne, főhősét csupán a körülmények kényszerítik arra, hogy harcoljon. Egy táncosnő ráébred arra, hogy vagy a saját kezébe veszi a sorsa irányítását, vagy gonosz emberek játékszere marad. A történet ugyanakkor a sorozat többi részénél sokkal kiegyensúlyozottabb, jobban ötvözi a horror és a fantasy stílusát. spoiler Ez a könyv azt mutatja be, hogy ebben a világban az elért győzelem is tragikus, illetve hogy az igazi gonosz nem feltétlenül a hős elpusztítására törekszik. Hanem valami rosszabbra. A vámpirizmussal vagy a likantrópiával ellentétben, amelyeket egy külső erő kényszerít a hősre, a nekromancia megtanulása mindenkinek a szabad akaratán múlik. Semmi sem kényszerít, hogy használd a fekete mágiát, nem egy leküzdhetetlen átokról van szó, amellyel együtt kell létezned. Ha mégis igénybe veszed a sötét erőket, akkor a következményekért egyedül te vagy a felelős. Ennek ábrázolásáért, valamint eredeti főhőse és egyéb ötletei miatt is, a regényt nem csak a magyarul megjelent legjobb Ravenloft könyvnek, de általában véve a szerepjáték-regények egyik legjobbikának is tartom.

5 hozzászólás

Christie Golden: A Holtak Tánca

Christie Golden: A Holtak Tánca

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Larissa Snowmane boldogan, a külvilágtól szinte semmit sem tudva él a La Deoiselle du Musard fedélzetén. Ünnepelt táncosnő. Mindenki szereti, főként a hajó kapitánya, Raoul Dumont. Egy `félreértés` miatt azonban, hogy a titkosrendőrség csapdájából meneküljön, Dumont a Ködbe vezeti hajóját. Mikor kibukkan belőle, Souragne szigetén köt ki. S amikor a kapitány bűnei napvilágra kerülnek, Larissa inkább a félelmetes mocsárba menekül, semmint a kapitánnyal szembenézzen. De jobban járt volna, ha nem teszi, mert a mocsár poklában életre kelnek az elfeledettnek hitt gyermekkori rémálmok. Larissának pedig táncolnia kell – a legendás Holtak táncát – hogy megmenthesse lelkét…

Ha a Ködbe veszel, nem térsz vissza, hogy elmondd mit láttál a túlsó parton. Körbevesz a sötétség és elborít a félelem, ahogy egyre beljebb haladsz Az Éj Szíve felé…

Hirdetés