nyolcadikutas értékelése


>!
nyolcadikutas
Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió

Pszichológia – nevelőknek.
Mutat rá a borító.
Érdekel a téma, mint szülőt, és, bár gyermekeim már nagyok és kiröppentek az otthon fészkéből, legalább szembesülhetek azzal, anno, mit csináltam, mit csináltunk rosszul. Mert a gyermeknevelés kemény feladat, de egyben nagy utazás az ismeretlenbe. Amibe lassan, de biztosan, így, vagy úgy beletanulunk.
És érdekel a téma, mint a pszichológia iránt affinitást érző embert, mert egyre inkább kíváncsi vagyok az emberi cselekedetek mozgatórugóira. Jó ráérezni, felismeri, ki, mit, miért tesz, vagy mond. És ez által valahogyan tisztába kerülünk önmagunkkal is.
Ranschburg Jenő könyve tiszta, világos, okító és segítő. A végén megjelenő négy viselkedési attitűd pedig tökéletes esszencia.
Ajánlom annak, aki a témára fogékony.


Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió

Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió

Ranschburg Jenő szemléletformáló könyve már az első kiadáskor nagy sikert aratott, a későbbiek során valósággal alapművé vált. A pedagógusok és a művelt nagyközönség érdeklődése nem csökkent iránta, olyannyira nem, hogy ezúttal már nyolcadik kiadásban tehetjük közzé. Értő olvasói nem csupán a címben jelzett – önmagában is igen gazdag – kérdéskört követhetik nyomon, hanem bepillantást nyernek a pszichikum kibontakozásának általánosabb törvényszerűségeibe is. Az első kiadás óta napvilágot látott szakirodalom válogatott bibliográfiája egészíti ki az eredeti szöveget.