luthienlovemagic IP értékelése


>!
luthienlovemagic IP
Novák Vica: Minka és a betűvetők

Már az első kötet is gyerekkori emlékeket idézett fel bennem, és ezt a folytatás csak fokozta. Anno én is nehezen és lassan tanultam meg olvasni, mint Minka, és én sem találtam a helyemet az iskolában, ezért ennek a résznek az alapszituációja sokkal jobban megérintett, mint az első részé. Ebből adódik, hogy ez a kötet sokkal jobban tetszett, mint az előző, jobban tudtam vele azonosulni. A szerző továbbra is szórakoztatóan és kreatívan tárja elénk a fantáziájában megálmodott történetet. Amelynek ismét egy bájos, szerethető mese az eredménye. Emellett gyakorlati haszna is van, mert motivációt nyújthat az olyan kisiskolásoknak, akiknek olvasási nehézségei vannak, hogy megszeressék az olvasást, mert Minka jó példa arra, hogy ha nehézségek árán is, de végül célt lehet érni. Ennél a kötetnél szintén kiemelném az illusztrációkat, mert Szimonidesz Hajnalka képei ismét nagyban hozzájárultak a kellemes, szemet gyönyörködtető összhatáshoz, mert egyszerűen jó ránézni a könyvre. Sőt, ennél a kötetnél a színek még élénkebbek és intenzívebbek, még jobban vonzzák a szemet, ami figyelemfelkeltésnek sem utolsó. A szöveg és az illusztrációk összhangja által pedig ismét egy bájos, szerethető mesét kapunk, amit kicsik és nagyok egyaránt élvezhetnek.

Bővebben (A bejegyzés spoilert tartalmaz!):
https://luthienkonyvvilaga.blogspot.com/2019/09/novak-v…


Novák Vica: Minka és a betűvetők

Novák Vica: Minka és a betűvetők

Ajjaj, hova szöknek a betűk?

Minka elsős, de van egy bánata: nem boldogul az olvasással.
Talán butább, mint a többiek? Ő már sose fogja megtanulni az ábécét?
Megpróbál elolvasni egy feliratot, ám furcsa dologra lesz figyelmes: egymás után illannak el belőle a betűk! Eltűnnek az újságokból, a képernyőről, sőt, a könyvekből is. Minka rögtön üzen a szelek hátán utazó, furcsa barátjának, Szélvésznek. Lehet, hogy valami galiba történt a betűvetők titkos földjén?

Kósza, a széllény hátán kalandra indulnak Szeles-zugba, hogy visszaszerezzék a betűket, és megmentsék a történeteket a feledéstől. Ki tudja, ha sikerrel járnak, hátha még Minkának is sikerül megtanulnia az olvasást.

Bűbájos, fantáziadús történet a betűkkel most ismerkedő óvodásoknak és elsősöknek.

Eredj te is ez elveszett betűk nyomába!

Hirdetés