AeS P értékelése


>!
AeS P
Szeifert Natália: Mi van veletek, semmi?

A tavalyi év egyik nagy kortárs magyar könyvslágere Krusovszky Dénes könyve volt, ami viszont az én tetszésemet nem nyerte el, bár mind az értékelésben, mind az azóta történt személyes beszélgetésekben nehézséget okozott, hogy megfogalmazzam, mi volt a bajom vele.
Idén viszont megérkezett Szeifert Natália új könyve, és én elégedetten dőltem hátra, mondván ez igen, ezt várom egy, a 2010-es évek elején játszódó, nemcsak szépirodalmi igényű, de egyfajta korrajzot is ábrázoló könyvtől. Az előző könyvéből ismert kettős narráció maradt itt is, de nemet váltott, és két, harmincas éveikben járó férfit emelt be főszereplőnek a történetbe, ami számomra tökéletesen működik, hihető, élvezhető, az egyes közéleti történetszálak szinte észrevétlenül simulnak a regényszövegbe. (Ellentétben a fentebb hivatkozottal.)
Mindössze egy-két olyan jelenet volt, amit nem sikerült teljes modorosság nélkül megírni, a vidéken élő idősebb generáció nyelvét szerintem nagyon nehéz úgy eltalálni, hogy ne csússzon át zavaró paródiába, és talán még egy helyen lógott ki valahol a szöveg olvasás közben, de az úgy tűnik, jelentéktelen probléma volt, mert el is felejtettem mostanra.
És akkor arról még nem is szóltam, hogy milyen iszonyú nyomasztó hangulata van az egész könyvnek, főleg az utolsó ötödnek, én alapvetően könnyen helyezkedem bele könyvekbe, de itt tényleg azt éreztem, hogy sehogy se jó, ülni se, feküdni se, olvasni se, de félretenni se, hogy most én is elszomorodtam, engem is nyom, szorít, taszít, húz, nekem is fáj. Szóval szerintem ez egy jó és fontos könyv.


Szeifert Natália: Mi van veletek, semmi?

Szeifert Natália: Mi van veletek, semmi?

„Grafit hallgatott, a csempének vetett háttal, leforrázva ült, gondolkodott. Idén ősszel lesz harmincöt. Még vele is történhet valami. Tartózkodási hely, ennyi jutott eszébe. Egész felnőtt életében egyszer sem volt ott a lakcíme, ahol éppen lakott, neki legföljebb tartózkodási hely volt az irataiban. Miért ne menne akárhová?”

Szeifert Natália új regénye, a Mi van veletek, semmi? a kétezer-tízes évek első felének Magyarországáról szól; innen a főszereplők gyerek- és kamaszkori emlékein keresztül időnként visszatekint a megelőző körülbelül harminc évre. A regény egy véletlenszerű barátság története, amelyben a (fő)szereplők sodródnak az eseményekkel, és közvetlen vagy közvetett módon kapcsolatba kerülnek a bűnnel. Rajtuk keresztül közelebbről megismerjük Budapestet, azt a két felülettel rendelkező várost, amit (fel- és ki-) használunk. Szeifert figuráinak élete, a felszín mögött lappangó titkaik lassan tárulnak fel. Ők azok az igyekvő-törekvő kisemberek, akik szökőévente „lemennek” vidékre a szülőkhöz, megúszni a kínos kérdéseket, a „jól ellevő” harmincas-negyvenesek, akik „dolguk végeztével” esténként beülnek a Mexikó nevű kocsmába, ahol több generáció találkozik, de egyébként „nincs velük semmi”.Helyenként feltűnnek és kikacsintanak Az altató szerekről szereplői, de a regény nem folytatása annak, önmagában működik. Bár Szeifert írói univerzuma, szövegvilága forgatható (mint a könyvben az egyik szereplő által gyakran terápiás céllal használt Rubik-kocka), a folyamszerű elbeszélésmód és a remek humorérzék rendkívül olvasmányossá teszi a könyvet.

Szeifert Natália 1979-ben született Zircen. Egészségügyi tanulmányok és rövid ápolói munka után a kétezres évek elejétől irodalommal, képzőművészettel, kulturális újságírással foglalkozik. 2009-10-ben összművészeti webrádiót (Intro Rádió) működtetett, a 2014 óta a magyar költészet napjához kapcsolódó, határokon átívelő Posztolj verset az utcára! mozgalom egyik alapítója, szervezője. Verset és prózát 2005 óta publikál. Írásai megjelentek többek között a Holmi, Jelenkor, Élet és Irodalom, Mozgó Világ, Kalligram, Palócföld, Forrás folyóiratokban. Két kötete jelent meg (Láz, 2012, Könyvműhely; Az altató szerekről, 2017, Kalligram). 2009-ben elnyerte a Palócföld novellapályázatának különdíját, 2012-ben az Élet és Irodalom tárcanovella-pályázatának különdíját, 2015-ben a Mozgó Világ folyóirat nívódíját vehette át, próza kategóriában. Jelenleg Budapesten él a családjával.

Hirdetés