tiborszerintabor P értékelése


tiborszerintabor P>!
Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom

A II. világháborút követő hidegháború időszakában, az amerikai-vietnami háború idején született műben a szerző „az ember” irracionális viselkedéséről értekezik, felhívva a figyelmet a beteges szintű fegyverkezés drasztikus következményeire, illetve a társadalmi rendszerek esztelen működésére. Már a mű felütése is komor: „Nem lehet kétséges, hogy az emberiség történelmének egyik legkritikusabb szakaszát éli, amely a nem túl távoli jövőben könnyen az ember teljes pusztulásával végződhet.” A szerző azt állítja: a modern tudomány és technika gyökeres fordulatot hozott az emberiség történelmében: egyebek között a röntgensugárzás és a radioaktivitás felfedezése és felhasználása miatt is. „Az ember történelme folyamán most először talált rá módot, hogy közvetlenül károsítsa ezt az anyagot. A DNS ugyanis érzékeny a nagy energiájú sugárzásra. Ez okozza az óriási különbséget az atomháború és minden eddigi háború között. A korábbi háborúk nem fenyegették közvetlenül a DNS-t, az emberiség tovább élhetett. Egy atomháborúnak is lehetnek túlélői, de ezeknek a túlélőknek soha többé nem lehetnek egészséges utódaik. Gyermekeiket fejlődési rendellenességek, torzulások és olyan örökletes betegségek fogják terhelni, amelyekkel élni sem érdemes. Visszaút pedig nem lesz.”

A problémás helyzethez társul az ember agyi-tudati, illetve társadalmi fejletlensége: „Arra kényszerültünk, hogy az ősember agyával nézzünk szembe ezzel a helyzettel; olyan aggyal, amely nem sokat változott, mióta kialakult. Idejétmúlt gondolkodással, intézményekkel és módszerekkel fogadjuk a változásokat, olyan politikai vezetőkkel, akik szellemi gyökereikkel egy régi, a modern tudomány előtti világba kapaszkodnak..” Mire lenne szükség a szerző szerint? „Ez új világ, és új eszméket, új módszereket, új vezetőket követel. Ezt még nem sikerült megvalósítanunk, nem fogantak meg az „új” eszmék, nem fejlődtek ki az „új” vezetők, nem alakultak ki az „új” módszerek – mindez kétségbeejtően nyilvánvaló abból, hogy ma is ugyanúgy cselekszünk, mint elődeink évezredekkel ezelőtt.”

A szerző szerint probléma az emberi agy és gondolkodás mikéntje: „Az embernek agya fejlődött, és sajátos módon ez a képlékeny anyagcsomó sokkal ragyogóbb eszköznek bizonyult az ember uralmának biztosításához, mint az agyarak, szarvak vagy mérgek. Az ember agyát nem azért alakította ki a természet, hogy az igazságot keresse, hanem azért, hogy élelem, biztonság és hasonló dolgok után kutasson, hogy felismerje az előnyös helyzeteket, hogy nap mint nap segítse az embert az életben maradásban. Az agy a túlélés szerve.” (…) "A bonyolultabb társadalmakban azonban kifejlődött az agy új szerepköre, mégpedig az, hogy hangzatos indokokat találjon tetteinek és vágyainak
igazolására."

A szerző szerint kétféle ember van: „Nemzetségünk ősidőktől két csoportra oszlott: héjákra és galambokra. A héják a harcot, a galambok a békét kedvelik. Mindkét csoport egyformán igazolni tudja viselkedését szavakkal és logikával, így ennek az érvelésnek nincs jelentősége. Csak a puszta tény fontos, az, hogy vannak héják, és vannak galambok, a héják mindig héjaként, a galambok viszont galambként gondolkodnak és cselekszenek.” A szerző szerint az ember alapvetően önző, önközpontú lény: „Egész idegrendszerünk egyetlen célra fejlődött ki: hogy létfenntartásunkat és szükségleteink kielégítését segítse. Minden reflexünk ezt a célt szolgálja, és kifejezetten önzővé tesz bennünket. Ritka kivételektől eltekintve az emberek valójában csak önmaguk iránt érdeklődnek. Mindenki szükségszerűen saját világának a központja.” A szerző szerint az emberi önzés és önző önigazolás hatja át a társadalmi intézményrendszert is: „Legtöbb társadalmi intézményünk főleg a saját érdekeit szolgálja, s közben úgy tesz, mintha azt a célt szolgálná, amelyért létrejött. Ez egyaránt érvényes hadseregekre, egyházakra és kormányokra; azt mutatja, hogy képmutató világban, hamis látszatok világában élünk, olyan világban, amelyet ifjúságunk teljes egészében kezd elutasítani.”

A szerző szerint a megoldás a nevelés: "Amit mi nevelésnek nevezünk, az nem egyéb, mint az agy programozása abban a korai szakaszban, amelyben még formálható. Az
emberiség jövője a neveléstől, ettől a változtatható programrendszertől függ." (…) Elméletileg van rá lehetőség, hogy neveléssel gyökeresen megváltoztassuk a történelem menetét, a szűk látókörű nacionalizmust általános emberi szolidaritással váltsuk fel. A gyakorlatban azonban óriási gondot okoz, hogy ki alkalmas az ifjúság tanítására. Az idősebbeknek kell tanítaniuk az ifjakat, de az idősebbek hajlamosak rá, hogy azt a világot adják tovább a tanulóknak, amelyben ők maguk felnőttek. Ki tanítsa akkor a tanítókat? És milyen világra törekszünk? Ha válaszolni tudunk ezekre a kérdésekre, már félúton vagyunk a világ gondjainak megoldásához." Ami problémát jelent e vonatkozásban, a neveléssel való visszaélés: „A politikai rendszerek mindenkor kihasználták ezeket a lehetőségeket. Minden új politikai rendszer első feladata az volt, hogy megteremtse saját nevelési rendszerét, amely az érdekeit szolgálja és a rendszer megszilárdulását biztosítja.”

A szerző szerint a kettős erkölcs az oka a problémáknak: „az ember ragadozó állat, és abban különbözik a többi ragadozótól, hogy saját fajtársait is képes zsákmányul ejteni. Otthon szereti a békét, ugyanakkor szívesen indul vadászni, hogy másokon uralkodhasson. Ennek megfelelően kétféle erkölcsre van szüksége: otthoni célokra egy magánerkölcsre, zsákmányszerző útjain pedig egy nyilvános, közösségi erkölcsre.” A szerző szerint ez a kettősség minden emberre jellemző: „Sajnos ez a közösségi erkölcsi kód nem csupán a csúcson trónolóké. Valamennyien elsajátítjuk, amint így vagy úgy részt veszünk a kormányzásban. Ez történik például akkor, amikor megválasztjuk a héjákat és végtelen milliárdokat szavazunk meg a háborúra, a pusztítás és öldöklés félelmetes gépezeteire – majd az oltár elé járulunk, és Isten áldását kérjük.”

A szerző szerint a bátor ifjak, az elfogulatlan tudósok és a nők több hatalomhoz juttatása vezethet helyes útra. A szerző „az ifjúságnak” ajánlotta a művet, azaz úgy gondolja, hogy az „ifjúság” tud leginkább fellépni a jelenlegi társadalmi rendszer abnormális működésével, illetve a politikusok ténykedésével szemben. A szerző fontosnak tartja emellett azt, hogy a tudósoknak és a nőknek is nagyobb szerepe legyen a politika alakításában – ők a zálogai szerinte annak, hogy megváltozzon a helyzet, és abbahagyják a politikusok az esztelen fegyverkezést, és az önző, beszűkült nacionalista világ helyett beköszöntsön a tartós világbéke, és élhető maradjon a bolygó.

A mű tartalmának rövid ismertetése után következzen személyes véleményem.

A könyv belső címlapján a cím alatt ez szerepel: „Írta egy biológus”, ez azonban így lenne pontos: Írta egy világhírű, Nobel-díjas biológus. Szent-Györgyi Albert ugyanakkor nem mint biológus, hanem mint „gondolkodó ember”, illetve mint „gondolkodni próbáló” ember írta ezt a művet az emberiség sorskérdéseiről. A mű erénye, hogy a szerző felismeri és „világgá kiáltja”, hogy az emberiség nagy bajban van – tekintve, hogy sikerült odáig „fejlődni”, hogy tömegpusztító fegyverek tömeges bevetésével élhetetlenné tehető a bolygó, és ha nem következne be globális háború, akkor a környezet, a bioszféra tönkretétele, illetve a túlnépesedés miatt vár kínhalál az emberiségre.

A szerző, egy tudóshoz és gondolkodó emberhez méltatlanul általánosít, és úgy gondolja, mi mindannyian „őrült majom” módjára viselkedünk – azaz a „kollektív bűnösség”, illetve a „kollektív ostobaság” elvét vallja. A könyv elejéről idézek: „Máris egyetlen csapással eltörölhető bármilyen távoli város, ennek ellenére egyre több és több ilyen kilövésre kész bombát helyezünk el a föld alatt, a tenger mélyén, mintha ezek is régi típusú bombák volnának, amelyeknek a száma dönti el egy ütközet sorsát.” Helyezünk?? Mármint: mi mindannyian? Inkább: helyeznek el egyesek, akik ezt megtehetik.. A „közembernek” bombák elhelyezésére alapvetően nincs se lehetősége, se szándéka.. Egy épelméjű embernek nem közösséget kellene vállalnia az emberiséget végveszélybe sodrókkal, hanem el kellene határolódnia tőlük..

A szerző kor, nem, foglalkozás, viselkedés szerint kategóriákba sorolt embereket homogén masszának látja: vannak „az ifjak”, „a nők”, „a tudósok”, illetve vannak az emberek között „héják” és „galambok” – miközben az egyének között e kategóriákon belül is jelentős különbségek vannak. A szerző szerint az ember „ragadozó állat” – de akkor a „galambok” is ragadozók? Az emberek közül mindenki kettős erkölcsöt követ vajon – és bárki hatalomra kerülne, mindenki hazudozna, csalna, lopna és öletne gátlástalanul? A társadalmi valóság azt igazolja, hogy nem vagyunk egyformák, nagyon nem, és aki önző, gátlástalan és korlátolt, annak nincs joga egy közösség irányításához – viszont jelenleg van rá lehetősége, aminek következményei katasztrófálisak. A közember nem szavaz meg milliárdokat háborúra, a politikusoknak van erre lehetősége, szabad mandátumuk birtokában, és ezzel kapcsolatban sem kell kérniük a köz beleegyezését. A szerző világképe és emberképe tehát alapvetően primitív, sematikus és átgondolatlan.

A szerző szerint „a történelem a legfontosabb tantárgy egy gyermek nevelésében”, ugyanakkor problémás a történelem tanítása: „Véleményem szerint az emberiség igazi hősei a Galileik, Newtonok, Darwinok, Pasteurök, Shakespeare-ek, Bachok, Lao-cék és Buddhák, akiknek a nevét ritkán említik azok a történelemkönyvek, amelyek tele vannak a csaták és a nemzeti határok értelmetlen ide-oda tologatásának a leírásával.” A történelem gyakorlatilag rossz mintákat, példákat mutat nekünk, tekintve hogy torz szemléletű korlátolt felfogású személyek jutottak hatalomhoz a történelem során. Felvethető ugyanakkor az is: Bach és a hozzá hasonló személyek mit tettek az emberiség túlélése érdekében? Semmit – mert nem erről szól a munkásságuk. Az emberiség tagjai közül azokat kellene becsülni, akik kellően átfogóan, kellő mélységben látják a világot, illetve a valóságot, és nem utolsósorban: akiknek van realitásérzéke és jóerkölcse. Korlátolt emberek helyett „értelmes” emberekre lenne szüksége az emberiségnek.. A tömegek viszont focistákért, zenészekért és színészekért rajonganak..

A szerző szerint új eszmékre, új módszerekre, új vezetőkre van szükség – de vajon a múltból nem érvényes semmi? Az ókorban a görög akadémia vagy a római időszakban elterjedő kereszténység egyetemes szellemiséget képviselt, ahogy még a középkori egyetemek esetén is megvolt az „univerzalitásra” törekvés eszméje – a probléma, hogy a nyugati kultúrában a specializáció és az önzés vált meghatározóvá, így igazából az európai, illetve az emberi kultúra „bölcs-deficites”: kevesen vannak a bölcs emberek, és ők sincsenek támogatva, ezzel összefüggésben pedig nincs olyan intézmény, ahol ők képződhetnének.

A szerző azt írja: „Az emberiség nagy „csendes” vagy inkább „elcsendesített” többsége békét kíván, és olyan vezetőt, aki ezen az úton irányítani tudja. Nem fogja vezérévé fogadni azt, aki csak a legerősebb, a legharciasabb. És lám, itt a másik fontos információ: hosszú távon a legjobb politika az egyszerű becsületesség és az őszinteség. A csalafintaság, a kétkulacsosság és a kétértelműség pedig hosszú távon pusztulásba sodor.” A helyzet sajnos az, hogy a tömegek befolyásolhatók, és hatalomgyakorlásra rendre méltatlan embereket választanak meg. A kommunista és fasiszta pártok is rendre parlamenti választásokon jutottak hatalomra – még ha csalással is..

A szerző azt írja: „A „valóságos történelem” az én értelmezésem szerint az ember lassú fejlődésének a története, annak a története, hogyan emelkedett ki állattársai közül mai kiváltságos helyzetébe, ahol értékelni tudja a szépséget, a tudást, és képes végiggondolni, hol a helye a világban és ki is ő voltaképpen.” A mai világgal a probléma, hogy „felfordult” és nagyon kevesen képesek végiggondolni, kik ők valójában és hol a helyük a világban. Ha ugyanis mondjuk a festegető, munkanélküliként tengődő Hitler végiggondolta volna, hogy ő kicsoda, nem képzelte volna magát nemzetvezetőnek.. És jelenleg nincs se jogi, se egyéb akadálya annak, hogy ilyen személy hatalomra kerüljön..

Ami a Nobel-díj kapcsán figyelmet érdemel: a hadmérnök Nobel robbanóanyagokkal (dinamit, stb.) és robbantószerekkel (gyutacs, detonátor) kapcsolatos találmányainak termékeit üzleti tevékenységének csúcsán közel száz gyárában állítatta elő. Elképesztő gazdagságához az ipari felhasználás (bányászat, útépítés) mellett a katonai megrendelések is komolyan hozzájárultak. Az a személy, aki egyike volt azoknak, akik a pusztítás démonát szabadították az emberiségre ténykedésükkel, egyik díját azoknak alapította, akik „a legtöbb és legjobb munkát fejtik ki a népek testvériesüléséért, a hadseregek megszüntetéséért vagy csökkentéséért és békekongresszusok szervezéséért”. Nobel tehát egy igazi „őrült majom” volt..

Amikor Nobelnek meghalt Ludvig nevű testvére, több lap tévesen azt hitte, hogy ő hunyt el. A róla írt nekrológok nem voltak hízelgőek. Az egyik francia lap ezt a címet adta róla írt cikkének: „Meghalt a halál kereskedője.” A cikkben úgy fogalmaznak, hogy Nobel „azáltal gazdagodott meg, hogy feltalálta, hogyan lehet több embert gyorsabban megölni, mint valaha”. Bár folyamatosan hangoztatta pacifizmusát, cégcsoportja gyárait nem záratta be, sőt ideológiát is kreált a béke ügyének hirdetése és a robbanóanyagok gyártásából származó vagyon közötti ellentmondás kibékítésére: ez a kölcsönös elrettentés doktrínája. Amit Nobel szabadon és üzleti alapon megtehetett, az a „közember” vonatkozásában súlyos bűncselekmény (visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel), amiért börtön jár.

Ha én díjat alapítanék, olyan embereknek adnék díjat, figyelmet biztosítva ezzel számukra, akiknek munkáiban, munkásságában magasrendű emberség és „értelmesség” tükröződik, illetve akik hozzájárulnak az emberiség túléléséhez és hosszú távú „normális” működéséhez. Ez lenne az egyik, a „fehér” díj. És lenne egy „fekete” díj is: ezt azok kapnák, akik az „emberiség sírásói” közé tartoznak. Nos, Nobel munkásságával a „fekete” díjra szolgált rá – hasonlóan az atombomba egyik fő konstruktőréhez, John von Neumann-hoz.. Neumann is „humanistának” tartotta magát – az ő ember(telen)ségéről annyit, hogy az ősi japán főváros, Kiotó polgári lakossága ellen javasolta bevetni az atombombát.. Igazi „őrült majom”..

Összegzésképpen elmondható, hogy 'Az őrült majom' egy torz szemléletű alkotás – egy beteg világ beteg szellemi terméke.. Erénye, hogy ráirányítja a figyelmet az emberiséget fenyegető problémákra, viszont hátránya, hogy a szerző sem a problémák valódi okát, sem azok valódi megoldását nem ismerte fel, illetve nem írta le. Úgy gondolom, a túléléshez az alábbi szabályok betartására lenne szükség: 1. támogasd minden erőddel azokat, akik minél függetlenebb beállítódásúak és magas szintű értékek vezérlik őket 2. támogasd minden erőddel azokat, akik minél szélesebb látókörrel, minél átfogóbb és mélyebb szintű tudással, illetve lényeglátással rendelkeznek. 3. támogasd minden erőddel azokat, akik önzetlenek és emberségesek, és akik segítő beállítódásúak. És ezt már így kellett volna évezredek óta is tenni..

A témához kapcsolódó további értékeléseim:
Lorenz: A civilizált emberiség.. https://moly.hu/ertekelesek/3380535
Lovelock: Gaia halványuló arca https://moly.hu/ertekelesek/3432564
László Ervin: Meg tudod változtatni a világot https://moly.hu/ertekelesek/3391025
Nagy József: Vége??? https://moly.hu/ertekelesek/3423193
Morris: A csupasz majom https://moly.hu/ertekelesek/3278346
Csányi: Ironikus etológia https://moly.hu/ertekelesek/3364178
Nemes: Generációs mítoszok https://moly.hu/ertekelesek/3401132
Dózsa – Forgács: Bolygóvigyázók kézikönyve https://moly.hu/ertekelesek/3094577
Barabási: A képlet https://moly.hu/ertekelesek/3172199
Mlodinow: Az emberi gondolkodás.. https://moly.hu/ertekelesek/3481404
Zimbardo: A Lucifer-hatás https://moly.hu/ertekelesek/2422991
Pinker: Az erőszak alkonya https://moly.hu/ertekelesek/3126443
Wallace-Wells: Lakhatatlan Föld https://moly.hu/ertekelesek/4042044


Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom

1.500 Ft-tólMolyok eladó könyvei
Könyvtár
Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom

„Képes lesz-e túlélni az emberiség a ma élő emberek mesterkedéseit, akik – úgy látszik – gyakran inkább őrült majomként, mint épeszű emberként cselekszenek?” Szent-Györgyi Albert 1970-ben tette föl ezt a kérdést, amikor a vietnami háború állt a nemzetközi érdeklődés középpontjában, és álmodni sem mertünk a tömegpusztító fegyverek megsemmisítéséről, a világhatalmak közeledéséről. A Nobel-díjas tudós azonban ezt óhajtotta, ebben látta az emberiség számára lehetséges egyetlen kiutat a teljes pusztulással fenyegető válságból. „Az őrült majom”, ez a kristálytiszta logikával, mélységes humánummal és aggodalommal megfogalmazott békeszózat először jelenik meg teljes egészében magyar nyelven. Szerzője a fiataloknak szánta, mert bennük látta azt az erőt, amely képes lesz megjavítani az elromlott világot, ám az örökifjú tudós örök érvényű gondolatai mindazokhoz szólnak, akik a pusztulás helyett a békére szavaznak.