Noro  értékelése


>!
Noro 
Piers Anthony: Khton

A könyv, amiről először azt hiszed, hogy értetted, pedig nem. Egyedi stílusa valahol a görög tragédia és a new wave sci-fi között helyezkedik el félúton. Súlyos témák, durva jelenetek, és egy összetett főhős, aki a történet nagy részében egy erkölcsi roncs. Akár előre halad a cselekmény, akár éppen visszafelé (ez is gyakran megesik), egyre mélyebbre látszik süllyedni, és ezért aligha a „pokolbolygó” viszonyai voltak a felelősek. Szimpátiát így nemigen tud ébreszteni, kíváncsiságot annál inkább, mert egyre jobban érdekelt, mi a fene is forgatja a fogaskerekeket a fickó fejében…
Bár a szerző humoros fantasy sorozatával e regény nem sok hasonlóságot mutat, érdemes lehet rámutatni, hogy mindkettő főhőse erőteljesen nőgyűlölő. Akár azért, mert Anthony túlságosan is azonosul fiatal olvasóival*, akár más okból, de visszatérő témája, hogy a női nem egy idegen létforma, amelyet nem lehet megérteni. A Khton főhőse esetében ezt szó szerint kell vennünk. Mivel a gyerekkorában egy génmódosított nő volt rá a legnagyobb hatással, aki számára a szeretet volt a fájdalom, a fájdalom pedig a szeretet, Aton képtelenné vált arra, hogy normális kapcsolatba kerüljön a másik nemmel.

A regény szokatlan felépítése szó szerint a Khton börtönét állítja a középpontba. A történet itt kezdődik és itt ér véget, miközben egyes szálai a múltba vagy a jövőbe ágaznak. Ezzel is azt sugallva, hogy a főhős életének itt a középpontja. Ez a szerkezet egyébként nagyon profi megoldás – pláne egy elsőkönyves szerzőtől. Bár eleinte idegesítő tud lenni, hogy mindig egy kulcsfontosságú jelenetnél ugrik meg a lemez, de az utolsó részekben meglepően sok minden kerül a helyére.
A mitológiai áthallásokról eleinte úgy éreztem, hogy nem többek puszta érdekességeknél, intellektuális játszadozásoknál. De ha nem egyesével nézzük őket (szirén, kiméra, stb), hanem az egész történetet, mint egységet próbáljuk értelmezni, akkor ez is kezd értelmet nyerni. A Khton ugyanis nem nagyon működik úgy, mint modern realista regény. Még akkor sem, ha korának sci-fi elemeit is felhasználja. Túlságosan bizarr és valószerűtlen. De ha elfogadjuk, hogy valójában egy görög tragédia átiratát olvassuk, akkor számos apróságot kell átértékelnünk benne.
Mint sci-fi, kellemes meglepetés, hogy alig érződik a regényen a kora. Ötletek bőséggel vannak benne, akár kettő könyvre is elegendő mennyiségben. A történet azonban sokáig rendkívül frusztráló, illetve erkölcsileg is eléggé vállalhatatlan. Így csak fenntartásokkal tudom ajánlani azoknak, akiket érdekel egy retró weird alkotás.

* Az 1960-as években a sci-fi olvasótábora elsöprő többségben fiatal fiúkból állt, így talán nem merész feltevés, hogy egy erősen felnőtt témákat boncolgató regény is egyes aspektusaiban hozzájuk próbált alkalmazkodni. Nem feltétlenül szerencsés eredménnyel.

5 hozzászólás

Piers Anthony: Khton

Piers Anthony: Khton

Khton – a pokolbolygó, a kárhozottak világa, az emberlakta univerzum legszörnyűbb fegyenctelepe, ahol a javíthatatlan bűnözők életfogytig robotolnak a föld alatti gránátkristály-bányákban, egyetlen általuk választott felszerelési tárggyal, a szabadulás minden reménye nélkül. Atont, az arisztokrata telepescsalád sarja egy tiltott szerelem miatt kerül ide – ha ugyan szerelemnek lehet nevezni azt a kéjvágy és gyűlölet között ingadozó érzést, mely a gyönyörű, titokzatos szirénhez fűzi, akit sem megszerezni nem képes magának, sem megszabadulni tőle. Amikor alászáll az alvilágba, Aton nem fegyvert vagy szerszámot visz magával, hanem egy könyvet, vezérlő kalauz gyanánt. Ifjúkori naivitása rég a múlté, a világűrben átélt viszontagságok keménnyé és viharvertté edzették; s bár a Khton mélyéről köztudomásúlag nincs menekvés, neki föltett szándéka, hogy megszökik és szembenéz a rejtélyes szépséggel, akinek végzetes és érthetetlen vonzereje ide juttatta őt…

Mítosz és költészet, kalandregény és szimbolizmus ötvözete – olyan erőteljes, hogy szinte szétveti a könyvet, de művelt, eredeti és szórakoztató. – Publishers Weekly

Hirdetés