Noro  értékelése


>!
Noro 
Nagy Sándor Ádám: Embertelen vidék

A Tolvaj Jamie és a Káoszszív mellett ez a könyv az utóbbi évek harmadik nagyon kellemes meglepetése az új magyar szerzők regényei közül. Jól felépített világ, erős atmoszféra, tetszetős szöveg. Én leginkább a gemmell-i heroikus fantasy hatását érzem rajta, de ha valaki Sapkowskit mond, azzal sem vitatkozom.

Az utolsó nagy háború után 17 évvel az ismert világ csak egy sziget a mérgező köd tengerében. Romvárosok, kiborgszörnyek, rabszolga-kereskedelem, általános hanyatlás. A növényi magvak többet érnek, mint a súlyuk acélban. A vadonba – ha nem számítjuk a rablóbandákat – csak kétféle ember merészkedik. A postások, akik megpróbálják összekötni a megmaradt közösségeket, és akiket afféle népi hősöknek tekintenek, valamint a vadászok, akik a háborúból megmaradt szörnyekkel végeznek, és akiket szinte mindenki megvet. A regény hőse is efféle vadász, aki már megszokta, hogy sehol sincs helye a világban, és azokat is inkább lerázná, akik mégis megpróbálnak barátkozni vele. De még ő sem tud megmaradni teljesen kívülállónak, így utazása az embertelen vidéken egyszersmind lelki utazássá is válik. Bár maga előtt sem ismeri el, mégis az emberiesség nyomait kutatja – leginkább önmagában.

A vidék ábrázolása nagyon hatásosan jelenik meg a történetben: az első jelenetben látott romoktól a megfeneklett tankhajó köré felhúzott Patkányvároson át egészen a háborús legendából valósággá váló Bástyáig minden helyszín nagyon érzékletes. Varjú, a főhős múltja is szépen rajzolódik ki a regényben elszórt flashback jelenetekből, és sokat ad hozzá a figura jelleméhez. Egyedül azokat az „elveszett éveket” hiányolom, ami a gyerekkatonát és a felnőtt vadászt elválasztja egymástól: elvileg ekkor szerzi meg különleges képességeit, amelyek hátterét érdemes lett volna alaposabban is kidolgozni. Jelzem, a könyv első felében még kifejezetten tetszett, hogy ez megmarad rejtélynek, de a későbbiekben illett volna ezt a rejtélyt fokozatosan felfedni és megmagyarázni. Ettől, és egy hangyányi (a zsánerbe végül is beleférő) színpadiasságtól eltekintve azonban ez egy nagyon erős bemutatkozó regény, inkább sci-fi világgal, de inkább fantasy történettel, ami visszaadta a hitemet abban, hogy vannak még magyar kalandregény-írók, akik számára egyformán fontos a világteremtés és a történetmesélés.

11 hozzászólás

Nagy Sándor Ádám: Embertelen vidék

Nagy Sándor Ádám: Embertelen vidék

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A modern civilizáció elpusztult, áldozatául esett az emberiség agressziója miatt kitört háborúknak.

Tizenhét év telt el az utolsó világégés óta, a túlélők a Tar névre keresztelt terület foglyaiként tengetik napjaikat, a túlélésért való állandó küzdelem pedig lassan felőrli az emberségüket: banditák basáskodnak felettük, gépszörnyetegek terrorizálják őket, a börtönük falául szolgáló ködfal pedig elveszejt bárkit, aki bemerészkedik az ölelésébe…

Az emberiség haldoklik, a csontjain rohadó utolsó húsdarabokon pedig az új világ dögevői ülnek tort.

Kevesen küzdenek másért, mint a saját túlélésükért, ezalól pedig a mechanikus torzszülötteket irtó vakmerő harcosok sem képeznek kivételt. A többi ember szemében kegyetlen, önző számkivetettek, akik a mindössze egyetlen tehetséggel rendelkeznek, az pedig az élet kioltása. Többségük rá is szolgált erre az ítéletre. Vadászoknak nevezik őket, közéjük tartozik egy fiatal kardforgató, Varjú is, aki már több életre elég borzalmat látott, akinek a fején óriási vérdíj van egy város pusztulása miatt. A férfi egyedül vándorol a kegyetlen földön, maga sem tudja mi után kutatva…

Hirdetés