gesztenye63 P értékelése


>!
gesztenye63 P
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Hosszú évtizedekig nem tudtam magamról, hogy ennyire szeretem a rövid lélegzetű, frappáns írásokat, magyarán a novellákat, elbeszéléseket. Ebben a felismerésben Bradbury csodáján túl fontos szerepe volt Strahan antológiáinak, amelyek közül számomra ez a kötet volt a második.
Úgy érzem, hogy a válogatás színvonala jóval kiegyensúlyozottabb a ’16-osénál, és a tartalmak minősége is legalább egy lépcsőfokot ugrott.

Ami a szerzőket illeti, csak két sommás megállapítás:
– egyrészt a nagyágyúk beválogatott darabjai hozták a kötelezőt – Valente, Bacigalupi, Sam J. Miller, Daryl Gregory, és Nora Jemisin alkotásai az előzetes várakozásomnak megfelelően kiemelkednek a mezőnyből;
– másrészt az általam csak (buta, rasszista felhanggal, de minden bántó szándék nélkül) ázsiai különítménynek aposztrofált szerzők (akik persze leginkább csak gyökereiket tekintve ázsiaiak) művei valami olyan friss, különleges hangot hoznak a zsánerbe, amely túlzás nélkül lenyűgözött. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben Yoon Ha Lee, Ken Liu (persze őt már a papír menazséria után is) és Charles Yu írásait mindig örömmel veszem majd kézbe.

És még egy apró észrevétel. A zsáner rajongója mellett, az én személyes Móriám mélységes barlangjaiban lakozik ám egy titkos szépirodalom szerelmes én is. Ebben a válogatásban több olyan darabot is találtam, amitől ez a sötétben lappangó, rejtőzködő szörnyeteg kéjesen mordult egyet és elégedetten összegömbölyödve fordult a másik oldalára.

Az antológiát bárkinek ajánlom, akiben ott él a kíváncsi, újdonságra, szokatlan, vagy akár lehetetlennek tűnő megoldásokra éhes olvasó. Számomra a könyv kiváló szórakozást nyújtott.

Olvasónapló: https://moly.hu/olvasasok/7201844


Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Jonathan Strahan, a fantasztikus műfajok neves szakértőjének sorozata, amely tavaly mutatkozott be Magyarországon, még merészebb és elgondolkodtatóbb novellákkal folytatódik. Ebben a gazdag válogatást kínáló könyvben már befutott, hazánkban is ismert és pályájuk elején járó szerzők 2016-ban megjelent legjobb sci-fi és fantasy írásait olvashatjuk, amelyek egyszerre tanúskodnak lenyűgöző képzelőerőről és mély emberismeretről.

Jonathan Strahan 1964-ben született Belfastban. Közel harminc éve dolgozik sci-fi és fantasy szerkesztőként, ez idő alatt tízszer is jelölték Hugo-díjra, 2010-ben pedig megkapta munkásságáért a World Fantasy-díjat. Szerkesztőként több tucat antológiát és szerzői novelláskötetet jegyez. Nyugat-Ausztráliában él feleségével és két lányával.

Hirdetés