kvzs P értékelése


>!
kvzs P
Adrian Tchaikovsky: Pókfény

Két dolgot utálok Tchaikovsky-ban, ebből az egyik a kedvencem is. Az első a pókok iránt érzett furcsa vonzódása. Nem szeretem a pókokat (bár kezdek kicsit másképp nézni rájuk…). A másik, hogy úgy képes pofán vágni minket a saját emberi mivoltunkkal, hogy a fal adja a másikat. Mert az ő szemszögéből e dicső, a teremtés kornájának, az evolúció csodájának kikiáltott faj bizony nagyon nem vizsgázik jól semmilyen téren. Önzők vagyunk, korlátoltak és előítéletekkel telik. Annyira el vagyunk telve önnön nagyszerűségünkkel, hogy szinte fel sem fogjuk, hogy más is létezik rajtunk kívül. Sőt, még az emberi fajon belül is képesek vagyunk mindenféle szempontok alapján -nem, bőrszín, szexuális irányultság, vallási vagy politikai hovatartozás, anyagi helyzet, születési hely, anyanyelv, állampolgárság, felmenők, családi állapot, iskolázottság, hivatás, hobbi, étkezés, testalkat, stb.- csoportosítani magunkat és lenézni másokat. Mintha az lenne a hobbink, hogy bizonyassuk felsőbbrendűségünket, és elítéljünk másokat.
Ami pedig Tchaikovsky zseniálitása: mindezt a tükröt képes szórakoztató és időnként bizony parodisztikus formába csomagolni. Mert ebben a könyvben bizony minden klisé megtalálható, amit a fantasy valaha magából kitermelt. Epikus harc a Fény, és a Sötétség között, első pillantásra sztereotipikus szereplők, gigászi kaland. Olvasod, fogod a fejed az unalomig ismert fordulatoktól, röhögsz a paródián, majd egyszer csak összeszorul a gyomrod és nehezebben veszed a levegőt. Mert meglátod a felszín alatt a valót, elolvasod azokat a párbeszédeket, amik akár a te életedről is szólhatnának, magadra ismersz bizonyos helyzetekben, és rettentően elszégyelled magad.
És a csodálatos emberi faj megint hatalmasat zuhan a szemedben.


Adrian Tchaikovsky: Pókfény

Adrian Tchaikovsky: Pókfény

A Fény és a Sötétség örök harcában mindig is egy prófécia segített legyőzni a gonosz seregeit. Egy ilyen jóslat utasításait követve próbálja hősök egy kis csapata megszabadítani a világot Darveziantól, a Sötét Úrtól. Hosszú, kalandos útjukon szembe kell nézniük szörnyekkel, óriási pókokkal, véráldozatra szomjazó őrült szektákkal, és saját gyengeségeikkel. A pókok erdejéből a Szent Városon keresztül a gonosz tornyáig szokatlan vezetőt követnek: egy óriáspókot, amit a csapat mágusa kényszerűségből emberré változtatott.
Legalábbis… nagyjából.

Adrian Tchaikovsky, Az idő gyermekei és a Hadállat szerzője ebben az első látásra klasszikus alapokra épülő, mégis modern, sötét humorral átszőtt fantasy regényében ugyanazokat a témákat dolgozza fel merőben más fényben, mint amelyekért a magyar olvasók is annyira megkedvelték. Emberség és emberiesség, empátia és gyűlölet, felelősség és álnokság – minderre egy nem ember szereplő látószögén át tart görbe tükröt.

Hirdetés