Razor SMP értékelése


>!
Razor SMP
Robert E. Howard: Conan, a bosszúálló

Howard egyetlen regénye egyben a befejezett Conan-történetek közül az utolsó a kronológiát tekintve. Ugyan nem ezt írta utoljára, mégis egy jó összefoglalása a barbár életútjának.
Conan elérte életcélját, Aquilónia trónja már egy ideje az övé. Ám némi ármánykodás és fekete mágiának köszönhetően a királyt halottnak hiszik, és a széthúzást elkerülendő, új királyt nevezek ki a helyére. Conan persze nagyon is él, de a trón visszaszerzéséhez vezető út ezúttal nem járható a jó öreg, „mindenkit lekaszabolok, aki az utamba áll” módszerrel. Nem, ezúttal szüksége lesz egy nagy hatalmú ereklyére. Ennek megszerzése során beutazza a hybóriai kor számos országát, egyúttal végigmegy élete számos korábbi „foglalkozásán”: hol zsoldosnak adja ki magát, hol kalózokat vezet, hol pedig tolvajlásra adja a fejét, hogy végül ismét királyként vezethesse harcba a népét.
Kicsit tartottam tőle, mennyire sikerül Howardnak megtöltenie egy regény lapjait, de nem volt ezzel semmi gond. Persze ebben az is szerepet játszhatott, hogy elég jelentős szerepet kaptak az ellenlábasok is, nem csak a barbár király kalandjait követhettük végig. Sőt, az utolsó nagy csatában Conan meglehetősen passzív szerepet kapott, az író itt inkább más karakterekre és eseményekre fókuszált.
Összességében ez egy jól sikerült mű lett. Kár, hogy Howard korai halála miatt nem született több regény, kíváncsi lettem volna még miket hoz ki a formátumból.

>!
Cherubion, Debrecen, 1992
214 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637841008 · Fordította: Nemes István · Illusztrálta: Szendrei Tibor

Robert E. Howard: Conan, a bosszúálló

Robert E. Howard: Conan, a bosszúálló

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Sötét fellegek gyülekeznek Aquilónia trónja fölött: négy mindenre elszánt összeesküvő egy titokzatos drágakő és fekete mágia segítségével életre kelti Xaltotunt, a háromezer éve letűnt legendás acheróni birodalom leghatalmasabb varázslóját.
Xaltotun mágikus támogatásával a hódító neméd harcosok Valkiánál megverik az aquilóni sereget, s királyukat, Conant foglyul ejtik. Aquilónia elbukik, neméd megszállók dúlják Conan városait, égetik fel falvait.
Ám ekkor olyasmi történik, amire senki sem számított: a felélesztett varázsló túlságosan megerősödik, s a fekete hatalmak segítségével vissza akarja állítani Acherón legendás birodalmát. S mindössze egyetlen ember létezik aki ebben megakadályozhatná:

Conan, a barbár.

Ez alkalommal nem novelláskötetet tart kezében az olvasó, hanem egy izgalmas, fordulatos regényt, melybe Robert E. Howard belesűrítette mindazt, amit csak Conanról írni lehet: kaland, misztikum, romantika, enyhe borzongás keveredik a trónjától megfosztott barbár leghíresebb történetében.

Hirdetés